2024.10.08, Kedd

Szeged

Jelentőset lépett előre Szeged közösségi sportkapacitása

2019.03.25

Mi épül?

Az újszegedi liget fejlesztése után két másik sportfejlesztés is elindul: az SZVSE sporttelepét felújítják, az egyetemi központban pedig új atlétikai centrum jön létre.

Így épül a feszített pilléres szegedi stadion - képriport

2019.03.20

Képriport

Az új sportközpont négyezer állami gondozott gyermek, valamint 11 ezer diák rendezvényeit szolgálja majd.

Kulcsterület a magyar építőiparban, mégsem beszélünk róla

2019.02.24

Aktuális

Szinte kizárólag akkor lehet hallani róluk, amikor gondot okoz a kapacitáshiányuk, pedig kulcselemeket szolgáltatnak, és egyre nő a jelentőségük a nagy projektekben. Ráadásul van közöttük egy olyan magyar cég, amely innovatív megoldásaival sikerrel veszi fel a versenyt a nála jóval nagyobb versenytársakkal. A szerkezetépítés fő kérdésköreit a KÉSZ Csoporthoz tartozó DVB Kft. ügyvezetőjével, Török Mihállyal jártuk körbe.

160 tonna szennyezett iszaptól szabadul meg a Holt-Tisza

2019.02.11

Vízgazdálkodás

A helyiek által 40 éve csak „Dög-Tiszaként” emlegetett holtágat 4,5 milliárd forintból tisztítják meg Szegeden.

Plácido Domingo és a Lazio avatják fel a Szegedi Ifjúsági Centrumot

2019.01.02

Mi épül?

A Market kivitelezésében felépülő nagyszabású sport- és közösségi létesítmény munkálatai a jelentős havazások ellenére is ütemterv szerint haladnak, az átadás nyáron várható.

Fogorvosképzési tömböt kap a szegedi egyetem

2018.12.06

Mi épül?

A fejlesztés által növelni szeretnék az egyetem által nyújtott képzés minőségét.

2020-ban elkezdődhet a tram-train próbaüzeme

2018.11.12

Mi épül?

A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamos és vasúti közlekedést összekapcsoló járat munkálatain a Swietelsky Vasúttechnika, a Strabag és a Sade is dolgozik.

Zöldebb és élhetőbb lesz a szegedi Belső-Tarján városrész

2018.10.18

Mi épül?

A beruházásnak köszönhetően sportpályák, kutyafuttatók, közösségi terek jönnek létre, de megújulnak az utak is.

Már zajlik az algyői vasúti híd próbaterhelése a tram-train számára

2018.10.04

Mi épül?

A Swietelsky Vasúttechnika megerősítette az épülő Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalon fekvő algyői hidat, már folyamatban vannak a kötelező tesztek.

Öt szegedi iskolán végzik el a szükséges energetikai korszerűsítést

2018.10.03

Mi épül?

A felújításokat a Dél-Konstrukt és a Fehérép végzik el, a projekteket uniós forrásból finanszírozza az önkormányzat.

Új szakképzés indult a munkaerőhiány ellen

2018.09.10

Lezajlott az évnyitó ünnepség és megkezdődött a képzés a Gál Ferenc Főiskola szegedi intézményében, ahol mostantól hiányszakmákat oktatnak

Négy hónap alatt elkészült a Szegedi Ifjúsági Centrum szerkezete

2018.08.17

Mi épül?

A 24,5 méter magas épületre felkerült a bokréta, a Market munkatársai a belső munkálatokkal és a homlokzattal folytatják az építkezést.

Geotermikus hőkörzeteket épít Szeged

2018.08.08

Mi épül?

A kiépülő rendszer négy városrészt lát majd el hőenergiával.

Így épül meg Szeged látványos új sportuszodája

2018.07.20

Mi épül?

A WHB és a Dél-Konstrukt kivitelezésében alakítják ki a 13 ezer négyzetméteres fedett létesítményt.

