2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Letették az M44-es 62 kilométeres szakaszának alapkövét

2016.12.21

A gyorsforgalmi út 2019-re készül el: rajta keresztül Békéscsaba 45 perccel gyorsabban lesz majd elérhető Budapestről.

Modern kollégiumi épülettel bővül a Debreceni Egyetem

2016.12.20

Az agrártudományi campuson épülő szállás mellett a már meglévő kollégiumok felújítására is sor kerül a felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégia keretéből.

Jövőre is folytatja üzleteinek felújítását a Spar

2016.12.20

Két ütemben, több mint egymilliárd forintos beruházással korszerűsítik a zalaegerszegi Interspar áruházat, ahol a teljes gépészeti felújításon kívül éttermet is kialakítanak.

Minden fejlesztés elkészült Székesfehérvár vasútállomásán

2016.12.19

Két év és több ezer ember munkája zárult le a 33 milliárd forintból korszerűsített vasútállomáson, melyet hétfőn adtak át. A beruházás során megújult a vasúti pálya, a biztosítóberendezések és az állomásépület is.

Hét család költözhetett újépítésű szociális bérlakásba Csongrád megyében

2016.12.19

Új szociális bérlakásokat adtak át Maroslelén vasárnap. A beruházás a települési önkormányzat kezdeményezésére, kormánytámogatással jött létre.

Autómakett-gyártó üzemet avattak Pécsett

2016.12.19

A százmillió forintos beruházásnak köszönhetően az Amalgam Fine Model Cars 2017-ben megduplázza helyi dolgozói létszámát.

80 helyi vállalkozás támogatásával épült meg Mosonmagyaróvár sportcsarnoka

2016.12.16

A kétmilliárdos beruházásban épült csarnok pályáján hatféle sportág űzhető, a lelátó több mint ezer férőhelyes.

Három új ipari csarnok épül Zalaegerszegen

2016.12.16

Faipari, gépipari és ágymatracgyártó cég hoz létre csarnokot együttesen 14 ezer négyzetméteren. Összesen öt beruházás indul a megyeszékhelyen, ahol már 3 százalék alatti a munkanélküliség.

Csaknem 30 milliárd forint jut a Modern városok fejlesztésekre Nyíregyházán

2016.12.15

A kormány ötmilliárd forint fejlesztési többletforrást biztosít a városnak, az önkormányzat közgyűlése pedig csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy az összeget a Modern városok programban szereplő projektek kiegészítő beruházásaira használják fel.

Éves összegzés: számítani lehetett az idei visszaesésre, jövőre fellendülés jön

2016.12.15

Bár a KSH csütörtöki jelentése alapján az építőipar teljesítménye csaknem 20 százalékkal visszaesett tavalyhoz képest, bizakodásra ad okot, hogy az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya már 24 százalékkal meghaladta az előző évi bázist.

5000 négyzetmétert épít be a Merkbau egy autóipari cég számára

2016.12.14

Bokrétaünnepet tartottak a német BOS mosonszolnoki beruházásánál, ahol új üzemcsarnok és irodaépületek készülnek a meglévő 25 éves telep bővítéseként.

Sziklába süllyesztett felvonón át juthatunk fel a Hiltonba

2016.12.14

800 millió forintból újította fel két szállodáját a Danubius Magyarország. A Budai várban található szállodában megújult a vendégfogadó tér, Hévízen pedig a közösségi terek.

Energiahatékonyság: mire költenek a magyarok?

2016.12.13

A hazai lakosság 41 százaléka végzett az elmúlt 5 évben energiahatékonysági beruházást, és negyedük tervezi azt a következő 5 évben - többek között ez derült ki a MEHI friss kutatásából.

Az építőiparban a legerősebb az új munkaerő iránti kereslet

2016.12.13

Az iparág élénkülésére, egyben munkaerőhiányára utal egy munkaerőpiaci felmérés, mely kilenc ágazat bevonásával készült.

4000 új szoba épül, 12000 szoba megújul a kollégiumokban

2016.12.12

A kormány közel kétszáz milliárd forintos, hétévre szóló programot indít, a beruházások összesen 123 kollégiumot érintenek, 19 új épület jön létre.

