2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Három százalékos bővüléssel zárt tavaly az építőipar

2016.02.12

A december 2,3 százalékos, a 2015-ös év 3 százalékos növekedést hozott az iparágnak. Az új szerződések volumene tovább erősödött, ám a szerződésállomány így sem érte utol az egy évvel korábbit. Az épületekre vonatkozó szerződéseknél emelkedő a trend, a mutatót az egyéb építmények visszaesése rontotta le a magas bázishoz képest kevesebb út- és vasútépítés miatt.

Alacsony hőmérséklet, magas szintű környezetvédelem – így működik a zöld aszfalt

2016.02.12

A Duna Aszfalt már 2012 óta képes az úgynevezett alacsony energiatartalmú aszfalt előállítására, a környezetbarát megoldás magyarországi elterjedése azonban még várat magára. A LEA (Low Energy Asphalts) technológiájáról a cég innovációs főmérnöke, Lehel Zoltán írt részletes tanulmányt, amiből – azon túl, hogy az aszfaltozás alapjaiba is belelátunk - kiderül: az eljárással 50 százalékkal csökken az aszfaltgyártás energiafelhasználása, legalább ennyivel a szénmonoxid-kibocsájtás, ugyanakkor nő a szállításra, megmunkálásra fordítható idő.

Falusi közösségi házak építésére nyílt 26,9 milliárdos keret

2016.02.11

A támogatás kistelepüléseknek biztosít alacsony önrésszel forrásokat közösségi házak építésére és energetikai felújítására, valamint a településképet meghatározó épületek restaurálására.

Két év múlva adják át az új kongresszusi központot

2016.02.11

A 4-5 ezer fős nagyteremmel, két 1200-1500 fős szekcióteremmel, 6-8 ezer méteres kiállítótérrel és több 50-200 fős tárgyalóval ellátott központ építése jövőre indulhat el a pesti Duna-parton. Korábbi számítások szerint a beruházás 8-10 év alatt térülhet meg.

Közel 30 milliárdot szán a balatoni régió útfejlesztésére az Európai Bizottság

2016.02.10

A támogatás a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti munkálatait segíti. A beruházással torlódások szűnnek meg, javul a közlekedésbiztonság, valamint csökken a zaj- és légszennyezés.

Vállalkozói díjat értek a fővárosi fürdőfejlesztések

2016.02.09

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. nyerte a hónap beruházója díjat. A cég három jelentős fürdőfejlesztést hajt végre ötmilliárdos értékben, Palatinus, a Paskál és a Széchenyi fürdő fejlesztése után a Csillaghegyi, a Gellért és a Király fürdő megújítása következik. A vállalat támogatás nélkül öt év alatt 5,6-ról 10,2 milliárd forintra növelte árbevételét, és 1 millióval, 3,9 millióra növelte a vendégszámot.

Ezer kilométer kerékpárút építését tervezi a kormány

2016.02.09

A 2007 és 2013 közötti fejlesztési időszakban 850 kilométer kerékpárút épült. Jelenleg 750 kilométernyi szakasz építése van előkészítve Magyarországon, a végleges tervekben ezer kilométer kerékpárút építése szerepel.

Megújult gépparkkal vág neki a Magyar Közút az útfejlesztésnek

2016.02.08

A társaság 199 új eszközt szerzett be az országos úthálózat karbantartására és fejlesztésére a KÖZOP által biztosított 2 milliárd forintból.

Idén 56 milliárd forintból fejleszthetnek az ipari parkok

2016.02.05

Az országban hatodikként nyerte el a tudományos és technológiai park címet a debreceni ipari park. A létesítmény húsz éve 40 hektáron indult, mára 120 hektáros, területén 45 vállalkozás több mint ötezer embernek ad munkát.

Állami program segíti az uniós pénzekből kimaradt nagyvállalatokat

2016.02.05

A vissza nem térítendő támogatás feltétele, hogy a cég új munkahelyet teremtsen, és modern technológiát alkalmazzon. Eddig 14 nagyvállalat kapott összesen 3 milliárd forintot, ezáltal együttesen 8,6 milliárd forint új beruházás és 500 munkahely jön létre.

Négymilliárdos uszoda épül Pesthidegkúton

2016.02.04

Az úszó és vízilabda eseményekre is alkalmas létesítményt a kormány 300 millió forinttal támogatja. A fővárosi II. kerület a Szent Ferenc Kórház új szárnyához, két új orvosi rendelőhöz, gyógytornateremhez, valamint a Klebersberg-kastély felújításához is állami támogatást nyert a tavalyról megmaradt forrásokból.

