2025.05.09, Péntek

Keresés: híd

Rendületlenül halad előre a két nemzet együttműködését is bemutató Bolgár Oktatási és Kulturális Központ építése

2022.09.27

A Horváth Építőmester Zrt. és a Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. munkájával megvalósuló épület erősíti az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokat és hozzájárul a történelmi, nyelvi, illetve kulturális hagyományok megerősítéséhez és a turizmus fejlesztéséhez is.

Réz- és kobaltbányáktól gyorsítja fel az utat az Indiai-óceánhoz a Duna Aszfalt szakmai befektetésével Afrikában épülő új út és híd

2022.09.26

A Magyar-Afrika Hét első gazdasági napján került sor az esemény zászlóshajó-projektjének bemutatására: a Duna Aszfalt szakmai befektetésével a Kongói Demokratikus Köztársaság és Zambia területén építenek meg egy több mint 184 kilométer hosszú utat és egy 345 méteres folyami határhidat.

Három megyét lefedő közműfejlesztés készült el Észak-Magyarországon

2022.09.23

A Mészáros és Mészáros, illetve az Euroaszfalt konzorciuma jelentősen fejlesztette a térség szennyvízkezelő- és feldolgozó hálózatát.

InnoTrans: a kötött pályás óriáskiállítás Berlinben 200 ezer négyzetméteren - FOTÓK

2022.09.21

A kiállításon egy-egy szakterület képviselői olyan számban vonulnak fel, hogy másutt az már egy önálló expót jelentene.

Egy vonaton ülve Budapestről Párizsba − összehangolják az európai vasúti menetrendeket

2022.09.21

Magyar-német kormányzati munkacsoport alakult a közlekedési együttműködés erősítésére.

Így folytatódott a határontúli magyarokat felkaroló szakkollégium nagyszabású felújítása

2022.09.19

Az Épkar által kivitelezett munkák során közel 10 ezer négyzetméternyi terület kap teljes körű felújítást a három épületszárnyban.

Statikus mérnök álláslehetőség - SPECIÁLTERV Kft.

2022.09.19

A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz statikus tervező kategóriában.

Híd vezetőtervező álláslehetőség - SPECIÁLTERV Kft.

2022.09.19

A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz vezető tervező kategóriában.

InnoTrans 2022: a magyar vasúti tanúsító cég is képviselteti magát Berlinben, a közlekedési technológiai kiállításon

2022.09.18

A RailCert Hungary Kft. nemzetközi kapcsolatait kívánja erősíteni és partneri körének bővítésében bízik.

Közvetlenül négy település védelmét javítja a Tisza menti töltésfejlesztés

2022.09.15

Több mint kilenc kilométeren magasítják a töltést az Alsó-Tisza vidékén a KÖTIVIÉP'B Kft. munkájával.

Különleges betonozási technikával épül a huszadik magyar Duna-híd szerkezete

2022.09.14

Egyedi tervezésű PERI zsaluzókocsikkal épül a hídpálya.

Alagúttal és híddal kapcsolják össze a fővárosi iskola meglévő és épülő tömbjeit

2022.09.14

Multifunkcionális tanulási és alkotóterekkel bővül a budapesti komplex oktatási intézmény az EBH INVEST munkájával.

Már a kötő- és kopóréteg építése zajlik a Szerencs gyorsforgalmi elérését megteremtő 37-es főúton

2022.09.12

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházását a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi a 18,9 kilométeres szakaszon.

Nagyértékű adománnyal segíti a WHB a győri kórházban zajló rehabilitációs kezelést    

2022.09.12

A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. a „Mozogj Újra” Alapítványon keresztül 15 millió forinttal támogatta a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház új eszközeinek beszerzését.

Napi 17 ezer járműnek lett könnyebb dolga ezzel a szolnoki beruházással

2022.09.09

A SWIETELSKY Építő Kft. kivitelezésében a megyei kórház forgalmát áteresztő kereszteződés teherbírását növelték, többek közt új kanyarodósávok épültek.

Így építik karrierjüket a fiatalok a Swietelsky Vasúttechnikánál - Interjú

2022.09.27

Szakmai előrejutás, tanulmányi lehetőségek, fejlődés – a lehető legszélesebb spektrumon támogatja fiatal dolgozóit a vállalat.

