2024.10.24, Csütörtök

Keresés: 8

M0-s: sikeresen zárult a próbaterhelés, a tanévnyitás napján járható lesz a Deák Ferenc híd

2021.08.31

Megkezdődött a Deák Ferenc híd északi hídján a lezárás felszámolása.

Felújított iskolába csöngetnek be a csongrádi diákoknak

2021.08.31

A 2F Bau Kft. munkájával korszerűsödött a helyi mezőgazdasági középiskola.

Nyári tábort és óvodát támogat a MEVA

2021.08.30

Monostorapátiban és Jásdon is hozzájárultak egy-egy projekthez egy nagyszabású építőipari összefogás résztvevőjeként.

A FŐMTERV Zrt. meghatározó szerepet játszik a főváros közlekedésében az M3-as metró pótlása kapcsán is

2021.08.30

A budapesti cég tervezte a hármas metró összes szakaszának pótlását.

Éjjeli munkavégzéssel valósult meg Hűvösvölgy új iskolája

2021.08.29

Az egyik épülethez éjjelente 18 méter hosszú, egyenként 20 tonnás vasbetongerendákat kellett daruzni a villamos sínek felett.

Új forgalmi sáv könnyíti meg Debrecen közlekedését

2021.08.27

A Zemplénkő kivitelezésével épült új forgalmi sáv hozzájárul a Böszörményi út felől a Békessy Béla utca irányába jobbra kanyarodó forgalom gyorsabb és biztonságosabb levezetéséhez.

Ismét próba bizonyította: Szeged nívódíjas árvízvédelemi rendszere kitűnő védelmet nyújt

2021.08.27

A SWIETELSKY, a HSP Hídépítő Speciál és a Kötiviép’B kivitelezésében 2015-ben elkészült több részből álló installáció mobilgáti elemét tesztelték.

Pénztárcakímélő tanácsok a tetőépítéshez

2021.08.27

Az idei évben minden korábbinál drasztikusabban emelkedtek az építőipari árak, főként az alapanyagok terén. Emiatt még nagyobb hangsúlyt kap, hogy előrelátóan tervezzük meg az olyan nagyobb volumenű munkálatokat, mint például a tetőfelújítás és -építés. A Terrán szakemberei összegyűjtötték, milyen tényezőkre érdemes figyelni, ha költséghatékonyan szeretnénk megvalósítani tetőálmainkat.

Különleges üvegházat működtet a pesti belvárosban a magyar napelemes tetőcserép

2021.08.26

Az Erzsébet téren elhelyezett trópusi növényeket kizárólag megújuló energia segítségével táplálják.

Már több mint 280 oszlopot felállítottak Zalaegerszeg új hadiipari gyárában

2021.08.25

A kivitelező ZÁÉV-KÉSZ konzorcium a közeljövőben megtarthatja a bokrétaünnepséget is.

Speciális beton rámpán hajthatnak fel a Mercedes autók az új szerviz épület tetejére

2021.08.25

A B Build & Trade Kft. által épülő szerviz állomás lapostetővel készül, ahová az egyedi összetételű beton rámpán érkezhetnek a személygépjárművek.

Sportcsarnok épül a mezőhegyesi ménesbirtokon

2021.08.25

Az Európa legrégebbi állami birtokán kialakítandó négyszintes tornacsarnok összes hasznos alapterülete 2989 négyzetméter.

A napelemes kisvasút is megújult pályán futhat a Börzsönyben

2021.08.24

A Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek, most két kisvasút is korszerűsödött a térségben.

Megújul a Műcsarnok homlokzata − már keresik a kivitelezőt

2021.08.24

A műemlékfelújítás első ütemében elvégzik az oszlopok, pilaszterek, a timpanon és a padló restaurálását is.

Így alakul Sopron elhagyatott helyszíne modern konferenciaközponttá

2021.08.23

Zöld tető, természetes anyagok és tág terek jellemzik majd a Lővérekben felépülő új létesítményt.

Munkájával nyújt segítő kezet a környezetnek a WEST HUNGÁRIA BAU Kft.

2021.08.31

A zöld szemlélet a WHB építkezésein is megmutatkozik; zavartalanul fészkelhetnek a fecskék és a keletkezett építési hulladék sem hulladék valójában.

