2017.10.05
Teljessé válik a Csongrád megyei város elkerülő útja, a 3,2 kilométeres keleti szakasz az Erzsébet úttól fog indulni és a 47. főútnál ér véget, az ipari parkot is könnyebben megközelíthetőbbé teszi.
2017.09.06
A győri elkerülő út leglátványosabb eleme közel jár a befejezéshez, a teljes útszakasz átadása pedig a jövő év második felére tehető.
2017.02.28
A 62. számú főút egy 2,9 kilométeres szakasszal lesz hosszabb, amivel Szabadegyháza-ipartelepet kerüli majd el. A projekt költsége több mint 3 milliárd forint.
2016.12.08
A Duna Aszfalt kivitelezésében épülő szakasz mellett az M5-ös két oldalán egy-egy pihenő is létesül a Ladánybene úti felüljáró térségében.
2016.08.08
A 813-as út év végére elkészülő második szakaszán már kész a CKT betonréteg, rövidesen kezdődik az aszfalt alapréteg lefektetése.
2017.09.28
A Colas és a Délút továbbra is tartja a márciusi határidőt, de bizonyos útszakaszokat már novemberben használhatnak a közlekedők, a hidak felszerkezetei pedig még ebben a hónapban elkészülnek.
2017.08.09
Az M60-assal köti majd össze Bóly 60 hektáros parkját a már kivitelezés alatt álló út. Az üzemcsarnok jövőre épülhet fel.
2016.12.15
A NIF csütörtökön hirdetett eredményt a Győrt keletről elkerülő út harmadik ütemének kivitelezése ügyében. A szakasz közel 15 milliárd forintból valósul meg.
2016.10.07
Elindult az építkezés a 8-as főút várpalotai elkerülőjének második, befejező szakaszán, ami 6 milliárd forintból az SDD konzorcium kivitelezésében valósul meg.
2015.08.26
Hétfőn adják át a forgalomnak a kecskeméti északi elkerülőt.