2019.08.15
A két ütemben zajló beruházás a pitvarosi körforgalomtól Ambrózfalva túlsó végéig tartó szakasszal kezdődött meg.
2019.06.24
A Délút mintegy 1,3 kilométer hosszú útszakasszal biztosítja a helyi temető egyszerűbb elérését.
2019.04.01
Az északi elkerülő meghosszabbítását a Délút Kft. kivitelezte.
2019.02.21
A fejlesztés kivitelezői - a KÉSZ, a Délút, valamint a Norbó-Ép - öt év garanciát vállaltak az elvégzett munkákra.
2019.01.31
Az utóbbi években egyre népesebbé váló Temetőhegyi városrészben nyolc utca kapott új burkolatot.
2018.11.28
A korábban az alvállalkozói és bányászati területeket hangsúlyozó cég az elmúlt évtizedekben részt vett számos jelentős magyarországi útépítésben - mondta el lapunknak a gazdasági igazgató.
2018.10.23
Miután a kivitelező Délút átadja az utat, napi 2-3000 járműtől mentesül majd a város forgalma.
2018.08.31
A Délút munkájával a Csongrád megyei Kübekháza és a vajdasági Rábé között 2,3 kilométernyi új utat építenek és felújításokra is sor kerül.
2018.06.28
A 47-es út májusra befejezett elkerülő szakaszának projektzáróján méltatták a Colas és a Délút példaértékű összefogását.
2018.03.22
A Colas és a Délút által épített útszakaszra csütörtök délelőtt hajthattak rá az első autósok.
2018.02.23
A Csongrád megyei város gazdasági központját több lépcsőben fogják fejleszteni az elkövetkező 3 évben összesen 8 milliárd forintból.
2018.02.15
A Sun City szabadidőközpont sportos környezetéből senki sem találná ki, hogy tavaiból bányászták ki számos autóút alapanyagát.
2018.02.09
A Colas és a Délút által épített hódmezővásárhelyi elkerülőn március végén már közlekedhetnek az autósok, amennyiben a híd sikeresen vizsgázik a próbaterhelésen.
2017.12.22
Több mint egy kilométer hosszú utat tesznek alkalmassá a Szeged felől a városba tartó forgalom átvezetésére a márciusban elkészülő elkerülőről érkező autókra készülve.
2017.10.31
A 45-ös főút kereszteződésnél már ráterelték a forgalmat az elkerülő felett megépült új hídra. A szakasz tavaszi átadását továbbra is tartja a Colas és a Délút.
2019.07.26
A már meglévő biciklis hálózathoz kapcsolódó, több mint 2,3 kilométer hosszú szakasz Szatymazból indul el.
2019.05.23
A Duna Aszfalt, a Hódút, illetve a Délút kivitelezésében elkészült szakaszon elkerülik a településeket a kamionok.
2019.03.24
Minden a tervek szerint halad a tram-train nagyvasúti beruházásában.
2019.02.11
A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúti és villamos-összeköttetést megteremtő közlekedési beruházáson a Strabag, a Swietelsky, a Sade, illetve a Délút is dolgozik.
2018.12.16
A 3,2 kilométeres útvonal kiépítése biztonságosabbá teszi a Csongrád megyei város közlekedését.
2018.10.24
Az egy héten belül átadásra kerülő szakasz mellett biciklitárolók és pihenőhelyek is épültek.
2018.09.25
A Pest megyei Nagykőrösön mintegy 2 kilométernyi útburkolatot építenek egy 172 millió forintos beruházásban.
2018.07.17
Az algyői cég végzi a hódmezővásárhelyi szakaszon a csatorna kiváltási munkákat, mely során különleges csőbélelési technológiát is alkalmaznak.
2018.05.24
A KÉSZ, a Délút és a Norbo-Ép által újul meg több ezer négyzetméternyi járda- és útburkolat, valamint a kerékpáros és buszos infrastruktúra.
2018.03.19
A 47-es út Colas és Délút által kivitelezett új szakasza napi 15-20 ezer jármű forgalmától mentesíti a várost.
2018.02.16
Átadták a Délút kivitelezésében megvalósuló 1,8 milliárd forintos projekt munkaterületét.
2018.02.14
Ez a szakasz hosszabbítja meg a város ipari parkjáig a befejezéséhez közeledő északi elkerülőt.
2018.01.25
A Délút kivitelezésében többek között Vajhát, Szikáncs és Erzsébet több utcáján is új aszfaltfelületen közlekedhetnek a helyiek.
2017.11.17
A Csongrád megyei településen a TOP keretében épül új csapadékvíz-csatorna és záportározó.
2017.10.18
Az új dél-alföldi közlekedési folyosót két részre osztja az első közbeszerzése. A hódmezővásárhelyi szakaszán jelenleg is dolgoznak, mellyel a 45 ezer lakosú várost naponta 18 ezer áthaladó autótól fogják mentesíteni.