Végéhez közeledik a magyar-szlovák határhíd építése

2022.09.26

Az új Ipoly-híd magyar oldali fejlesztését a Colas Közlekedésépítő Zrt., és a Colas Út Zrt. végzi el.

Közel negyedezer új lakás készült el a Váci úti irodafolyosó közelében

2022.09.23

Újabb mérföldkőhöz érkezett a WING beruházásában épülő Kassák Projekt. Második üteme, a Kassák Passage megkapta használatbavételi engedélyét, ezzel megtörtént a 263 lakásos projekt átadása, melynek szerkezetépítési munkáit az Épszerk-Pannónia Invest végezte el, a munkálatok során pedig a MEVA zsalurendszerei is fontos szerepet kaptak.

A magyar vasúti biztosítóberendezési hálózat és ETCS-rendszer korszerűsítését célzó stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a V-Híd Zrt. és az AŽD Praha s.r.o. a berlini INNOTRANS 2022-n

2022.09.21

Magyar hálózathoz illeszkedő jelző- és biztosítóberendezési eszközök közös gyártásáról állapodott meg a magyar vasútépítésben vezető szerepet betöltő V-Híd Zrt., és a piacvezető cseh fejlesztő és gyártó AŽD Praha s.r.o.

Minőségi váltást jelent a V-Híd és a MERMEC megállapodása a magyar vasúthálózat kezelésében – olasz know-how-val épül ki Magyarországon datacenter

2022.09.20

Az analóg és féldigitális korszakból a valódi digitális korszakba léphet a magyar vasúthálózat felmérése, diagnosztikája és tervezése a megállapodással.

Acélszerkezet tervező álláslehetőség - SPECIÁLTERV Kft.

2022.09.19

A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz acélszerkezet tervező kategóriában.

Vasalásszerkesztő álláslehetőség - SPECIÁLTERV Kft.

2022.09.19

A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz vasalásszerkesztő kategóriában.

Erős volt a mezőny: a tervezett három főről négyre emelte az ösztöndíjban részesülők számát a V-Híd

2022.09.19

Kiválasztották a nyertes hallgatókat az ösztöndíjprogram pályázói közül, a megállapodásokat ünnepélyes keretek között írták alá a fiatalokkal.

Tervezéssel folytatódik a Balatoni Bringakör fejlesztése

2022.09.17

Fonyód, Balatonfűzfő és Zánka településeket érinti a kerékpárutak előkészítése.

Könnyű cserepekkel az időtálló tetőért

2022.09.15

Beköszöntött az ősz, sokan még a hideg idő beállta előtt belevágnak a tetőfelújításba, és vannak akik a tervezés fázisába lépnek. Energetikai korszerűsítés szempontjából nem mindegy, hogy milyen tető fedi a házat, hogyan védi a környezeti hatásoktól. Ahogy az is rendkívül fontos, hogy a tetőszerkezetre milyen súlyú cserepek kerülnek.

Így készül az aszfalt: videón mutatja be felsőzsolcai keverőüzemét a Colas

2022.09.14

Környezetbarát technológiával, óránként 240 tonna aszfaltot állítanak elő.

Már az új nyomvonalat építik a Budapest − Kelebia vasútvonal egyik déli szakaszán

2022.09.13

Ősszel látványos ütemben halad a kivitelező V-Híd Zrt. a Budapest − Belgrád vasútvonal magyarországi részén.

A vasúti és közúti közlekedésépítés legjobb szakembereit díjazták

2022.09.12

Három szakember több évtizedes szakmai pályafutását ismerték el a MAÚT kiskőrösi rendezvényén.

Szerkezetkész Miskolc különleges hídja, helyére emelték az új kerékpáros hidat

2022.09.10

Az Y-alakú híd befejezéséhez már csak az aszfalt kopóréteg terítése, a szalag- és gyalogos korlátok kihelyezése, valamint a forgalomtechnika felfestése hiányzik.

A világháborúban Dunába robbantott hídelemek is a felszínre kerültek a Lánchíd felújításánál

2022.09.09

Tavaly több nagy kiterjedésű hídroncsot találtak; a pénteki munkák során a régi korlát egy darabját emelték ki a szakemberek.