2018.10.14
A multifunkciós csarnok számos egyéni és csapatsport űzésére alkalmas, ugyanakkor tudományos képzéseknek is otthont ad, illetve üzleti céllal is hasznosítják majd.
2018.10.12
Mit lehet tenni, hogy több fiatal válassza az építőipart? Ezt a kérdést jártuk körül Markovich Bélával, a Mapei ügyvezetőjével.
2018.10.10
A nagy várakozás övezte létesítmény 2020-ban nyitja majd meg kapuit a látogatók előtt.
2018.10.09
A BKK már keresi a szimbolikus műemlék két évig tartó, másfél év útlezárással járó rekonstrukciójának kivitelezőjét.
2018.10.08
Mintegy egymilliárd forintból fejlesztik a Hősök teréhez közel álló fővárosi Weiss Manfréd-villát.
2018.10.05
A japán sztárépítész által tervezett látványos budapesti kulturális központot a Magyar Építő kivitelezi.
2018.10.05
A középület kategóriában elismert budapesti Tours-i Szent Márton plébániatemplom az építész eredeti szándékát megtartva, ám izgalmas megoldásokkal bővítve újult meg.
2018.10.03
Az épület a diákok mellett Nobel-díjas vendégeket és nemzetközi mentorokat is fogad majd.
2018.10.02
Három hónap alatt Magyarország 20 legnagyobb magasépítő cégéből 6 választotta a magyar fejlesztésű BauApp alkalmazásokat, hogy digitalizálja folyamatait.
2018.10.01
Az Épkar által rekonstruált épületben négy napon át tartó rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket a visszaköltöző Hagyományok Háza.
2018.09.27
A Szabadics és a Mészáros és Mészáros munkájának köszönhetően hamarosan a Szent László patak és a Váli-víz mentén élők is fellélegezhetnek.
2018.09.26
A folyó teljes magyarországi szakaszán létrejövő töltések hatására az árvízkárok megelőzhetőek lesznek.
2018.09.25
Az újonnan kialakított laboratóriumban és gyártóterületen olyan termékeket is előállítanak majd, amelyekre eddig nem volt lehetősége a cégnek.
2018.09.20
Szegeden építenek járműkarbantartó csarnokot a városokat összekötő új járműveknek.
2018.09.19
A laphálózatunkat működtető Regon Zrt. tulajdonosa Oltyán József a napokban Ziegler Gáborral közösen megvásárolta a CEMP-X Online Zrt.-t. A sikeres tranzakció hátteréről és céljairól a két tulajdonos a napi.hu-nak adott minden részletre kiterjedő interjút.
2018.10.13
A Grabarics Kft. kivitelezésében elkészülő fejlesztésben 5,5 hektáron adják át a Tihanyra néző ingatlanokat.
2018.10.12
A belvárosból a 44-es főút felé haladó közlekedést jelenleg több száz méteres dugók terhelik.
2018.10.09
A világ egyik legfontosabb elektronikai eszközgyártójaként ismert Jabil innen éri el kárpátaljai és oroszországi üzemeit is.
2018.10.09
A BudaPart fejlesztése nagy lendülettel halad: már 2019-től lakóépületek, irodaházak és üzletek várják a Rákóczi híd Budai hídfőjénél épülő városrészbe beköltözőket.
2018.10.07
AZ ÉVOSZ 2018-as éves nagygyűlésén a kormány, a magasépítés, a mélyépítés és a tervezés-projektmenedzsment képviselői is arról beszélgettek, hogyan lehet elősegíteni az iparág haladását.
2018.10.05
A cég 2019 tavaszára készül el munkarészével, utána indulhat meg a hatszintes épület szerkezetépítése.
2018.10.03
A hatodik alkalommal megrendezett esemény jó lehetőséget kínált a kötetlen szakmai beszélgetésekre is.
2018.10.03
Élénk az érdeklődés a még üres telkek iránt is, előnyben részesítik azonban a helyi vállalkozások igényeit.
2018.10.02
Elindult az építkezés a MOL 120 méteres új központján. A rendezvényen Tarlós István főpolgármester jelezte: lehetséges, hogy felülvizsgálják a 90 méteres fővárosi építési magasságkorlátot a közeljövőben.
2018.09.30
Többek között a Magyarország iránt megnőtt érdeklődés ösztönözte a kínai befektetőket az építkezésre.
2018.09.27
A két projekt 7 milliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően indulhat el együtt.
2018.09.25
Világszerte nagy volt az érdeklődés, összesen 90 érvényes részvételi jelentkezés érkezett a különböző építészirodáktól.
2018.09.25
Az Óbuda Group társszervezésében megtartott PM 4.0 – Technológia & Jövő konferencián többek között mesterséges intelligencia és a big data építőiparban betöltött szerepéről is szó esett.
2018.09.20
Az épület az évi 1500 rendezvénnyel szerves részét képezi a kerület kulturális életének.
2018.09.19
A mély- és magasépítési részlegeit egy vállalatba szervező cégcsoport munkatársai közösen mutatták meg, hogy hogyan kell egy munkagépből kihozni a maximumot.