2025.02.16, Vasárnap

ÉVOSZ

Húsz százalékkal kevesebb cég szűnt meg az építőiparban

2016.04.28

Iparági hírek

Ezzel együtt még sem a bizalom, sem a kereslet nem állt helyre, és vannak még bőven kiaknázatlan lehetőségek az ágazatban – állapította meg az Opten.

Ezért kelt a magyar versenyelőny védelmére az ÉVOSZ

2016.04.20

Gazdaság

Sokkolná a magyar építőipari cégek egy részét az EU új szabályozása: a jelenlegi 8,5 eurós órabér helyett legalább 18-19 eurót kellene fizetni a németországi kiküldetésben dolgozó magyaroknak.

Tízezer ingatlan épül Budapesten és a vonzáskörzetében

2016.04.01

Iparági hírek

Az ÉVOSZ és a BKIK elemzéséből az is kiderült, a most zajló fejlesztések 70 százaléka társasház, 30 egyéni építés. A szervezetek szerint sem a méretek sem az árak nem változnak 2016-ban, a kivitelezőknek viszont mindenképp bért kell emelniük.

Tisztul a kép az építőiparban, rendeződnek az építési jogszabályok

2016.03.09

Aktuális

Az építési szakma javaslatait meghallgatva a több ezer oldalt kitevő építési jogi szabályozást befogadható mennyiségűvé tömörítik. Egyértelművé válik a kivitelező és az építtető felelőssége, valamint a jogszerűtlen és a szakszerűtlen építési tevékenység. Az ÉVOSZ ugyanakkor az iparág összes problémáját kezelő javaslati csomagot tett le az asztalra a szervezet elnökségi ülésén.

„Ezer euró sok embert elindítana hazafelé” – örül vagy sír az építőipar?

2016.02.26

Aktuális

Pillanatok alatt forrpontra jutott a magyar építőipar a lakástámogatási eszközök bevetése után. Viszont ahhoz hogy meg tudjon épülni az eddigieket megduplázó éves lakásmennyiség, vissza kell csábítani a szakembereket, és az éveken át halogatott fejlesztéseknek is eljött az ideje. Az ÉVOSZ kőnnyűszerkezet-építő tagozatvezetőjével beszélgettünk.

Így válik fehérebbé az építőipar

2016.01.04

Iparági hírek

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége nem csupán a lakásépítés megélénkülését várja az áfacsökkentéstől. Az ÉVOSZ elnöke, Koji László szerint az építőipar lánctartozásai a felére csökkenhetnek, a szóbeli megállapodásokat pedig az írásbeli szerződések válthatják fel. A szövetség kormányközi megállapodásokat javasol, hogy egyszerűen lehessen alkalmazni külföldi, elsősorban ukrajnai és moldáviai munkavállalókat.

ÉVOSZ ismét: A kőműves és burkoló szakmák összevonása nem vált be

2015.10.28

Iparági hírek

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ismételten szorgalmazza a kőműves és burkoló szakmák képzésének különválasztását. A két szakma 2012. évi Országos Képzési Jegyzékben való összevonása nem vált be, indokolt ezek ismételt különválasztása.

ÉVOSZ kéri a a kőműves és burkoló szakmák képzésének különválasztását

2015.09.08

Aktuális

A közbeszerzési törvény módosításával csökkentené a lánctartozást az ÉVOSZ

2016.04.21

Iparági hírek

Az építőipari szövetség visszaemelné a vállalkozó és alvállalkozója közé a számla kifizetését. Emellett az új törvényben bevezetett 50 százalékos saját teljesítést 35 százalékra mérsékelné a kkv-k érdekeit szem előtt tartva.

Otthontámogatás: ha már elkezdték, 8-10 évig folytassák is!

2016.04.06

Iparági hírek

Az építőipari szereplők a kiszámíthatóságot tartották a legfontosabb szempontnak az otthontámogatási szabályozásban, az ÉVOSZ ugyanakkor újra szorgalmazta a lakásfelújítások áfa-visszaigényléssel történő támogatását egy szakmai rendezvényen.

Áfavisszatérítéssel támogatná az ÉVOSZ a lakásfelújításokat

2016.03.11

Iparági hírek

Az építőipari szervezet emellett energetikai lakásfelújítási programot, továbbá energiatakarékos városrész-rehabilitációs programokat is javasol a kormányzatnak. Az ÉVOSZ ugyanakkor figyelmeztet, a lakástámogatási, lakásépítési programok csak akkor hatásosak, ha 8-10 évre előre kiszámíthatóak. A szövetség idén 50 százalékos növekedésre számít a lakásépítések megrendeléseiben.

Az ÉVOSZ javaslatai az építőipar problémáinak kezelésére

2016.03.09

Technológia

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökségi ülésén Koji László elnök terjesztette elő „Az építési ágazat 2016. évi súlyponti problémái, javaslatok ezek megoldásához” című anyagot, melyet a szövetség elfogadott.

A lakásépítés hozhatja egyensúlyba az építőipart

2016.02.17

Iparági hírek

A kiegyensúlyozottabb működés felé léphet az ágazat a lakásépítések beindulásával az ÉVOSZ elnöke szerint. Koji László 50-50 százalékos megoszlást tartana egészségesnek a lakossági és állami megrendelések között, ugyanakkor az 5-6 százalékos jövedelmezőségi mutatót is növelné az építőiparban.

ÉVOSZ: az alacsony megrendelés-állomány ellenére nincs elegendő szakképzett munkaerő a piacon

2015.11.03

Iparági hírek

Az ÉVOSZ keresi annak lehetőségét és eszköztárát, hogy hogyan tudnak az építési vállalkozók közreműködni és közvetlenül maguk is tenni annak érdekében, hogy a szakmunkás hiányból és a szakképzés hiányosságaiból adódó piaci nehézségeik csökkenjenek.

Megalakult az ÉVOSZ Magasépítési Tagozata

2015.10.10

Aktuális

Megalakult az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) új, tizedik tagozata, a Magasépítési Tagozat.

2015 első félévében minden második építőipari cég nettó árbevétele nőtt

2015.08.20

Iparági hírek

Az építőipari cégek felénél az értékesítés nettó árbevétele az idei első félévben növekedett.