Indulhat az M44-es tervezése Kondoros és Békéscsaba között

2016.02.03

A 2x2 sávos, osztott pályás autóút a Kecskemétet Békéscsabával összekötő M44-es részeként épül, a 18 km-es szakaszt 785 millió forintért tervezik meg.

Közel 7 milliárdot költ idén szállodafejlesztésre a Danubius

2016.02.03

A Danubius Hotels tavaly 3,5 milliárd forintot fordított magyarországi szállodáinak felújításaira, a beruházások az idén folytatódnak, a tervek szerint közel 7 milliárd forintból.

Még idén elindul az M3-as metró felújítása

2016.02.02

A harminc éve felújítás nélkül működő metróvonalat két ütemben 125 milliárd forintból fejlesztik Újpest és Kispest között. A vágányok, az állomások, a mozgólépcsők, az alagutak és az elektronika is megújul, a járműpark fejlesztése egy külön beruházásban már elkezdődött. Mindezek hiányában folytatódnának a sűrű meghibásodások, és csak jelentős korlátozásokkal lehetne üzemeltetni a járatot, amit már jelenleg is az M2-es metróból áthozott kocsikkal segítenek.

Ez a 13 cég végzi az 51 milliárdos felújítást a magyar utakon

2016.02.01

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által útjavításokra kiírt meghívásos közbeszerzést 13 cég nyerte, összesen nettó 51,9 milliárd forint értékű beruházásokat hajthatnak végre Magyarország hat régiójában.

Kelenföldig ér az 1-es villamos, a Széll Kálmán tértől a Normafáig nyúlik a fogaskerekű

2016.02.12

Két nagyforgalmú villamosvonalat is fejlesztenek a fővárosban, és egy újat is létesítenek. Emellett közel 20 milliárdos fejlesztés vár a fogaskerekűre, melynek elavult szerelvényeit lecserélik, pályáját felújítják, és mindkét irányban meghosszabbítják, így a Széll Kálmán tértől a Normafáig közlekedhet.

Tavaly 13 ezer új munkahelyet hoztak a külföldi beruházások

2016.02.11

Rekordévet zártak a külföldi befektetések a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél, mely tavaly 67 beruházást tárgyalt le sikeresen, ez 1,4 milliárd euró beruházást s 12 995 új munkahelyet jelent hazánkban. Jelenleg 169 projekt áll döntés előtt, ami 27 ezer új munkahelyet, és mintegy 4,6 milliárd euró (1431 milliárd forint) befektetést hozhat.

Korlátlan vételár az új lakások CSOK-rendeletében

2016.02.11

Házastársak és élettársak is igényelhetik, akár nem közös gyerek után is, előre vállalt gyereknél viszont feltétel a házasság megléte. Egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 2 millió 600 ezer, míg három vagy több gyermeknél 10 millió forint a támogatás.

Ilyen lett a használt lakások CSOK-rendelete

2016.02.10

Egy gyerek után 600 ezer, két gyerek után 1 millió 430 ezer, háromnál 2 millió 200 ezer, négy vagy több gyereknél 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető használt lakás vásárlásához vagy bővítéséhez. Utóbbihoz legalább egy új lakószoba kell, de beleszámít a tetőtér-beépítés is. A fiatal házaspár gyermekvállalásának teljesítésére (ami örökbefogadás is lehet) előírt határidő egy gyermeknél 4 év, kettőnél 8 év.

Nem lassít a Bosch, 19 milliárdos beruházás Hatvanban

2016.02.10

A Bosch-csoport 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel 601 új munkahelyet hoz létre. Az új kapacitással elektromos és hibrid autók központi vezérlői, új típusú hosszú- és középtávolságú radarok, valamint különböző szenzorok gyártása indul meg. A cégcsoport 12 200 embernek ad munkát Magyarországon, ahol tavaly négy beruházást hajtott végre, és most újabb befektetésekről indultak tárgyalások.

„Nem feneketlen kút” – több tízmilliárdos fejlesztés Kecskeméten

2016.02.09

Jelentős beruházások indulhatnak meg Kecskeméten: a város többek közt 18 milliárdos támogatást kap a városi körgyűrű utolsó szakaszához, 4 milliárdot a városháza felújításához, új koncertteremmel bővül a Kodály Intézet, rendbeteszik a főpályaudvart, két tannyelvű gazdasági iskola épül, és 25 milliárdos gazdaságfejlesztési alap létesül.