Kutatóintézet költözik a megújult hegyvidéki Hild-villába

2016.12.21

Bővítésen és teljes körű rekonstrukción esett át a Budapest XII. kerületében található villaépület, ahol januártól a Művészeti Akadémia egyik intézete működik.

Már szavazhatunk, hogy melyik legyen az év irodája

2016.12.20

Lezárult a hetedik alkalommal kiírt Az Év Irodája verseny nevezési időszaka, amelynek során újabb rekordok dőltek meg. A kilenc kategóriában összesen 136 nevezés érkezett. Idén a well-being és a munkáltatói márkaépítés kerül fókuszba.

Több mint 13 kilométeres útefelújítás végére ért Békés megyében a Hódút

2016.12.20

Megújult a 42154. jelű út Nagygyanté és Geszt közötti szakasza. A fejlesztés 3 milliárd 230 millió forint hazai forrásból történt, javítja a közlekedésbiztonságot és a romániai összeköttetést is.

Édesipari gigaberuházás indul Hatvanban

2016.12.19

Prémium csokoládét gyártanak majd a szíriai Ghraoui cég 7,6 milliárd forintból létesülő üzemében. A termelés jövő ősszel kezdődhet, és több mint 500 főnyi új munkaerőre lesz hozzá szükség.

Négyévszakos sífelvonó épül Eplényben és Mátraszentistvánban

2016.12.19

800 millió forintos, a kormány által is támogatott beruházásba kezdenek a két sípályán, melytől az idegenforgalom fellendülését remélik, és a helyi iskolásoknak is jó szabadidős lehetőségeket biztosít majd.

350 ezer műtárgy otthona: egyre több részlet derül ki az épülő OMRRK-ról

2016.12.19

A 15 ezer négyzetméteres föld alatti raktárkapacitás megvalósításához 108 ezer köbméternyi talaj megmozgatása szükséges: a Múzeumi Restaurálási Központ 2018-ra világszínvonalú létesítménnyé válik.

Kiírták a közbeszerzést az M70-es kivitelezésére

2016.12.16

Az M7-es autópályát Szlovéniával összekötő autóút négysávosítása uniós forrásból történik meg mintegy 10 kilométeren.

A Strabag és a Hódút építi a győri elkerülő befejező szakaszát

2016.12.15

A NIF csütörtökön hirdetett eredményt a Győrt keletről elkerülő út harmadik ütemének kivitelezése ügyében. A szakasz közel 15 milliárd forintból valósul meg.

Elindult a KEF közel 4 milliárd forintos új központjának építése

2016.12.15

Budapest XIII. kerületében megkezdődött a logisztikai és irányító központ kivitelezése, mely elkészülte után költségtakarékos működést és hatékonysági javulást eredményez majd az intézményben.

Megvan, ki újíthatja fel a komáromi Csillagerődöt

2016.12.15

Az épület több mint ötmilliárd forintból újul meg a Liget Budapest Projekt keretében: itt jön majd létre a Csillagerőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központ.

Öt ipari park építési keretösszegéről döntött a kormány

2016.12.14

A legnagyobb keretet Zalaegerszeg ipari parkja kapja, emellett Békéscsabán is jelentős összegből építkezhetnek.

Még nagyobb keretből épülhet meg az M25-ös

2016.12.14

Bruttó 6,5 milliárd forintra emelte az Eger és az M3-as autópálya összekötését szolgáló M25-ös autóút építésének keretét a kormány.

Hamarosan elkezdődhet a Rumbach utcai zsinagóga felújítása

2016.12.13

A templomtér eredeti állapotába kerül helyreállításra a pesti belvárosban álló 143 éves épületben.

Ezek a cégek kivitelezik a vizes-vb szinkronúszási és felkészülési létesítményeit

2016.12.13

Többek közt a Városligetben, a Margitszigeten, a Dagály mellett és Balatonfüreden is indulnak beruházások.

75 százalékos növekedéssel rukkolt elő a magyar acélszerkezet-gyártó cég

2016.12.12

Építőipari vállalat vezetője nyert gazdasági díjat Borsodban. A sárospataki Weinberg nagyot lépett, forgalma idén megközelítette a 14 milliárd forintot.