2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Elrajtolt a kaposvári uszoda építése

2017.06.15

A Magyar Építő és a Fertődi Építő által kivitelezett beruházásban megduplázódik a város sportcélú vízfelülete.

Zsinórban negyedszer kétszámjegyű a bővülés az építőiparban

2017.06.15

Továbbra is az út- és vasútépítés húzza a növekedést, a szerződésállomány közel kétszerese a tavalyi értéknek.

Tizenhat gyermekintézmény és műemlék újulhat meg a Várépítő pályázat jóvoltából

2017.06.14

A nyertesek kedden vehették át az összesen 16 millió forintot érő termékeket, melyeket 13 cég, köztük a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ajánlott fel.

A mediterrán kikötőkkel teremt kapcsolatot Csepel új konténerterminálja

2017.06.14

A Metrans a Duna partján 165 ezer négyzetméteres intermodális terminált adott át, amely egyelőre a vasúti és közúti fuvarozást kombinálja, a későbbiekben pedig a Dunát is bekapcsolják a szállításba.

Egy kelet-magyarországi építkezéssel indul a szakápolási program

2017.06.14

A mintaként létrejövő épület zöldmezős beruházással, 150 férőhellyel épül meg. A program célja a szociális jellegű gondozás kivezetése a kórházakból.

Megkezdődött a 11 milliárdos dunaföldvári papírgyár építése

2017.06.13

A magyar Vajda-Papír beruházásában 23 ezer négyzetméteres új gyáregység teremti meg a hazai alapanyaggyártást.

Intenzív együttműködés a hídépítő szakmában – így zajlottak a Hidász Napok

2017.06.13

A hidász szakma összefogása és támogatása céljából előadások és kerekasztal beszélgetések révén oszthatták meg egymással tapasztalataikat a résztvevők.

Zajvédő fal épül a fővárosban az M3-as mentén

2017.06.12

A rákospalotai beruházásban négy méter magas fal jön létre 1,2 kilométer hosszúságban.

Iparági összefogás a jobb utakért: konferenciát tartottak a bitumenemulzióról

2017.06.11

Tartósabb, költséghatékony és biztonságosabb is a végeredmény, ha az útépítés és -felújítás során bitumenemulziót használnak az aszfaltrétegek közötti tapadás erősítésére – hangsúlyozza többek között a Bitunova, a Stravia, a Colas és a Duna Aszfalt.

Páratlan sebességre pörögtek fel a közbeszerzések

2017.06.09

Az év első öt hónapjában máris közel akkora az összértékük, mint tavaly egész évben.

A tervek szerint halad a Csiky Gergely Színházzal a ZÁÉV és a Magyar Építő

2017.06.09

Jövő év végére készül el a kaposvári teátrum, ahol jelenleg szerkezetmegerősítési munkálatokat végeznek, hamarosan pedig elkezdődik a hátsó épületrész építése.

Jövő héten nyílik meg Magyarország legnagyobb áruháza

2017.06.08

A harmadik magyarországi IKEA június 14-én nyit, 17 milliárd forintból építették meg Soroksáron.

Ezek az ipari, egészségügyi és óvodafejlesztések indulnak idén Kaposváron

2017.06.08

A hároméves Németh István Program újabb részleteiről és más projektekről is beszámolt az önkormányzat.

Újabb Aldi-áruház jött létre Budapesten

2017.06.07

Több mint százéves, eredetileg jéggyárként üzemelő épületet alakított át áruházzá Zuglóban a kivitelező Grabarics.

65 településen folytatódik a tanuszodák, torna- és tantermek fejlesztése

2017.06.06

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemére a jövő év során több mint 16 milliárd forintot fordít a kormány.

A Magyar Építő és a Duna Aszfalt építi fel a kaposvári járműtelepet

2017.06.15

A négymilliárdos beruházásban a város saját karbantartó helyet hoz létre elektromos, gázos és diesel buszainak.

