2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Új irodaház épül a parlament közelében

2016.06.19

A fővárosi Kossuth tér felújítását célzó Steidl Imre-programban lebontják a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége korábbi székházát.

Békés megyében épít iskolát a HUNÉP

2016.06.17

Kezdődik a 120 fős, régóta várt általános iskola építése Geszten.

A Duna Aszfalt és a Hódút újítja fel Békéscsabai utcáit

2016.06.16

A város közgyűlése további fejlesztésekhez indít be pályázatokat.

Lendületben a magyar tésztagyártó

2016.06.16

A Gyermelyi Zrt. az elmúlt öt évben több mint 12 milliárd forintot fordított beruházásokra, ezúttal Komárom-Esztergom megyében épített fel egy központot.

Képzésekkel és kedvezményekkel segít a Magyar Szakember Közösség

2016.06.15

Június 11-én Budapesten tartották az első Országos Építőipari Szakember Találkozót. A háromszáz fős rendezvényen megalapításra került a Magyar Szakember Közösség, melynek célja az építőipari szakemberek támogatása.

Felújító vakolatok alkalmazása nedves és sóterhelt falazatok esetén

2016.06.15

A magyarországi települések utcaképéhez – sajnálatos módon – szinte elmaradhatatlanul hozzátartoznak a nedves, foltos, sókivirágzásokkal teli épületlábazatok. Pedig az esetek nagy részében a megfelelő felújító vakolatokkal ezek a problémák évtizedekre megoldhatók lennének.

Kettéválik az Alcoa: új szolgáltató központot nyitottak Székesfehérváron

2016.06.15

Az amerikai Alcoa-Köfém Kft. új globális szolgáltató központjának iroda épületét kedden adták át. A beruházás 350 millió forintból készült el és mintegy száz új munkahelyet hoz létre.

Új vérplazmadonor-központ Nyíregyházán

2016.06.14

310 millió forintból épített vérplazmadonor-centrumot a CSL Plasma Kft. Az ausztrál cégnek ez a második magyarországi központja, és további 3-4 nyitását tervezik.

30 milliárd forintos hitelből fejlődik az oktatási infrastruktúra

2016.06.14

Megnyílt az Európai Beruházási Bank budapesti képviselete. A nyitórendezvényen kiderült: két új hitelmegállapodás keretében tan- és tornatermek, uszodák és óvodák építése és fejlesztése valósul meg.

Uszoda és börtön is épül több Szabolcs megyei településen

2016.06.11

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy településén épül tanuszoda a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúrafejlesztési Program keretében, háromban már az építkezés is elkezdődött. Az érintett helységek közül Csengeren és Kemecsén jövőre 500 férőhelyes börtön is létesül.

Megkezdi működését a 45 milliárdos dunaújvárosi erőmű

2016.06.10

Üzembe helyezték a Hamburger Hungária hő- és villamos energiát előállító erőművét Dunaújvárosban. A papírgyár ezzel energia-önellátóvá vált, minimalizálja környezetterhelését és új munkahelyeket is teremt.

Új felüljáró és új nyomvonal segíti a 10-es út tehermentesítését

2016.06.10

Átadták a 35 milliárdos beruházással megújult békéscsabai állomást

2016.06.09

Az újbarokk vasútállomást korhű állapotba restaurálták, kétvágányos kapcsolat született Békéscsaba és a főváros között, 40 perccel csökkentve a menetidőt.

Beindult a gyártás az újjáélesztett Interspan faipari üzemében

2016.06.09

Évente 300 ezer köbméter OSB-lapot fog gyártani az Interspan új vásárosnaményi üzeme. A 108 munkavállalót foglalkoztató gyár termékeit nagyrészt külföldön értékesítik.

Hat település is ingyen telekkel fejeli meg a CSOK-ot

2016.06.08

Az otthonteremtési támogatáshoz kapcsolódva az önkormányzatok közművesítő beruházásokra is vállalkoznak a családok helyben tartásáért.

Egy lépéssel előrébb a nagyszabású debreceni fürdőfejlesztés

2016.06.17

Elkészült a Kerekes-telepi gyógyvizes fürdő hideg vizes medencéje Debrecenben, ezzel lezárult a létesítmény első fejlesztési üteme. Jövőre a második számú debreceni strandnak egyedül kell kiszolgálnia a város igényeit a nagyerdei strand felújítása miatt.

