2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Alagutat fúrnak a Kossuth téri irodaház és a Parlament között

2016.07.15

Az Országház új irodaházán kívül számos Kossuth téri épület megújításáról döntöttek a Steindl Imre programban. Emellett a nem állami épületek rekonstrukcióját is támogatják a téren.

Elérték a csúcsot a fejlesztések a Hármashatár-hegyen

2016.07.14

Négy éve tartó fejlesztési program ért véget a Budai-hegységben: átadták a turistaházat és a Guckler-kilátópontot is. Emellett rendezvényközpont és erdei iskola várja a látogatókat.

200 munkahelyet teremt az épülő lámpagyár Kisbéren

2016.07.14

A kínai központú, magyar tulajdonú Adrilux 7 ezer négyzetméteres lámpa összeszerelő csarnokot épít fel a Komárom-Esztergom megyei településen.

Vége az állandó beázásnak a megújuló soproni utcában

2016.07.13

Útfelújítás, csatornázás és az ivóvízvezeték rekonstrukciója is része a Rákosi út felújításának Sopronban.

A gyermekotthonoknak nyújt segítséget a legfrissebb uniós keret

2016.07.13

A VEKOP részeként a gyermekotthonok bővítésére és felújítására lehet pályázni augusztustól, 1,2 milliárd forintos összeg vált elérhetővé.

Kezdődhet az építkezés és korszerűsítés a borászatoknál

2016.07.13

Szőlőtermelő és borászati vállalkozások igényelhetnek támogatást a Vidékfejlesztési Program új pályázatán, 40 milliárd forint áll rendelkezésre a következő két évben.

Munkahelyek százait hozza létre az EPAM bővítése

2016.07.12

Debrecenben és Szegeden bővíti irodakapacitását az EPAM, a 3,6 milliárd forintos beruházás 365 új munkahelyet teremt.

Fontos biztonsági fejlesztések indulnak Kisvárda vasútállomásán

2016.07.11

Az idén kezdődő felújítás keretében az állomásépület renoválásán kívül gyalogos-kerékpáros aluljáró épül, fejlesztik az autós és kerékpáros parkolást, és akadálymentesítést is végeznek.

Teljes az EU-s közlekedésfejlesztési támogatás hazai kihasználtsága

2016.07.09

Sikerült az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz már elérhető közlekedésfejlesztési támogatásának teljes lekötése, a 300 milliárd forintot meghaladó összegből többek között a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal és az M15 és M70 autóutak négysávosítása is megvalósul.

Budafok-Tétényben terjeszkedett a természetvédelmi intézet

2016.07.08

A Földművelésügyi Minisztérium háttérintézete Dél-Budán kapott új irodaházat, mely családbarát fejlesztéseket is tartalmaz.

25 milliárdból újul meg jövőre az Operaház

2016.07.08

Kilenc szerzetesrend fejlesztéseinek támogatásáról, az Operaház rekonstrukciójáról és számos más fővárosi kulturális beruházásról döntött a kormány.

Az A-Híd és a Strabag megkezdik a munkát a GOH-csomópontnál

2016.07.07

Hétfőn kezdődik a Grassalkovich út-Ócsai út-Haraszti út kereszteződésében lévő felüljáró teljes körű felújítása Budapest 23. kerületében.

Európa legnagyobb kukoricafeldolgozója ismét Fejér megyében fejlesztett

2016.07.07

Szerdán avatták fel a Fejér megyei Szabadegyházán a Hungrana Kft. új, takarmány pelletet előállító üzemét. Az építkezés költsége hárommilliárd forintot tett ki.

Kapacitásbővítéssel erősít a kiskőrösi gépgyártó

2016.07.07

A Masina Gépgyártó 850 négyzetméteres csarnokot épít, bonyolultabb termékek előállítására lesz képes.

Tizenkét pályás kalandparkot adnak át a Petőfi-szigeten

2016.07.06

A csütörtökön kezdődő Halfőző Fesztivállal együtt nyit Baján a kalandpark, melynek építését 35 millió forintból az önkormányzat finanszírozta.

Az uniós források átmeneti hiánya továbbra is érezteti hatását

2016.07.15

Az építőipar teljesítménye még mindig alulmarad a tavalyihoz képest, de a tendencia javuló, a megkötött szerződések volumene pedig növekedett májusban.

Naponta ötezren is megfordulhatnak a megújult Paskálban

2016.07.14

A budapesti fürdő már hét medencével és geotermikus szaunával üzemel. A bővítési munka legnagyobb részét a Laterex végezte.

Közmunkaprogramban újult meg a sportcsarnok Komlón

2016.07.14

Tavaly a külső és energetikai felújításra, idén pedig a belső munkákra került sor a Komlói Bányász Sport Klub épületében. A padlóburkolat cseréje még hátra van.

Hosszú idő után először nőtt a cégalapítások száma

2016.07.13

Ráadásul az alapított cégek negyede műszaki vagy építőipari az idei első féléves adatok szerint. A működőként nyilvántartott cégek 9 százaléka található az építőiparban.

Felavatta modern keverőtelepét Kéthelyen a Colas

2016.07.13

A Somogy megyei településen július elején adták át az aszfaltkeverő telepet, ahol 20 ezer tonna aszfalt gyártását tervezik még ebben az évben.

Kisvállalkozások tömkelege van az építőiparban

2016.07.12

A statisztikai hivatal elemzése szerint az iparágban mintegy 80 ezer kisvállalkozás esetében nem éri el az öt főt az alkalmazottak száma.

Családbarát épületekkel gazdagszik Törökszentmiklós

2016.07.11

Hamarosan elkészül a tanuszoda, és új bölcsődét is terveznek a Szolnok melletti településen.

Környezetbarát fejlesztést hajt végre a pécsi gépgyártó

2016.07.11

Napelemes rendszert és új gépeket telepítenek a Somapak idén megvalósuló telephelybővítése során, melyet 50%-ban EU-s támogatásból fedeznek.

Új öttusa központban nevelkedhet az utánpótlás Móron

2016.07.08

Felavatták pénteken a Kulcsár Antal mesteredzőről elnevezett öttusa sportközpontot a Fejér megyei Móron.

Közel 30 kilométeren javulnak az utak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2016.07.08

A Hódút és a KE-VÍZ június végén fejezett be egy 2,5 kilométeres útszakaszt, idén őszre további 26,6 kilométer készül el.

Újabb öt kilométerrel hosszabbodnak meg Tatabánya kerékpárútjai

2016.07.08

2018-ra két keréken is elérhetővé válik a tatabányai Bánhida a részben EU-s támogatásból megvalósuló kerékpárútfejlesztésnek köszönhetően.

Kulturális központként születhet újjá az elhanyagolt Ybl Vízház

2016.07.07

Az MNB alapítványa vásárolja meg a hosszú ideje üres várkerti épületet, amely az adásvétel és a szükséges felújítás után rendezvényeknek és kiállításoknak ad majd otthont.

2019-re visszanyeri régi fényét az Iparművészeti Múzeum

2016.07.07

25 milliárd forintos állami beruházás keretében új szárnyat kap és teljes körű rekonstrukción esik át a budapesti Iparművészeti Múzeum.

Már épül az autópálya Debrecentől a román határ felé

2016.07.06

Autópályás kapcsolatot nyer a debreceni reptér és az ipari park, legkésőbb 2019-ben Nagyváradtól Krakkóig pályán lehet közlekedni.

200 családi ház éves fogyasztását váltja ki a borsodi naperőmű

2016.07.06

A Solarpark-Bábony szerdán átadott naperőműve akár 580 ezer kilowattóra áramot is termel egy év alatt.