M3-as metró: már a Nyugatinál is épülnek az új mozgólépcsők - galéria

2021.08.30

Az Arany János utcában és a Nyugati pályaudvaron is látványosan halad a metrófelújítás. A SWIETELSKY Építő Kft. számos más feladat mellett a Nyugati pályaudvarnál megkezdte egy új lift kialakítását is az aluljáró és a felszín között.

A tervek szerint zajlik a Veszprémi Petőfi Színház komplex felújítása

2021.08.30

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának projektjét a VEMÉV-SZER Építő Kft. és a SWIETELSKY Magyarország Kft. konzorciuma valósítja meg a Modern Városok Program keretében, a KÖZTI Zrt. és a TSPC Kft. tervei alapján.

Háromszintes üzemrésszel bővül a sátoraljaújhelyi dohánygyár a Weinberg’93 Építő Kft. kivitelezésében

2021.08.30

Szeptember elejére az épület teljes vasbeton váza elkészül, és elkezdődhet az acélszerkezet szerelése, valamint a tető- és a homlokzatburkolási munkák is.

Zöld megoldásokkal épít székházat ez a magyar szerkezetépítő cég

2021.08.28

A számos nagy projektben érintett CLC Construct egy előregyártó üzemet is létrehoz a beruházásban, amelynek nem csupán gazdasági hozadékai vannak.

A Penta munkájával válnak biztonságosabbá Gödöllő útjai

2021.08.27

A beruházás eredményeképp a térség kiemelt csomópontja a reggeli és délutáni csúcsforgalmat dinamikusabban tudja elvezetni a jövőben.

Rákostól Hatvanig és Újszászig: kérdőívet tett közzé a BFK a vonalak fejlesztéséről

2021.08.27

A kérdőívek a vasútvonalakat ma használók szokásaira kíváncsiak, és azokéra is, akik a térségből ingáznak, de ma még nem vonattal járnak.

Történelmi értéket képviselő pavilon felújításával gazdagodott Gemenc ökoturisztikai központja

2021.08.26

A millenniumi pavilon 1894-ben vörösfenyőből készült és először az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchia területén található Lembergben (a város mai hivatalos nevén Lviv és Ukrajna határain belül fekszik) állították fel a Lengyel Nemzeti Kiállításon.

Több mint 10 kilométernyi utat újítanak fel Fejér megyében

2021.08.26

A Duna Aszfalt négy hónap alatt végzi el a munkát.

Magyar Zene Háza: év végére elkészül a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épülete - videó

2021.08.25

A Magyar Építő Zrt. kivitelezésében épülő üvegpalota átadásával 6 ezer négyzetméternyi, a projekt elindítása előtt látogathatatlan terület nyílik meg az érdeklődők előtt.

M4-es: már aszfaltozza Szolnok északi elkerülőjét a SWIETELSKY - galéria

2021.08.25

A Duna Aszfalt alvállalkozójaként dolgozó cég összesen hét hidat épít meg a projekt során.

A végtelen tér illúzióját keltő helyiségben vizuális súlytalanságba kerülnek majd a látogatók ebben a színházban

2021.08.24

A debreceni Latinovits Színház a LATEREX Építő Zrt. és TÁRS-95 Kft. konzorciumának kivitelezésében valósul meg. A fő játszási helyeken megkezdődtek a belsőépítészeti, hang- és fénytechnikai, színpadgépészeti munkák.

Layher ideiglenes tető segíti a soroksári templom felújítását

2021.08.24

A Layher Blitz tartóállványzatra ponyvaborítású Keder XL ideiglenes tető került, amely nagy fesztávok és terhek esetén kiváló megoldást biztosít, és a munkálatok végzése alatt megvédi a templomot az időjárás viszontagságaival szemben.

A vad tülekedés korszaka a magyar útépítésben

2021.08.24

A rendszerváltás utáni évtizedben még messze voltunk a mára letisztult piaci folyamatoktól, de már akkor megmutatta az erejét néhány elszánt magyar kkv. Történelmi összegzésre vállalkozó cikksorozat indult az Indexen, melyben lapunk is érintett.

Célegyenesben a pásztói északi ipari park munkálatai

2021.08.23

A beruházás során új szennyvíz- és csapadékcsatorna, gázelosztó vezeték, közvilágítás és hírközlési hálózat épül ki, valamint kiváltottak egy középfeszültségű elektromos légvezeték-hálózatot is.