2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Megújul az ELTE Bölcsészettudományi Karának több épülete is

2022.10.09

A „B-C” jelű, valamint az „F” épületek esetében komplex energetikai korszerűsítésre kerülne sor.

Modern vasútvonalon közlekedhetnek a budapesti agglomeráció lakói

2022.10.07

A pályakorszerűsítéssel újjászületett Budapest – Hatvan vasútvonal jelentős mérföldkőnek számít a főváros keleti vonzáskörzetében.

Ezen a csomóponton dolgoznak az M6-os autópályán

2022.10.07

Így halad a munka az új sztrádaszakaszon.

Újabb fontos szakaszához érkezett a zuglói Vezér utca felújítása

2022.10.06

A Colas Út Zrt. kivitelezésében a felújítási munkák jelentősebb forgalomkorlátozással járó része már novemberre elkészülhet a XIV. kerületi Füredi utca és a Fogarasi út közötti több mint 800 méteres útszakasz felújítása során.

Önzetlenül vért adtak, majd folytatták a munkát: a Ke-Víz Zrt. dolgozói ismét segítettek

2022.10.06

Tizenöten nyújtották karjukat a közelmúltban, hogy segítsék rászoruló embertársaikat.

Új épületszárnnyal és sportcsarnokkal gazdagodott a Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium

2022.10.05

Átadták az új, kétszintes épületet, valamint a sportközpontot, amelyek a Merkbau Zrt. munkájával valósultak meg.

Terepen ismerkednek leendő hivatásukkal a LATEREX Junior Mérnök Program résztvevői

2022.10.05

A program célja, hogy mindkét fél számára előnyös kapcsolat jöjjön létre: a diákok szakmai gyakorlattal gazdagodnak, miközben a LATEREX Építő Zrt. megtalálja azokat a tehetséges fiatalokat, akik az iskola befejezését követően a cég mérnök-bázisát erősíthetik.

Ybl hallgatók látogatták meg az atlétikai világbajnokságnak helyszínt adó Duna-parti sportkomplexum építési munkálatait

2022.10.04

A Magyar Építő Zrt. programjában - melyet az Óbudai Egyetem Ybl karos hallgatói számára rendeztek - a részvevők egy izgalmas projektlátogatás keretein belül megismerhették a Nemzeti Atlétikai Stadion kivitelezésének részleteit.

Magyar Vasút 2022: válságkezelési stratégiák állnak a vasúti szakma egyik legrangosabb eseményének középpontjában

2022.10.03

A konferencia a HUNGRAIL tevékenységének egyik központi eseménye, mely az ágazati szereplők és a döntéshozók párbeszédének biztosít lehetőséget. A programok összeállítása során kiemelt figyelmet fordítanak a nagytudású, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek előadásaira.

Átadták a Szolnok-Tiszasüly összekötő út felújított szakaszát

2022.10.03

A Szolnok és Besenyszög-Szórópuszta közötti mintegy 2,3 kilométernyi szakasz kivitelezője a Strabag Általános Építő Kft. volt.

Így búcsúztatták el a hazai építőipar egyik meghatározó szakemberét

2022.10.02

A magyar magasépítő vállalat újabb saját fejlesztésében épülő üzeme, valamint hagyományos őszi grillpartija ezúttal egy különleges eseménnyel is párosult.

Üzemlátogatással és egészségügyi szűrőprogramokkal várták a résztvevőket a VAMAV Dolgozói és Családi Napján

2022.09.30

A több mint 70 éves múlttal rendelkező, elsősorban vasúti kitérőgyártással foglalkozó vállalat dolgozói és hozzátartozóik tartalmas pihenőnapot tölthettek együtt.

Diósgyőri Vár: így épülnek újjá Nagy Lajos egykori székhelyének bástyái és tornyai

2022.09.30

Az Épkar és az FK-Raszter konzorciuma több helyen is a magasban dolgozik.

Idén is elismerték az ingatlanpiac legjobbjait

2022.09.30

Tizenharmadik alkalommal osztották ki a Portfolio Property Awards díjait, az Indotek Group-ot is elismerték.

Több mint másfélezer aluminotermikus hegesztés készül az M3-as metró vágányának építése során

2022.09.30

A beruházás végére a Vasúttechnika kiemelkedően nagy számú, összesen 1650 darab AT hegesztést készít.