Jótékony kerékpáros futamot szervez a Szabadics a Kis-Balatonnál

2017.06.15

Hobbikerékpárosok céges csapatai indulnak a szombaton megrendezésre kerülő Szabadics Ride-on, ahol az értékes nyeremények mellett a nevezési díjakból parasportolókat támogatnak.

Újbuda óvodafejlesztéssel válaszol a gyerekszám növekedésére

2017.06.14

Felújítás és bővítés is lesz a programban, az óvodák és rendelők fejlesztésébe a most épülő lakóparkok beruházóit is megpróbálják bevonni.

Új üzemcsarnokkal bővített az ajkai alkatrészgyártó

2017.06.14

Az 1300 négyzetméteres üzem mellé 2018-ig egy termelőcsarnokot is felépít a Speed-Tech.

Átfogó felújítást kaphat Budapest egyik legforgalmasabb tere

2017.06.13

A Blaha Lujza tér koncepciója a gyalogosoknak és az autósoknak is bővülő lehetőségeket kínál, 30 ezer négyzetméternyi járda és útburkolat megújítását célozza.

Új bekötő utat kap az M2-eshez Göd és Dunakeszi

2017.06.13

A kétsávos útszakasz a Göd és Dunakeszi közötti területről indulva hozza közelebb a négysávosodó gyorsforgalmi utat.

Megkezdte Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztését a Market

2017.06.12

A BudaPart beruházás első ütemében 20 ezer négyzetméteres irodaház és két lakóépület jön létre.

Ötezer négyzetméteres csarnokot épített a jászberényi autókereskedő

2017.06.12

A másfél milliárd forintos beruházással a magyar JP Auto 15 új munkahelyet teremtett.

Időutazást hajtott végre a ZÁÉV Kaposváron

2017.06.10

A kaposvári vasútállomás felújításáról beszámoló cikkünk és képriportunk a legolvasottabb és legtöbb elismerést kapó cikkeink közé került, adta magát, hogy rákérdezzünk a látványos megoldások hátterére. A ZÁÉV projekt főmérnökével, Diós Andrással készített interjú rátett egy lapáttal a látványra: csak kevesen gondolnák, hogy milyen mértékű és nehézségű értékmentést hajtott végre a magyar cég.

Megszületett a Duna Aréna és a metró közötti gyalogos kapcsolat

2017.06.09

Az 530 méter hosszú sétány a Turbina utca meghosszabbításával jött létre.

Félúton van az átadás felé egy újabb óriási budapesti K+F központ

2017.06.09

Elérte legmagasabb pontját a 24 ezer négyzetméteres Ericsson Ház, amely a Wing Zrt. fejlesztésében és a Strabag kivitelezésében épül fel a XI. kerületben.

Ezzel az útfejlesztéssel kerül közelebb Ózd a fővároshoz

2017.06.08

Elkerülő utakkal és gyorsító sávokkal fejlesztik az Ózdot Bátonyterenyével összekötő 23-as és 25-ös főutakat.

Kezdődik a felújítás a több mint százéves Sió-hídon

2017.06.07

A Sióagárd egyetlen elérhetőségét biztosító úton megszűnik a váltakozó irányú forgalom miatti várakozás.

Így születik zöld sportváros Buda központjában

2017.06.06

A Testnevelési Egyetem átfogó fejlesztése az építőipari szempontokon túl is rengeteg érdekességgel bír. A mintegy 40 milliárd forintos beruházás lépéseit a lebonyolítását végző egyetemi beruházási programiroda igazgatójával, Gyetvai Árpáddal jártuk végig.

Vasbetongyárat vásárolt a magyar magasépítő

2017.06.06

A tavaly már tízmilliárdos forgalom fölé jutó Grabarics ezer köbméter betont dolgoz fel új gyártóbázisán. A vasbeton termékek egyik felét saját felhasználásra, másik felét értékesítésre szánják.