2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Megmutatjuk, hogyan alakul át a Kálvin tér a H6-os és H7-es HÉV-ek felújításával

2022.06.12

Tervezési szempontból a legnagyobb kihívást a Kálvin téri állomás és a kihúzó műtárgy jelenti a FŐMTERV Zrt. munkatársai számára, ugyanis mindkettőt sűrűn beépített, belvárosi környezetben, műemléki épületek alatt kell majd megépíteni.

Csak négyévente rendezik meg, de annál látványosabb – Münsterben jártunk a vasúti pályaépítő gépek vásárán (galéria)

2022.06.10

A V-Híd Zrt. Magyarország vasútépítésének kulcsfontosságú megállapodását írta alá a szakma legjelentősebb európai rendezvényén. Az eseményen a piacvezető magyar cég nagyvasúti ágazati vezetőjével is beszélgettünk az aktuális trendekről, és azt is érintettük, hogy mit jelent a megállapodás a V-Híd és a magyar vasútépítés számára.

Magyarország húzóágazatának díjait adták át az Építők Napja alkalmából

2022.06.10

Az eseményen miniszteri elismerésben részesült többek között a KÉSZ Csoport, a Kötiviép’B Kft. és a Penta Általános Építő Kft. egy-egy vezetője, illetve vezető szakembere is.

Az uniós közbeszerzési értesítőben is megjelent az autópálya-koncesszió végeredménye

2022.06.10

Több mint 2000 kilométernyi gyorsforgalmi hálózat tekintetében határoz meg feladatokat a TED-en megjelent tájékoztató.

Közös erővel az értékteremtés útján: Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthonának felújítását támogatta a Magyar Építő Zrt. és Partnerei

2022.06.10

A Magyar Építő Zrt. és Partnerei a Devero ’96 Kft., a Szabó és Társa Kft., az L-Build Kft., a Dominó Kft. és a Horex Kft. bizonyították a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségüket, mely adományozási tevékenységükkel szeretnének jó példát mutatni a szektor szereplői számára: a vállalatok az SOS Gyermekfalvak kecskeméti központját támogatták az SOS Családmegerősítő programjának keretén belül.

Heves megyében más megvilágításba került a közvilágítás: egyedülállóan komplex, okos rendszert építettek ki az egyik körforgalomnál

2022.06.09

Nem csupán napelemes világítást telepítettek, több szempontból is kitűnik a hasonló megoldások közül az Andornaktályán megvalósult projekt.

Célegyenesbe fordult a Weinberg által kivitelezett sátoraljaújhelyi dohánygyár új üzemcsarnoka

2022.06.09

Közeledik az új üzem átadása, amely a dohányvágat-előállítási kapacitás 25 százalékos növelése mellett a dohány-előkészítési folyamat korszerűsítését is ellátja.

Különleges tömörítési technológiát alkalmaztak Szombathely egyik kulcsfontosságú utcájának kivitelezésén

2022.06.08

A Strabag dolgozik a szombathelyi pláza és a temető tehermentesítését szolgáló út építésén.

Így kapott korona acélszerkezetet a MOL Campus - vendégcikk

2022.06.08

Összeszerelték a bim.GROUP Kft. által gyártmánytervezett, a MOL torony tetején található korona acélszerkezetét, és az üvegezési munkák is elkészültek.

Új közúti mérnökséget kap az M80-as gyorsforgalmi – megvan, ki látja el a felügyeletét

2022.06.07

A Körmendnél épülő mérnökségi telep ellenőrzését a tervezéstől a használatba vételi engedélyig az UTIBER végzi.  

Így épül az M6-os autópálya záró szakasza: két híd munkálatait is bemutatjuk

2022.06.07

A horvát határig vezető 20 kilométeres szakaszon a forgalom fenntartása érdekében csak a legvégén kerül a helyére a hídszerkezet a Villány-Mohács vasútvonalon. Friss hírek a Strabag és a Duna Aszfalt kivitelezésében megvalósuló autópálya-fejlesztésről.

A halálút nyírségi szakasza is megújul, szabolcsi és kiskunsági település kap elkerülőt

2022.06.03

Három jelentős útfejlesztési projektet készít elő a NIF Kelet-Magyarországon - kiderült, mely cégek végzik el a tervezést.

Mesterséges intelligencia segítségével számlálta a kerékpáros forgalmat a Magyar Közút

2022.06.03

Innovatív kerékpáros forgalomszámlálási rendszert tesztelt a Magyar Közút és az Asura Technologies.

