2024.01.25
Nemcsak a projektek sikeressége fontos a Colas számára, hanem kollégái munkakörnyezetének korszerűsítése is.
2024.01.12
A Colas kivitelezésében határátkelő-híd készült el.
2024.01.02
A Colas Út és a Szilasi Kft. fővállalkozásával készült el a projekt.
2023.12.21
A beruházás jelentős részén a HE-DO és a Soltút konzorciuma, egy másik alprojekten pedig a STRABAG töltötte be a fővállalkozói szerepet.
2023.12.18
A Colas Út Zrt. által kivitelezett közútfejlesztés részben új út kiépítését, részben egy meglévő út szélesítését és megerősítését tartalmazta. Emellett többek közt kerékpárút, zajvédő falak és egy új csomópont is létesült.
2023.12.12
A jelenkor mai vezetői korábban szintén megmutatták tudásukat az aszfaltipari előadásokat felvonultató Fiatal Mérnökök Fórumán, amelyen idén a Duna Csoport és a Colas mérnökei is jelentős eredményeket értek el.
2023.12.01
A Főmterv dokumentációja alapján a Hídépítő munkájával készült el a híd.
2023.11.13
A Strabag és a Colas kivitelezésében megvalósuló beruházás leglátványosabb része a több mint 70 éves Sió-zsilip átépítése volt.
2023.10.14
Jelentősen rövidül a menetidő és biztonságosabb lesz az út Győr és Pápa között a 83-as út négysávosításának köszönhetően.
2023.09.29
Repülőtér megközelítését, egykori TSZ-ek csőhálózatainak feltárását, és nem szabványos méretű műtárgyak megtervezését is meg kellett oldania a mérnököknek.
2023.09.03
Nem kecsegtették könnyű tereppel az építőiparban, de olyan tapasztalati tudásra alapozhat, amellyel több iparág nagyvállalatainál is sikerrel kezelte a változásokkal járó HR-kihívásokat. A lehetőségekre irányítja a fókuszt a hiányosságok helyett, elsősorban nem kritikus, hanem megfigyelői szemlélettel építkezik Grátz Melinda, aki szerint a Colas vezetői érzik a változáshoz szükséges tempót.
2023.09.01
A kirándulók és az ingázók által is jól ismert 56-os villamosvonal munkáira a Colas, a TTDExpert és a DUNAGÉP is szerződött.
2023.08.31
A fejlesztés során 2840 méteren meglévő utakat újítottak föl és szélesítettek ki, míg 1,1 kilométer teljesen új szakaszként jött létre, emelett biciklút is épült több mint 4 kilométeren.
2023.08.18
Az útburkolat felújítása mellett a csapadékvíz elvezetést is fejlesztik.
2023.08.09
A vállalat több mint 2 kilométer hosszan végzi el az utak korszerűsítését.
2024.01.23
Csökkentik a zajterhelést, közlekedésbiztonsági funkcióval bírnak és környezetbe illeszkedők a Colas Hungária Építőipari Zrt. által fejlesztett új aszfaltkeverékek.
2024.01.10
Újabb, hídbontással járó szakaszába lépett a 23-as főút komplex beruházása január 8-án a Colas ás a HE-DO munkájával.
2023.12.22
A 23-as főúthoz kapcsolódó komplex beruházására a Colas Út Zrt. és a HE-DO szerződött.
2023.12.20
A két ütemben megvalósult projekt második felét decemberben adta át a Colas, az első szakaszt pedig a SWIETELSKY Magyarország kivitelezte.
2023.12.14
Lezárult a Csillaghegyi öblözet árvízi biztonságát növelő projekt.
2023.12.06
Több mint egy kilométeren biztosította Budapest árvízvédelmét a Colas Alterra.
2023.11.16
A fejlesztésnek köszönhetően modern körülmények között tanulhatnak a diákok.
2023.11.09
Rövidesen elkészülhet a HE-DO Sajószentpéter elkerülőjével.
2023.10.09
A Kvassay vízlépcső átépítése a Duna egyik legjelentősebb vízügyi fejlesztése.
2023.09.12
Négysávosítják a 35-ös főút Józsa és Debrecen közti szakaszát, ehhez kapcsolódóan pedig a józsai elkerülő is megépülhet, amivel nagyon sok helyi lakos életét könnyítik meg.
2023.09.01
A Colas dolgozik a mintegy 10 kilométert érintő projektben, melynek során közel 3 kilométeren négysávosítják a főutat.
2023.08.31
A műszaki átadás-átvétel a jogszabályi előírások szerint 30 napig tart, a 36 kilométeres útfejlesztés a Duna Aszfalt és a Soltút generálkivitelezésében valósult meg.
2023.08.25
A csisztapusztai kisvasutat minden várakozást felülmúlóan sok utas használja, most Buzsák világhírű népi hagyományai és természeti kincsei is új otthont nyertek.
2023.08.17
A Colas munkájával a Balatoni Bringakörútba Fonyódon becsatlakozó útvonalat bővítenek tovább.
2023.07.28
A Colas kivitelezésében új útkapcsolatok is létrejöttek a 71 méter hosszú közúti hídhoz kapcsolódva.