2025.05.08, Csütörtök

Keresés: híd

Megújulnak a Lánchíd avatatlan szemek elől rejtett helyiségei

2023.05.15

Az A-Híd Zrt. kivitelezésében gyors ütemben haladnak a föld alatti és a híd környezetében végzett munkák is.

Immár a technikai bemutatón is túl van az atlétikai világbajnokság budapesti helyszíne

2023.05.11

A ZÁÉV és a Magyar Építő generálkivitelezésében létrejött Nemzeti Atlétikai Központban száz nap múlva kezdődik meg a világ egyik legjelentősebb sporteseménye.

A PERI kezdeményezésére a magyar szerkezetépítő szakma páratlan összefogással segítette a törökországi földrengések károsultjait

2023.05.09

A mentési szakaszt követően is folytatódik a humanitárius segélyprogram.

Megtervezték, és meg is valósították a nyugat-európai szintet a magyar építőiparban

2023.05.07

Piacra lépésük után sikerült megfelezniük a szerkezetépítés átfutási idejét az ipari csarnokok területén, és a hároméves történetük során eredményes fejlesztésekkel válaszoltak a változó piaci igényekre. A Market Csoporthoz tartozó PREbetonnál látják a többi előregyártó cég eredményeit is, de ellenség helyett partnerként tekintenek rájuk. Interjú Csukás Zoltánnal, a vállalat műszaki vezérigazgató-helyettesével.

A Weinberg új irodaháza Sárospatakon - tervezés és megvalósítás párhuzamosan

2023.05.04

A generálkivitelezésben és acélszerkezetek gyártásában is kiemelkedő cég Zemplén térségben lévő telephelyén irodaházát bővíti.

Minden szempontból megújult a Velencei-tó, zárul az átfogó projekt – galéria

2023.05.03

A partvédőművek felújítása mellett a természetvédelmi és vízvédelmi beavatkozások is jelentős előrelépést hoztak a SWIETELSKY és a Colas által kivitelezett beruházásban.

Vasút által kettészelt városrészek egyesültek Tatabányán

2023.04.28

Az A-Híd által kivitelezett beruházásban kétsávos új úttal épült aluljáró, továbbá egy új szerkezetű vasúti híd is.

Elhoztuk a SWIETELSKY Vasúttechnika leg-legjeit az M3-as metróvonal felújítása során

2023.04.28

Cikkünkben sorra vesszük a Vasúttechnika metróvonalon végzett rekonstrukciójának főbb területeit és kihívásait.

Munka közben örökítettük meg a Swietelsky Vasúttechnika egyik gépóriását

2023.04.27

A nagyteljesítményű gép keretszerződés szerinti pályakarbantartási feladatokat végzett a GySEV Zrt. hálózatán.

Kezdetét vette a 33-as főút BMW gyárhoz kapcsolódó újabb szakaszának fejlesztése

2023.04.26

Az ÉKM megbízásából a KE-VÍZ 21 munkájával valósul meg a debreceni 33-as főút 2x2 sávra bővítése a 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület között, ahol a projekt részeként egy új körforgalmi csomópontot is kialakítanak a szakemberek.

A vasúti fejlesztések uniós forrásáról is szó esett az idei közlekedésfejlesztési konferencián

2023.04.23

Kiemelten foglalkoztak a magyar vasút helyzetével, fejlődésével a háromnapos szakmai eseményen.

Több mint félmillió négyzetméteres kapacitású előregyártó üzemet avattak Pest megyében

2023.04.20

Az INETON Kft. teljesen automatizált gyára minden betontípust elő tud állítani, és várhatóan a régió lakásépítési piacának közel 10-15 százalékát fedi majd le.

Az építőiparba vetett bizalmát üzente meg a piacnak a Construmán a Leier

2023.04.19

A hét hazai betonüzemet és két téglagyárat működtető cégcsoport látványos standján országszerte keresett építőanyagok, innovatív, környezetkímélő megoldások és rugalmas optimizmus fogadta az érdeklődőket.

A KM Építő Kft. új központja a cég fejlődését szimbolizálja

2023.04.12

A többek között a tavaly átadott miskolci Y-híd projektjéről is ismert építőipari vállalkozás új szigetszentmiklósi központját is fejlesztette egy uniós támogatási programban.

Híddal együtt újít fel Hatvan közelében bekötőutat a HE-DO

2023.04.05

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt közbeszerzést a HE-DO csoport önállóan nyerte meg.

Újjáépült Bódva-hidat kapott vissza a forgalom Edelény és Szendrőlád között

2023.05.12

A Colas és az Egomax kivitelezésében, a Magyar Közút beruházásában készült el a híd.

