2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Tihanyra nyílnak majd a legújabb balatoni lakópark ablakai

2018.06.04

A szántódi Balaton-part mellett felépülő BalaLandben családi- és élménypark is épül majd. A beruházás a Grabarics Kft. munkájával kezdődik meg júniusban, melynek során két ötszintes lakóépületet alakítanak ki.

Ütemterv szerint halad az M3-as új csomópontjának építése

2018.06.04

Elkészültek az autópályát keresztező híd szélső pillérei, már épül a déli körforgalom bekötő ága.

NÖVEKEDÉSBEN – Új építőanyag-áruházakat nyit a Hufbau-Akker

2018.06.02

2018 első negyedévének minden hónapjában meghaladta az építőipari termelés volumene az előző éven mértet. Az építőipar ezirányú fellendülését a HUFBAU csoporthoz tartozó, egykori alapítótag Akker-Plus Kft. is kihasználja: két új áruházat nyit a lánc a bács-kiskuni régióban.

Új sportcsarnok épül a hatvani cukorgyár helyén

2018.06.01

Két évtizede lobbizik a város a létesítményért, ami által a kézilabdások, futsalosok, kosarazók és a küzdősportok képviselői is otthont nyernek.

Jelentős uniós támogatást kapott az M4-es legkeletibb szakasza

2018.06.01

A 82 milliárd forintos forrást elnyerő, közel 30 kilométeres szakasz 2020 márciusára épül meg a Duna Aszfalt, az A-Híd és a Hódút kivitelezésében.

Több hídépítés, mint a második világháború után: jönnek a Hidász Napok

2018.05.31

Négyszáznál is többen regisztráltak a hidász szakma legfontosabb hazai rendezvényére, melyet jövő héten tartanak Siófokon, neves külföldi előadók részvételével.

Tározóval védik meg Tárkányt az újabb árvizektől

2018.05.31

A korábban több házat is összedöntő hirtelen esőzések kezeléséhez a vízelvezetést is megerősítik.

„Pünkösdtől Pünkösdig épült” – elismerő oklevelet kapott a veresegyházi templom

2018.05.30

A ZÁÉV és a Laterex 11 hónap alatt alakította ki a 400 férőhelyes egyházi épületet.

Rekordot döntött a Duna Aszfalt által támogatott MSÚSZ-kongresszus

2018.05.30

Nemcsak a sportújságíró szakma erősödik, hanem a kongresszusának otthont adó Kecskemét sportélete is, több építési beruházásnak is köszönhetően.

Ipari épületek takarítására alapított új céget a KÉSZ Csoport

2018.05.30

Az Assist-Trend-del közös vállalkozás legnagyobb újítása, hogy egy cégben egyesíti az objektumok üzemeltetését, takarítását és a szükséges higiéniai eszközök beszerzését.

Közel kétezer négyzetméteresre nő a Debreceni Egyetem terápiás központja

2018.05.29

A Nagyerdei Stadionban tavalyelőtt megnyílt, Közép-Európában egyedülálló létesítményt helyi cég, a Dryvit Profi bővíti egy meglévő épületrész átalakításával.

Budapesten épült meg az Ericsson egyik legnagyobb K+F központja

2018.05.29

A Strabag kivitelezésében létrejött új magyarországi székház az újbudai kutatás-fejlesztési park első ütemét képezi.

21-es út: már elkészült az új pálya Bátonyterenyénél

2018.05.28

A Swietelsky, a HE-DO és a KM Építő jól halad a Salgótarjánt bekötő gyorsforgalmi út befejező szakaszain.

Megnézhetjük, milyen pályázatok érkeztek az új fővárosi Duna-hídra

2018.05.28

Budapesten negyedszázadonként épül egy híd, melyek történelmébe és társadalmi vitáiba is bepillanthatunk ezen a kiállításon.

Romosodó klasszicista kastély született újjá Nagykovácsiban

2018.05.28

A cserkészszövetség az ingatlanon rendezvényközpontot alakított ki, ahol egyebek mellett képzéseket, nemzetközi konferenciákat, cserkésztalálkozókat tartanak.

