2023.12.06
A Market fővállalkozásával átadott központ ökológiai szempontból is kiemelkedő épület.
2023.12.05
A SWIETELSKY Magyarország Kft. által generálkivitelezett, önkormányzati beruházásban elkészült, minden szempontból modern intézmény kertjében számtalan játéklehetőség kecsegteti a gyermekeket.
2023.12.05
A vasútállomás melletti autóbuszközlekedés teljesen megújult, emellett egy új összekötő út és új közrakodó is épült a közel 10 milliárd forintos beruházásban.
2023.12.05
Nem megoldhatatlan feladat, ha egy építési projektben utólag tervezik át a hagyományos pilléreket talpas pillérekre; ugyanakkor a hibrid megoldás is célravezető lehet az INETON Kft. tapasztalatai szerint.
2023.12.04
Számos eddig ismeretlen részlet derült ki az új építészeti törvényről.
2023.12.04
Ezidáig hiányzó közösségi teret építenek, ugyanakkor a csapadékelvezetés és a közlekedés is fejlődik a Strabag által kivitelezett projektben.
2023.12.04
A meglévő burkolat kiszélesítése után Sárazsadány határán átereszt cserélnek, majd két rétegű aszfaltozás és padkaépítés esedékes.
2023.12.02
Elbontották a Teréz körúti homlokzat előtti, gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt, így már zavartalanul látható az épület főbejárat felőli része.
2023.12.01
Budapest legújabb üzleti parkjában focipályányi térkőburkolatot helyezhet el a KM Építő Kft.
2023.12.01
Olyan kreatív, projektszemléletű újságírót keresünk, akinek egy cikk megírása többet jelent az egymásra épülő mondatoknál.
2023.12.01
A Terrán idén ősszel játékra hívta a tetőfelújítás- vagy csere előtt állókat, ezáltal lehetőséget adva egy otthon tetejének arra, hogy új életet kezdjen.
2023.11.30
Veszprém és Zala vármegye is jól járt a fejlesztéssel.
2023.11.30
Az AGO-Steel nemzetközi piacon terjeszkedik.
2023.11.30
Közel háromezer ólomtartalmú vízvezetéket is korszerűre cserélt a Penta-Colas konzorcium.
2023.11.29
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalon 166 kilométeren villamosítják a vasutat, jelentősen felgyorsulhatnak a vonatok.
2023.12.06
A beruházásban megújult a zalaszentgróti szennyvíztelep és a környező településeken is kiépült a szennyvízelvezetés a Szabadics Zrt. munkájával.
2023.12.05
Huszonkilenc elismeréssel jutalmazták a kiemelkedő teljesítményt a Magyar Vállalkozók Napján – Boross Ottó, a VEMÉV-SZER Kft. ügyvezető igazgatója is a díjazottak között van.
2023.12.05
A Kós Károly Egyesülés konferenciája a szerves építészetet helyezi fókuszba.
2023.12.04
Az építésügyi miniszter tájékoztatója szerint 600-650 ezer négyzetmétert építenének be, és 250-350 ezer négyzetméteren épülne közpark. A koncepció része az 1-es metró meghosszabbítása és egy új vasútállomás felépítése is.
2023.12.04
Több fejlesztési terve is volt a területnek, most a lakossági igényeket követve közösségi funkciót nyer.
2023.12.04
A projekt a városképet formáló, legkiemelkedőbb építészeti alkotások közé került.
2023.12.02
„Nem csak az egyetem, hanem a gyakorlat tehet valakit igazán jó létesítmény főmérnökké” – vallja a novemberi Hónap Mérnöke, az ÉPI létesítmény főmérnöke, Ilkei Péter.
2023.12.01
Többek közt azért is szükségszerű volt a beruházás, mert a Balaton északi partjának vízfolyásai rengeteg hordalékot szállítanak a tó felé, és az ezek felfogására szolgáló terek mára feltöltődtek.
2023.12.01
A Főmterv dokumentációja alapján a Hídépítő munkájával készült el a híd.
2023.12.01
A Zalaegerszegi Innovációs és Technológiai Parkban létesült oktatási épületben a legfejlettebb technológiák kutatására van lehetőség.
2023.11.30
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.
2023.11.30
Olyan összetett feladatokhoz is komplex rendszert kínál a PERI, mint egy atomerőmű építése.
2023.11.30
A Lindab Környezetvédelmi Terméknyilatkozatot (EPD) biztosít bizonyos légtechnikai termékeire, mellyel élenjáró a hazai légtechnikai gyártó vállalatok között.
2023.11.30
A KE VÍZ Szabolcs-Szatmár-Bereg tágabb turisztikai programjának keretében alakította ki a komplexumot.
2023.11.29
A ráeső fény hatására változatos színben mutatkoznak meg a ZVK projekt épülő irodaházai. A kivitelezést előre gyártott kompozit lemezekből álló homlokzatokkal gyorsítják fel.