Elnyerte az idegenforgalmi ágazat Oscarjaként ismert díjat a Magyar Zene Háza

2022.10.08

A létesítmény a Magyar Építő Zrt. kivizelezésével valósult meg a japán sztárépítész, Sou Fujimoto tervei alapján.

Ez a Paks mellett épült új naperőmű 5500 háztartás energiaellátását képes biztosítani

2022.10.07

A napelem-telepítési hullámot lovagolja meg a KÉSZ Csoport többségi tulajdonába tartozó Greenergy egy 10 millió eurós zöld beruházással.

Teljesen megújul a szennyvíz kezelése ebben a Békés megyei városban

2022.10.06

Magyarország vállalt kötelezettsége a 2000 lakosúnál nagyobb településeknél a szennyvízkezelés fejlesztése: ehhez járul hozzá az átfogó projekt.

Közel 18 focipálya nagyságú felületen újulnak meg autópályaburkolatok még a tél beköszönte előtt

2022.10.06

Az MKIF Zrt. azokon a szakaszon végez felújítási munkálatokat, amelyek állapota a leginkább indokolja ezt.

A jelenlegi helyzetben aktív kommunikáció szükséges a vasúti szektor szereplői között

2022.10.06

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület rendezésében idén is volt lehetőségük az ágazat képviselőinek arra, hogy a hazai vasút aktuális témáit, napjaink legégetőbb kérdéseit megbeszéljék.

Építészetileg is kimagasló elemekkel újul meg a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium

2022.10.05

2023 szeptemberében nyitja meg kapuit a 6500 négyzetméterrel kibővített Jedlik Ányos Gimnázium, melynek kivitelezése a LATEREX Építő Zrt. munkájával jön létre.

M3 alkotói pályázat: te milyennek terveznéd a metrót? 

2022.10.04

Bátran elengedhetik fantáziájukat a fiatalok és megmutathatják, milyennek képzelik el a metrófelújítást, vagy akár az állomásokat, ha ők lennének a tervezők.

Keleties hatású kert a Budavári Palotában: különleges térburkolatok Mapei megoldásokkal

2022.10.04

A felújítás során 385 négyzetméteren újult meg a térburkolat, melyhez három különböző burkolatot alkalmaztak.

Magyarország legnagyobb mobil daruja dolgozik Székesfehérvár épülő sportcsarnokán

2022.10.03

A teljes monolit és vasbeton vázszerkezet 90 százaléka beépítésre került a Market kivitelezésében épülő Alba Aréna projektjében.

Elrajtolt az új nyíregyházi nővérszálló építése

2022.10.03

Letették az alapkövét a háromszintes épületnek, amelyben csaknem 60 garzont alakítanak ki.

Hónap Mérnöke: az iroda helyett terepen, bakancsban, esőben érezhető át igazán ez a hivatás

2022.10.01

Emlékezetes projektekben bővelkedik Kassainé Kirchner Gabriella pályafutása. 30 év szakmai tapasztalatának és munkához való hozzáállásának esszenciáját tartalmazza interjúnk, beleértve kihívást, csapatmunkát és elköteleződést – amelyek nélkül talán nincs is építőipar.

Saját fejlesztésű technológiáját is alkalmazta a BAUER a Westside Garden lakásainak mélyépítéséhez

2022.09.30

A Biggeorge Property Nyrt. fejlesztésében már zajlik a XIII. kerületben megvalósuló újépítésű társasház, a Westside Garden szerkezetépítése, melynek speciális mélyépítése során a BAUER Magyarország Kft. többek között egy olyan egyedi műszaki megoldást is alkalmazott, amelyet a saját fejlesztésű technológiájaként fejlesztett ki.

Két számjegyű növekedés a KÉSZ Csoportnál, stabil árbevételre számítanak idén és jövőre is

2022.09.30

Az idén 40 éves cégcsoport nemzetközi pozícióinak erősítését is folytatja.

Földmunkagépekkel és új szervizépületekkel fejleszt ez a magyar útépítő cég

2022.09.30

Az új gépeket különféle felületek, anyagok tömörítéséhez és utak aszfaltozásához használják majd. A szervizépületekben a saját géppark mellett külsős javításokat is vállalnak.

Új szennyvíztisztító telep szolgálja hamarosan Bács-Kiskun megye településeit

2022.09.30

Csengőd szennyvíztisztító telep fejlesztését a Penta Kft. végzi el.