Több mint 20 kilométeres főúttal válik teljessé Debrecen körgyűrűje

2022.06.03

A kétsávos út dél-keleti, majd keleti irányból kerüli el a megyeszékhelyt a 481-es főutat folytatva, 7 csomóponttal jön létre.

Ybl-ös hallgatók tekinthették meg átadás előtt az Eiffel Műhelyház új próbatermeit

2022.06.02

​Az EBH INVEST Ybl-ös hallgatók számára rendezett programjában a részvevők egy izgalmas csapatjáték keretében ismerhették meg a kivitelezés részleteit.

Felavatták a Nívódíjas Eiffel Műhelyház bronztábláját

2022.06.11

A Magyar Állami Operaház és Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma Középület/kulturális kategóriában nyerte el a legmagasabb szakmai elismerést.

Nívódíjat nyert a tatai Esterházy-kastély rekonstrukciója, emléktábla avatással ünnepelték a rangos munkát

2022.06.10

Emléktábla hirdeti a többszörös Építőipari Nívódíj nyertes Laterex Zrt. újabb szakmai sikerét.

A magyar ingatlanfejlesztők öt arany- és egy ezüstérmet nyertek a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton

2022.06.10

A legsikeresebb ingatlanfejlesztéseket díjazták Párizsban.

A világ legjobbjának választották a BudaPart-projektet

2022.06.10

A Property Market beruházásában újabb fejlesztés indul, amelyben három hektár zöld felülettel bővül a városnegyed.

A kedvezőtlen piaci környezetben is optimista jövőképet fogalmazott meg a KÉSZ Csoport

2022.06.09

A KÉSZ Csoport tavaly két alkalommal bocsátott ki vállalati kötvényeket: 2021 júniusában 22 milliárd forint és 2021 novemberében 11 milliárd forint névértéken.

Lánchíd-felújítás: a budai hídfőnél kapcsol még nagyobb sebességre a projekt

2022.06.09

A több mint 150 éves híd a BKK beruházásában újul meg: a kivitelezéssel ütemterv szerint halad az A-Híd.

Négy településen javul a vízminőség a nyugati határnál ezzel az összetett fejlesztéssel

2022.06.08

Többek közt egy komplex vízkezelő berendezést is telepítenek, új vízkezelő épület és új tartalékkút is létesül.

Bővül a bringakör: keresik a Tihany és Balatonalmádi közötti kerékpárút kivitelezőjét

2022.06.08

A mintegy 9,5 kilométeres szakaszon több kerékpáros híd is épül, Alsóörsön pedig sorompós vasúti átkelő szolgálja a kerékpárosok biztonságát.

Újabb fontos útszakasz újul meg Zuglóban: elkezdődhet a Vezér utca felújítása

2022.06.07

A Colas Út munkájával a jelenleginél zöldebb és biztonságosabb lesz a XIV. kerületi Füredi utca és a Fogarasi út közötti több mint 800 méteres útszakasz.

Bronztábla hirdeti, Nívódíjas épületben parkolhatnak a Városliget mellett

2022.06.07

A díjnyertes Múzeum Mélygarázs a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. generálkivitelezésével épült meg.

Átalakult Debrecen egyik legveszélyesebb gócpontja, biztonságosabbá válik a közlekedés

2022.06.07

A fejlesztés keretében a 33. számú főutat 454 méter hosszon, a csatlakozó szakaszt pedig 230 méter hosszon építette át a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt.

Rekordmértékű nemzetközi megállapodás a hazai vasútépítésben: a V-Híd új kelet-közép-európai bázist épít az ágazatnak

2022.06.03

A magyar vasútépítésben meghatározó V-Híd Zrt. és a piacvezető vasútépítőgép-gyártó osztrák Plasser & Theurer stratégiai jelentőségű megállapodásában gépparkfejlesztés, karbantartóbázis építés és tudástranszfer is fontos szerepet játszik.

Hét emelettel, 84 ezer négyzetméteren épült: ilyen lett az OTP új székháza - fotókkal

2022.06.03

A Market által kivitelezett új irodaház számos innovatív megoldással készült, a funkciói mellett a szimbolikája is fontos.

A keleti határ mentén futó útvonalat újít fel a Duna Aszfalt

2022.06.02

Megújul a burkolat, rendezik a padkákat és a kis sugarú ívekben a forgalombiztonság növelése érdekében nyombővítéseket hajtanak végre.

Újabb útfelújítás ért véget a fővárosban: megújult a Róna utca egy szakasza

2022.06.02

Befejeződött a felújítás a XIV. kerületi Róna utcában. A beruházásnak köszönhetően a Szugló utca és az Erzsébet királyné útja között új gyalogátkelőhelyek és kerékpársávok segítik a közlekedőket.