Újabb munkát nyert el a Szegedi Olimpiai Központ fejlesztésében az A-Híd

2018.07.13

Mi épül?

A már folyamatban lévő hídépítés mellett most átfogó út- és közműépítési feladattal is megbízták a vállalatot.

Az idén elkészülnek a tram-train vágányai

2019.03.24

Mi épül?

Minden a tervek szerint halad a tram-train nagyvasúti beruházásában.

Bejártuk a különleges szerkezettel épülő szegedi stadiont - videó

2019.03.08

Rövid időn belül Placido Domingo és a Lazio focicsapata is Szegedre látogat. Ők avatják fel ugyanis a Market Építő Zrt. által kivitelezett sportközpontot, ami a Magyar Építők televíziós műsorába is bekerült.

Átadták Szeged megújult körútját és új csomópontjait

2019.02.21

Útépítés

A fejlesztés kivitelezői - a KÉSZ, a Délút, valamint a Norbó-Ép - öt év garanciát vállaltak az elvégzett munkákra.

Tram-train: már idén elkészülnek a hódmezővásárhelyi pálya legfontosabb részei

2019.02.11

Aktuális

A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúti és villamos-összeköttetést megteremtő közlekedési beruházáson a Strabag, a Swietelsky, a Sade, illetve a Délút is dolgozik.

Jelentősen fejleszti Szeged hulladékgazdálkodását az A-Híd és a Mento

2018.12.31

Mi épül?

Közel 6 milliárd forint uniós támogatásból legalább évi 60 ezer tonnával bővül a város hulladékfeldolgozó kapacitása. A környező településeken új gyűjtőszigeteket is elhelyeznek.

Így halad az új szegedi uszoda építkezésével a WHB és a Dél-Konstrukt

2018.12.01

Mi épül?

A 13 ezer négyzetméteres dél-alföldi sport- és szabadidőközpont alapozási munkálatai során több mint 30 ezer négyzetméternyi földet mozgattak meg.

Vasút és villamos egyszerre: a Tiszát is meghódítja a tram-train - videó

2018.11.08

Fontos lépéshez érkezett a hazánkban elsőként Szegeden kiépülő tram-train projektje. A megújult algyői Tisza-híd próbaterhelésén a Magyar Építők tévés stábja is ott volt.

Hétezer tonna aszfalt beépítésével újították fel a Szeged-Röszke összekötőt

2018.10.09

Útépítés

A Duna Aszfalt és a Hódút határidőre készült el a 4301-es út több mint 6 kilométeres szakaszával.

Kollégiummal támogatják a szegedi tudományos életet

2018.10.03

Mi épül?

Az épület a diákok mellett Nobel-díjas vendégeket és nemzetközi mentorokat is fogad majd.

Újabb részlet látott napvilágot a tram-train kapcsán

2018.09.20

Mi épül?

Szegeden építenek járműkarbantartó csarnokot a városokat összekötő új járműveknek.

A szegediek évtizedes vágya teljesül az új fedett uszodával

2018.08.22

Mi épül?

A West Hungária Bau Kft. és a Délkonstrukt Zrt. kivitelezésében épülő uszodát már jövőre birtokba vehetik a lakosok.

A pihenés és a sportolás jegyében újult meg a szegedi Klapka tér

2018.08.13

Mi épül?

Az évtizedek óta elhanyagolt terület most újra népszerű közösségi térré válhat.

Levéltár lesz az MTVA volt szegedi épületéből

2018.08.07

Mi épül?

Egy helyi cég több mint félmilliárd forintból alakítja ki három szinten az iroda- és tárolóhelyiségeket, valamint új liftet és állványokat épít be.

Új laktanyát épített a Westbau Szegeden

2018.07.19

Mi épül?

A közel félezer férőhelyes komplexumot egy korábbi katonai kollégium átépítésével alakították ki.

Hamarosan megkezdődik a szegedi fedett uszoda építkezése

2018.06.23

Mi épül?

16 milliárd forintnyi forrást különítettek el kormánydöntéssel az Etelka sori beruházásra.