2025.05.10, Szombat

Keresés: híd

Tizenhét közlekedési beruházáshoz kér támogatást a CEF2 közlekedési forrásaiból Magyarország

2021.12.29

Folytatódhatna a Déli Körvasút építése és befejeződhetne a Kelenföld-Ferencváros vasúti vonalszakasz kapacitásbővítése is. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) hétmilliárd eurós keretösszegű közlekedésfejlesztési felhívására január közepéig nyújthatnak be pályázatokat a tagállamok.

Műemléki felújítást és új funkciót kap Szeged ikonikus palotaépülete, a Tóth Péter-ház

2021.12.28

A Ferroép Zrt. és a Possibuild Kft. kivitelezésében megkezdődött a Tóth Péter-ház teljeskörű felújítása, amely a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumának ad majd helyet.

Így épül meg az M100-as: újabb részletek az Esztergomba vezető 2x2 sávos útról

2021.12.27

A STRABAG és a Dömper Kft. által vezetett konzorcium munkájával kötik be Esztergomot az országos gyorsforgalmi úthálózatba.

Jól halad a 48-as főút fejlesztése, jövőre adják át a forgalomnak

2021.12.23

A Zemplénkő Kft. a Vámospércstől a nyírábrányi határátkelőig tartó szakaszon dolgozik.

A legemlékezetesebb projektek: 30 éves a Ke-Víz 21 Zrt.

2021.12.23

A KE-VÍZ 21 Zrt. munkatársai segítségével végigutazhatnak 30 év projektjén. Út és hídépítés, magasépítés, illetve mélyépítés-vízgazdálkodás területen megvalósult legkiemelkedőbb építkezéseket vették sorra a megszólalók.

A NIF minden évben felülmúlja a saját elvárásait

2021.12.21

A NIF több mint két évtizede stabilan tölti be az állami beruházó szerepét hazánk egyik legfontosabb szektorában, a közlekedésfejlesztésben. A társaság központi költségvetési forrásból és európai uniós támogatásból látja el feladatát. A beruházások pénzügyi hátteréről és az elmúlt évtized finanszírozás-változásairól Kondrik Kornéllal, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Munkahelyi mérnök - Pécs - A-Híd Zrt.

2021.12.21

A magyar építőipar meghatározó szereplőjeként, több mint száz éve folyamatosan jelen vagyunk a piacon. Modern technológiák alkalmazásával, hagyományainkat megőrizve, magas színvonalon végezzük kivitelezői feladatainkat. Tevékenységi körünk bővülése kapcsán a következő pozícióba keresünk munkatársat: munkahelyi mérnök.

Nagyot lépett előre a Dunántúl közlekedése: négysávos szakasszal bővült a 8-as főút

2021.12.21

A Strabag munkájával megvalósult első ütemben a Litéri és a Füredi csomópont közötti 7,5 kilométert fejlesztették.

Mélyszegénységben élő rászorulókon segített a magyar szerkezetépítő vállalat

2021.12.20

A CLC ügyvezetője személyesen látogatott el a helyszínre, és gondoskodott arról, hogy az adományozás gördülékenyen megvalósuljon.

Látványos munkával közeledik egymáshoz Győr és Pápa: így épül a 2x2 sávos 83-as út

2021.12.20

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt és a Soltút generálkivitelezésében épül meg 36 kilométernyi új pálya.

Szakképzés, gépesítés, digitalizáció: ezek a hatékony építőipar kulcsai – Interjú a Layher Kft. ügyvezetőjével

2021.12.16

A Layher Kft. 18 éve van jelen Magyarországon a németországi anyavállalat részeként, amely állványrendszereket gyárt és forgalmaz. Interjúnkban a leányvállalat ügyvezető igazgatójával, Serdült Sándorral beszélgettünk fontos és aktuális – nemcsak az állványozási szektort, hanem a teljes építőipart érintő és befolyásoló - kérdésekről.

Másfél évtizedes munka érik be: végre megépülhet a Gellért-hegyi Sikló

2021.12.15

A Gellért-hegyi Sikló története kacskaringós úton haladt a jelen felé. Sok-sok jogi és pénzügyi probléma állta útját a beruházásnak, ám most már látni a fényt az alagút végén. Az alagút ebben az esetben nem csak szimbolikus, valóban felépülő elemről van szó. A folyamatosan átíródó, ám hamarosan testet öltő projekt részleteiről Walton Imre építésszel, a Gellérthegyi Sikló Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Felújítják a szentendrei HÉV-et: bemutatták a részleteket - Látványtervek

2021.12.15

A Budapest Fejlesztési Központ ismertette a projekt részleteit, így az első ütem részeként új, alacsonypadlós, egyterű, klimatizált járműveket szereznek be, amelyek gyorsabban és sűrűbben járhatnak majd.