Átadták Magyarország első hidrogénelőállító üzemét

2023.05.09

Az Akvamarin projektben a Magyar Földgáztároló Zrt. 2,5 megawatt összteljesítményű elektrolizáló rendszert és hozzá tartozó hidrogén gázelőkészítő technológiát létesített a Kardoskúti Földalatti Gáztárolónál.   

Biharkeresztesen felavatták az első magyar tulajdonban lévő pórusbeton-gyárat

2023.05.08

Az Innoscitech Kft. új üzemének kapacitása 600 000 köbméter évente, Magyarországon elsőként falpanelek előállítását is lehetővé teszi.

A SWIETELSKY érdeke a magyar érdek is egyben – mit hoznak a multik a magyar építőiparnak?

2023.05.04

Most induló sorozatunkban a fenti kérdésre keressük a választ a multinacionális építőipari cégek vezetőit megszólaltatva. Elsőként a hazai vasútépítés egyik meghatározó vállalatánál jártunk: Vingelmann Szabolcs egyik legfőbb üzenete az volt, hogy a SWIETELSKY Vasúttechnikát ők maguk is magyar cégnek tartják. Ugyanakkor a multik szemszögéből nézve jóval élesebben látja a magyar építőipar hiányosságait, amelyekre viszont pont az európai szintű cégeknél rendelkezésre álló tudás hozhatja a megoldásokat.

Több mint 3 kilométeres útszakaszt újít fel a HE-DO Szécsény és Pásztó között

2023.05.04

A Nógrádban is gyakran dolgozó útépítő munkájával hidat is modernizálnak.

Videón mutatjuk, hol tart az M44-es zárószakaszának útépítési projektje

2023.05.02

A földmunkák a tervezett ütemben haladnak a több mint 30 kilométeres szakaszon.

A kétmillió ember életét megkönnyítő Déli Körvasút sorsa kedden dőlhet el – tárgyalhatják a projekt ellen benyújtott keresetet

2023.04.28

Budapest közösségi közlekedésének jövője múlhat a projekten, számos fejlesztés épül rá.

Szakma Sztár – eredményt hirdettek a szakmák olimpiáján

2023.04.27

A legnevesebb hazai szakágazati rendezvényen a mélyépítési verseny főtámogatója a SWIETELSKY Magyarország Kft., a magasépítési versenyé pedig a Merkbau Zrt. volt. A Leier Hungária Kft. is szponzorálta a magasépítőket, valamint a kőműves és hidegburkoló szakmát, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. pedig elsősorban az építészet szakmacsoportban, az ácsok munkájához biztosított terméket támogatás gyanánt.

Elkészült az atlétikai vb versenypályája, jól halad a Nemzeti Atlétikai Központ műszaki átadás-átvétele

2023.04.26

A ZÁÉV és a Magyar Építő generálkivitelezésében megvalósuló komplexumban augusztusban rendezik meg a világversenyt.

Már dolgozik egy fontos Nógrád vármegyei összekötő út felújításán a HE-DO

2023.04.25

A megújuló 2109-es számú úton elsősorban a környező települések forgalma halad, de azok az autósok is igénybe veszik, akik nem akarják használni a közeli gyorsforgalmi utat.

Május elsején nyitja meg kapuit a Balaton-part legújabb luxusszállodája

2023.04.21

A LATEREX Építő Zrt. kivitelezésével megvalósuló projektben négycsillag superior szállodát építettek fel a Balaton partján.

Szakmai grémium előtt mutatták be a nívódíjas épületeket

2023.04.20

A többi közt a szegedi PICK Aréna és a Magyar Zene Háza beruházásának részleteit is megismerhették az építőipar szervezetei. 

Új híd épül a fővárosban egy pasaréti kisutcában

2023.04.17

A régi, háromnyílású, mindössze 16 tonna teherbírású és járdával nem rendelkező hidat a pillérekkel és az alapokkal együtt elbontják.

Megújult ipari padló bevonat rendszer - Mapefloor CPU+

2023.04.06

A Mapei elkötelezett a korszerű, fenntartható, környezetbarát és munkabiztonságot figyelembe vevő anyagok és technológiák kifejlesztése iránt. Ennek egyik új szereplője a Mapefloor CPU+ rendszer, amely a korábbi Mapefloor CPU rendszert váltja fel.

Ez lesz Genf legmagasabb toronyépülete - nemzetközi projekten dolgoznak a BAUER magyar szakemberei

2023.04.03

A BAUER Magyarország Kft. nemzetközi tapasztalattal is rendelkező szakemberei ezúttal nem csak a hazai mélyépítési piac területén értek el jelentős eredményeket, hanem a svájci genfi székhellyel rendelkező Pictet Bank új székházának speciális mélyépítési feladataiban is kulcsszerepet vállaltak.