Közönségdíjas a Baumit versenyén a szabadszállási óvoda

2016.06.17

Júniusban, Madridban adták át a Baumit nemzetközi építészeti versenyének díjait, ahol különdíjat nyert a Szabadszálláson található mesés „tökház” óvoda.

Tavasszal rajtolhat a Miskolcról Kassa felé vezető gyorsút építése

2016.06.16

A mintegy egymillió lakossal bíró régióban a szlovák oldalon már megépült a sztráda, most a magyar kivitelezésen sor.

Napelempark épült a szombathelyi futóműgyár tetején

2016.06.16

A háromezer négyzetméteres naperőműnek köszönhetően a BPW-Hungária 170 tonnával kevesebb széndioxidot bocsát ki évente.

Nagyberuházás Békéscsabán: 13 milliárdból bővül a csomagolóipari cég

2016.06.15

A brit tulajdonú Mondi felújítja jelenlegi üzemét, új technológiájú gépsorokat szerel be, és további egységeket épít. A beruházás 220 új munkahelyet hoz létre.

Debrecen legyen 250 ezres lélekszámú: a Főnix Terv újabb részletei derültek ki

2016.06.15

Hangsúlyos szerepet kapnak az oktatási fejlesztések, a cél a fiatalok Debrecenben tartása. Már zajlanak az útfelújítások és az ipari park fejlesztése, hamarosan kezdődik az új főpályaudvar építése.

18 ezer látogatót vár évente a 600 millióból felújított szászvári kastély

2016.06.14

A Baranya megyei várkastély a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. kivitelezésében újult meg, összesen több mint ezer négyzetméteren.

Számos ponton támogatja az építőipart a módosított költségvetés

2016.06.14

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta Magyarország jövő évi költségvetését, melyben több mint 420 milliárd forintot csoportosított át. Ebből mintegy 130 milliárd forint jut az építőiparra, többek között a Modern városok program, a CSOK bővítése és az úthálózat felújítása is támogatott.

Így segítheti Budapest fejlődését a 2024-es olimpiarendezés

2016.06.13

Megépülhet a Galvani-híd, újjászülethetnek a rozsdaövezetek és sokat fejlődhet a közlekedési infrastruktúra, ha Budapest elnyeri a 2024-es olimpia megrendezését. A számos kihívást magában rejtő nemzeti szintű vállalkozás megvalósíthatóságáról, előnyeiről és hátrányairól konzultáltak a téma szakértői.

Zöld hotel és természetközeli élménypark épült Pécs mellett

2016.06.10

Geotermikus energia, napkollektor és klímaként szolgáló csapadékvíz párosul a nomád állatkerttel és az agrárfarmmal Pogányban.

A gyáli Liliom Óvoda 550 millióból született újjá

2016.06.10

A megnövekedett kapacitású intézményben új tornaszoba, sószoba és irodák is létesültek. Gyál önkormányzata a közeljövőben további óvodák felújítását tervezi.

22 ezer négyzetméteres Fehér Házat építenek a Váci úton

2016.06.10

A GTC Hungary környezetbarát irodakomplexuma magába olvasztja majd az egykori Felvonógyárat. Építése heteken belül kezdődik, átadása 2017 végére várható.

4,7 milliárdból újulnak meg fő- és mellékutak Fejér megyében

2016.06.09

Elindult a Komplex útfelújítási program Fejér megyét érintő része. Hazai forrásból végzik el szeptember végéig 28,6 kilométer főút és 24,5 kilométer mellékút javítását. A kivitelezés a leghosszabb szakaszon az EuroAszfalt és a Colas feladata.

9 milliárdos fejlesztésről állapodott meg a főváros az NFM-mel

2016.06.08

Újabb részletek derültek ki a vizes vb előkészületeiről: bővül a BuBi hálózata, megújul a Pesti alsó rakpart és a Margitsziget is. A projektek költségeinek legnagyobb részét a kormány fedezi.

Kiderült, ki építi a 21-es négysávosodó szakaszait

2016.06.08

Letették a Salgótarjánt az M3-assal összekötő 21-es út négysávosodó szakaszainak alapkövét. Idén 22 milliárd forintból 14,8 km épül meg, a fennmaradó 11,3 km építése év végén kezdődhet.