A Swietelsky Vasúttechnika újabb szakága bizonyít külföldön

2021.12.14

A Stuttgart 21 projekthez megrendelt elemeket mindössze 4 hét alatt gyártotta és szállította le a cég celldömölki acélgyártó üzeme.

Átadták a forgalomnak a tokaji Tisza-hidat

2021.12.11

Korlátozás nélkül haladhat a forgalom az A-Híd kivitelezésében elkészült tokaji átkelőn, az év végéig útpályán kívüli munkák még várhatóak.

Speciális és egyedi elemekkel korszerűsödik Szeged belvárosának közlekedése

2021.12.29

Az Oskola utca – Stefánia tengely az ország egyik legforgalmasabb kerékpáros útvonala, amelynek terelését az elmúlt időszakban komoly munka árán szervezték meg a Délút Kft. szakemberei.

Újabb mellékútvonal vált biztonságosabbá Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2021.12.27

Az 1938-ban épült út felújítását a STRABAG végezte el.

Egyre látványosabb formát ölt a miskolci Y-híd

2021.12.24

Az egyedi Y-híd kivitelezési munkáiról és kihívásairól a KM Építő Kft. adott részletes tájékoztatást.

Óriási lendületet vettek idén a magyar tengert érintő kerékpáros fejlesztések

2021.12.23

Az elmúlt években a NIF Zrt. a projektek értékét és mennyiségét tekintve az ország legnagyobb kerékpárút-fejlesztőjévé vált. Áttekintő cikkünkben összefoglaljuk az idei év Balatoni Bringakört és a Budapest – Balaton kerékpáros útvonalat érintő eredményeit, és bemutatjuk mire számíthatnak azok, akik ősszel letették a bringát, és 2022 tavaszán terveznek ismét nyeregbe pattanni.

Zagyva-híd építkezésével zárta az évet a jászberényi elkerülő projektje

2021.12.22

A NIF beruházásában a munkák kétharmada már elkészült a 4,5 kilométeres útvonalon, 2022 nyár végén várható az átadó.

Az ország legnagyobb karácsonyfájává változott a Megyeri híd

2021.12.21

A Magyar Közút fényfestéssel varázsolta zöld színűre a híd pesti hídfő felőli pilonját és ferdekábeleit.

Építésvezető - Pécs - A-Híd Zrt.

2021.12.21

A magyar építőipar meghatározó szereplőjeként, több mint száz éve folyamatosan jelen vagyunk a piacon. Modern technológiák alkalmazásával, hagyományainkat megőrizve, magas színvonalon végezzük kivitelezői feladatainkat. Tevékenységi körünk bővülése kapcsán a következő pozícióba keresünk munkatársat: építésvezető.

Megvannak a tervezők az M2 gyorsforgalmi út folytatásához

2021.12.20

A 9,5 kilométernyi gyorsforgalmi út terveit a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., az UTIBER Kft., valamint az UNITEF'83 Zrt. készítheti el.

A legnagyobb vasúti járművek is igénylik a törődést - bemutatjuk a Swietelsky Vasúttechnika szerelőcsarnokát

2021.12.20

Üzemeltet, szállít, javít, felülvizsgál. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. cégen belül gyakorlatilag minden gépparkkal kapcsolatos feladatot saját hatáskörben végez.

Videóval búcsúzik az évtől a Lánchíd: helyére került az utolsó acéltábla a két pillér között

2021.12.17

Az A-Híd Zrt. újítja fel a főváros első hídját, az eredetileg 1849-ben átadott Széchenyi Lánchidat. A pálya alapját alkotó különleges ortoróp acéllemezekből immár közel 100 darabot emeltek be, az oroszlánokon a restaurátorok dolgoznak és a munkák az ütemterv szerint haladnak. A magyarepitok.hu által készített videó a munkaterületként is festői élményt nyújtó híd aktuális állapotát is bemutatja.

Új székház épül a nagy múltú hazai gyógyszercég telephelyén

2021.12.16

A Richter, étteremmel és rendezvényteremmel bővített irodaépületének megvalósításában az EBH INVEST shell and core generálkivitelezőként vesz részt.

Európában egyedülálló szerkezetű híddal épült meg az M44 újabb szakasza

2021.12.15

Átadták a forgalomnak az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt − Lakitelek szakaszát.

Így zárja az évet a Lánchíd: helyére került a két hídpillér közötti utolsó pályatábla

2021.12.14

Az év végén visszatekintettek az A-Híd Zrt. által megújuló Lánchíd jelentős munkálataira.

Duna-hidat vehettek birtokba a fővárosban a vonatok

2021.12.12

A Duna Aszfalt kivitelezésében zajló projekten sikeresen lezárultak a próbaterhelések a héten.

Bemutatták az autómentes Városliget terveit – így épülhet meg a Szegedi úti felüljáró

2021.12.11

A híd nem csak tehermentesítené a Ligetet és a Hungária körutat az M3-as autópálya forgalma alól, hanem új közlekedési kapcsolatot is teremtene Zugló és Angyalföld között.