2022.01.02
A Hazai Építőgép Társulás munkájával valósul meg a főút bővítése.
2021.12.31
A ZEMPLÉNKŐ által elnyert beruházás megoldás lesz arra a problémára, hogy jelenleg az M35-ösön Debrecen felől érkezők Görbeházánál nem tudnak Nyíregyháza felé menni, ugyanígy az M3-asról érkezők nem tudnak Debrecen felé hajtani.
2021.12.31
A terveknek megfelelően teljesítette az évet a 2F-Bau Kft., a cég a nehézségek ellenére is több sikeres projektet zárhatott, és jelenleg is összetartó csapatmunkával dolgoznak több megvalósításán. Évösszegzéssel mutatjuk meg az idén megvalósult beruházásokat, és kitekintünk a cég jövőbeli terveire is.
2021.12.30
A pátyi sportcsarnokban lehetőség adódik torna- és küzdősport, valamint labdajáték edzések és versenyek lebonyolítására.
2021.12.30
Hasznos segítséget kapnak a kivitelezéshez a MEVA zsalukat használó kivitelezők
2021.12.30
Hány év előkészület kell ahhoz, hogy évente rekordmennyiségű gyorsforgalmi út épüljön? Hogyan kapott egy új város hosszú idő óta először teljesen új villamoshálózatot? Hogyan érheti el a Balaton turisztikai vonzereje a nyugat-európai tavakét? Évértékelő interjú Nagy Róberttel, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) vezérigazgatójával.
2021.12.29
A BFK irányításával kidolgozott agglomerációs stratégia a vasút átfogó fejlesztését tűzte ki célul.
2021.12.29
Az Oskola utca – Stefánia tengely az ország egyik legforgalmasabb kerékpáros útvonala, amelynek terelését az elmúlt időszakban komoly munka árán szervezték meg a Délút Kft. szakemberei.
2021.12.28
A Swietelsky Vasúttechnika munkatársai befejezték az egyik vágány átépítését a Nagyvárad tér és a Deák téri állomások között.
2021.12.28
A Cemix Hungary különleges terméke egyetlen munkafolyamattal váltja ki a glettelést, a műanyag szálazást, majd újabb glettelést – így komoly megtakarítást hoz a költségekben és a munkában is. Megnéztük, hogy működött a Renti az eszközt először alkalmazó DOR-PET számára Nógrádszakálon.
2021.12.27
Az 1938-ban épült út felújítását a STRABAG végezte el.
2021.12.27
A Lecpes Kft. munkájával a modern kornak és új funkciójának megfelelő épületegyüttes készült el, miközben a monarchiakori építészeti értékeket is megőrizték. Fotóinkon a kezdeti, mondhatni romos és a jelenlegi, önmagáért beszélő állapotot is bemutatjuk.
2021.12.24
Az egyedi Y-híd kivitelezési munkáiról és kihívásairól a KM Építő Kft. adott részletes tájékoztatást.
2021.12.23
Az elmúlt években a NIF Zrt. a projektek értékét és mennyiségét tekintve az ország legnagyobb kerékpárút-fejlesztőjévé vált. Áttekintő cikkünkben összefoglaljuk az idei év Balatoni Bringakört és a Budapest – Balaton kerékpáros útvonalat érintő eredményeit, és bemutatjuk mire számíthatnak azok, akik ősszel letették a bringát, és 2022 tavaszán terveznek ismét nyeregbe pattanni.
2021.12.23
Az átfogó városfejlesztésben szivacsrácsos modell hasznosítja újra az esővizet, emellett energiatakarékos hőszivattyús rendszereket, illetve a legkorszerűbb hővisszanyerős légtechnikát alkalmazzák.
2022.01.01
A családi házas projektek szeretete hozta be a szakmába, és az ország legjelentősebb beruházásaiban is az ott szerzett tudást kamatoztatja a decemberi Hónap Mérnöke. Papatyi Balázs úgy látja, a Magyar Építő Zrt. teljes szakmai génállománya benne volt a Magyar Zene Háza megalkotásában, amelynek minden egyes lépése új leckéket hozott.
2021.12.31
Megvan a tervező a régen várt projekthez.
2021.12.31
A magyar Vajda-Papír beruházásában 19 ezer négyzetméteres új gyáregységgel teremti meg a STRABAG Generálépítő Kft. és a CLC-Construct Kft. a hazai papíralapanyag gyártást.
2021.12.30
Nem túlzás azt állítani, hogy új oktatási, művészeti központtal lesz gazdagabb a Pest megyei város, hiszen a tervek szerint a két épületben előadótermek, táncterem és hangversenyterem is lesz. A zeneiskolában hagyományápoló művészeti képzés folyik majd.
2021.12.30
Igazán kiemelkedő évet zárhat a Laterex Építő Zrt., hiszen az idei ÉVOSZ Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetégének ünnepi évzáró közgyűlésén a vállalat által kivitelezett két nagyprojekt Építőipari Nívódíjat kapott, továbbá a Sándy Gyula különdíjjal is jutalmazták munkásságukat.
2021.12.29
Már meg is vannak a Herend és Devecser közötti szakasz tervezői.
2021.12.29
Folytatódhatna a Déli Körvasút építése és befejeződhetne a Kelenföld-Ferencváros vasúti vonalszakasz kapacitásbővítése is. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) hétmilliárd eurós keretösszegű közlekedésfejlesztési felhívására január közepéig nyújthatnak be pályázatokat a tagállamok.
2021.12.28
Az ország legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélyának felújítását a ZÁÉV és a FÉSZ konzorciuma végzi el.
2021.12.28
A Ferroép Zrt. és a Possibuild Kft. kivitelezésében megkezdődött a Tóth Péter-ház teljeskörű felújítása, amely a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumának ad majd helyet.
2021.12.27
A 8-as ás a 82-es főút közötti szakaszt a STRABAG kivitelezi a Speciálterv munkája alapján.
2021.12.27
A STRABAG és a Dömper Kft. által vezetett konzorcium munkájával kötik be Esztergomot az országos gyorsforgalmi úthálózatba.
2021.12.27
A IV. kerület egyik legfontosabb észak-déli útszakasza megérkezett a ’70-es évekből a XXI. századba. A kivitelező SWIETELSKY nem csupán technikai feladatként tekintett az újpesti Rózsa utca felújítására, hanem az azt használók szerteágazó preferenciáit is figyelembe vette.
2021.12.23
A Zemplénkő Kft. a Vámospércstől a nyírábrányi határátkelőig tartó szakaszon dolgozik.
2021.12.23
Az adományt a beteg gyermekeket segítő Országos Egyesület a Mosolyért közhasznú egyesület kapta, amely orvosi, egészségügyi eszközöket vásárolt belőle a Budaörsi Légimentő Bázisnak.
2021.12.23
A KE-VÍZ 21 Zrt. munkatársai segítségével végigutazhatnak 30 év projektjén. Út és hídépítés, magasépítés, illetve mélyépítés-vízgazdálkodás területen megvalósult legkiemelkedőbb építkezéseket vették sorra a megszólalók.