Megszabadult a hozzá nem illő elemektől a Városliget legrégebbi épülete

2018.06.04

Az Épkar a tervek szerint halad az Olof Palme Ház felújításával, a restaurátori munkák és a szerkezetépítés is 50 százalékos készültségnél tart.

Energiatakarékos épülettel bővül a Heim Pál Gyermekkórház

2018.06.03

Az Épkar és a Zeron több mint 1 milliárd forintból épít a kórháznak négyszintes új szárnyat.

Több száz kárpátaljai gyerek táboroztatását támogatja a Duna Aszfalt

2018.06.01

A balatonföldvári tábor képzőművészek és zenészek közreműködésével egész nyáron üzemelni fog.

Ezek a cégek négysávosítják Debrecen és Hajdúsámson között a 471-est

2018.06.01

Újabb jelentős lépéshez érkezett a Debrecen és Mátészalka közötti főút korszerűsítése.

Új védjeggyel erősíti a profizmust az építőiparban a Mapei

2018.05.31

A hazai építőipar legjobbjai képesek a világszínvonalú munkára, ebből indul ki a Mapei Ideális Szakember Képzése. A vállalat év végéig száz olyan szakembert képez ki, aki az összes építési problémát a legmagasabb szinten tudja kezelni, ugyanakkor a kommunikációban, az értékesítésben és a vállalatirányításban is jártas. A részletekről Markovich Béla ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

Jelentősen csökkentette a közbeszerzési bürokráciát az innováció

2018.05.31

Az uniós belső piaci eredménytábla szerint Magyarország élen jár a tagországok között az eljáráson belüli transzparenciában.

Családbarát zónát alakított ki Budán a Penta

2018.05.31

Megújult sétányok, növényzet, játszótér és kutyafuttató fogadja a Hegyalja út forgalmától menekülőket a Csörsz parkban.

Nyár közepére már jól kivehető lesz az M85-ös nyomvonala

2018.05.30

A Dömper és a Subterra-Raab gőzerővel dolgozik az előkészítésen, júliusra a régészettől függően megtisztíthatják a gyorsforgalmi út leendő területét.

Láthatatlan jelenlétre törekszik a Swietelsky a kaposvári óriásprojektben

2018.05.30

A város közlekedését gyökeresen megújító fejlesztésben nagyon sok múlik majd a hatékony kommunikáción a kivitelező cég projektigazgatója szerint. Bakó Attilával lépésre-lépésre végiggondoltuk a történelmi léptékű beruházást.

16 kapun dokkolnak a kamionok az új pátyi logisztikai központban

2018.05.29

A Euronics a 12 ezer négyzetméteres csarnokból látja el áruval az egész országot, a tovább bővíthető létesítmény már most 60 embernek ad munkát.

Év végére eléri a Kelenföldi pályaudvart az 1-es villamos

2018.05.29

A Colas Alterra és a Siemens kivitelezésében zajló projekttel összekötik a fővárosi Hungária körutat a 4-es metró végállomásával.

Építőipari nívódíjig jutott az NKE 13 ezer négyzetméteres kollégiuma

2018.05.29

A napozódombbal kialakított diákotthon az új oktatási központtal együtt elegáns és határozott bevezető teret ad a Ludovikának a Nagyvárad tér felől.

Milliárdos vasúti hídépítést kivitelez az A-Híd két településen

2018.05.28

A Marcal-folyó és a Torna-patak fölött is lecserélik a régi hidat Veszprém megyében.

Tolnában épít állattenyésztő telepet a Merkbau

2018.05.28

A Dombóvár külterületén található Nagykondán sertéstelep jön létre a Dalmand Zrt. megrendelésére.

Magyar ingatlanfejlesztő épít lakóparkot a főváros új üzleti negyedében

2018.05.27

A XIII. kerületi Kassák Residence-ben összesen 700 okoslakást fognak átadni három ütemben.