Átfogó terv a budai várpalota megújulására

2016.02.09

Újjáépül a budai várpalota több része is: a lovardát, a Csikós udvart, a Főőrségi épületet, a Stöckl-lépcsőt és Szent István-termet is restaurálják. A palota alapterületének 34 százaléka látogatható, a beruházás a Nemzeti Galéria és a Széchenyi könyvtár kiköltöztetésével ezt kétszeresére növeli. Mélygarázsok, lift és rejtett mozgólépcső is épül, megújulnak a várkertek és a várfalak.

Ez biztosítja, hogy ne szálljanak el az építkezések

2016.02.08

A kormány és az építész kamara megegyezett arról, hogy közösen dolgozza ki a megszűnő építési engedélyt helyettesítő rendszert. Az építtetőnek kötelező lesz tervezőt alkalmaznia, akinek hatszor kell ellenőriznie az építkezést. Az építész egyszerűsített kiviteli tervvel jelenti be az építkezést, és a felelősséget is ő viseli a tervek megvalósulásáért, illetve az építési szabályok betartásáért. A kamara és a kormány új településképi törvényt készít.

Jócskán az átlag fölött az építőipari bérek

2016.02.05

Az építőipari fizetések szintje 28 százalékkal emelkedik ki az átlagos országos bérszintből, ezzel az ágazat a negyedik helyen van. A legalacsonyabb bérek a kiskereskedelemben vannak, a legtöbb pénzt a vezetési tanácsadás területén lehet keresni. Az átlag magyar vezető hétmilliós autóval jár és évi 11 milliót visz haza – derül ki a Kinbaum elemzéséből, amit a tanácsadó cég 13 ezer pozíciót megvizsgálva végzett.

Pörgő lakáspiac, szaporodó építési engedélyek

2016.02.05

Tavaly tizenhárom százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma, eközben az új lakások száma csökkent. Az ingatlanárak 2014 áprilisa óta folyamatosan nőnek, ám a növekedés lassul – derül ki az FHB Jelzálogbank Nyrt. közleményéből.

„A Graboplast túlnőtt Magyarországon” - hatmilliárdos padlóüzem nyílt Tatabányán

2016.02.04

A beruházáshoz a kormány 3 milliárd forinttal járult hozzá, a Graboplast cserébe vállalta 120 új munkahely létesítését. A magyar tulajdonú cég most átadott gyárában új technológiával előállított, különleges padlóburkolók készülnek, melyek piaca világszerte 10 százalék feletti növekedést mutat.​ A beruházás része a 8,7 milliárd forintból 2017-ig megvalósuló fejlesztési programnak, aminek köszönhetően tovább bővül a több mint 80 országba exportáló vállalat kivitele.

„Másfél órán át záporoztak a kérdések” – így birkózunk az új építési joggal

2016.02.03

Jámbor Attila arra vállalkozott, amihez előtte egy egész konferencia kevésnek bizonyult. Az építési jogi ügyvéd a nemrég bevezetett bürokráciacsökkentő intézkedések sűrűjében próbálta eligazítani a szakmát egy előadásában. A bürokrácia tényleg csökken, de helyette ezer aggály és kérdőjel támad, a további változások egészen biztosak. Utóbbit jelzi a kormány üzenete is, akárcsak az építészek és a mérnökök kamarájának reakciója.

Kiderült, ki építi fel a szombathelyi sportkomplexumot

2016.02.02

Szombathelyen 8600 fős focistadion és multifunkciós sportcsarnok épül két kézilabdapályával, birkózó, ökölvívó és konditeremmel. A klub mind a 12 szakosztálya otthonra lel, továbbá sportmúzeum és szurkolói shop is létesül. A tervek szerint a szabadidős és élsportok mellett a koncertek és családi programok teret kapnak.

Az otthonok négyötödében lehetne javítani a szigetelésen

2016.02.01

A magyar családok 79 százaléka nem szigetelt, vagy nem megfelelően szigetelt ingatlanban lakik, és csak 21 százalék otthona szigetelt teljes körűen. Csupán a családi házak hőszigetelésével az ország teljes gázfogyasztásának 8-10 százalékát meg lehetne takarítani, a lakások valamivel előrébb tartanak energiahatékonysági szempontból.

Új irodaépületek: még fel sem épült, már elkelt

2016.02.01

A hatalmas kereslet miatt alig maradt üres iroda, az idén felépülő 100 ezer négyzetméternyi irodaépületnek pedig több mint a fele elővételben elkelt. Az új ipari ingatlanok súlypontja eközben vidékre helyeződik, jelentős dunántúli központok alakultak ki, 200 ezer négyzetméternyi ipari ingatlan van építés alatt Gyöngyösön és Kecskeméten – derül ki a CBRE elemzéséből.