2022.09.27
A Horváth Építőmester Zrt. és a Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. munkájával megvalósuló épület erősíti az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokat és hozzájárul a történelmi, nyelvi, illetve kulturális hagyományok megerősítéséhez és a turizmus fejlesztéséhez is.
2022.09.26
A Magyar-Afrika Hét első gazdasági napján került sor az esemény zászlóshajó-projektjének bemutatására: a Duna Aszfalt szakmai befektetésével a Kongói Demokratikus Köztársaság és Zambia területén építenek meg egy több mint 184 kilométer hosszú utat és egy 345 méteres folyami határhidat.
2022.09.23
A Mészáros és Mészáros, illetve az Euroaszfalt konzorciuma jelentősen fejlesztette a térség szennyvízkezelő- és feldolgozó hálózatát.
2022.09.21
A kiállításon egy-egy szakterület képviselői olyan számban vonulnak fel, hogy másutt az már egy önálló expót jelentene.
2022.09.21
Magyar-német kormányzati munkacsoport alakult a közlekedési együttműködés erősítésére.
2022.09.19
Az Épkar által kivitelezett munkák során közel 10 ezer négyzetméternyi terület kap teljes körű felújítást a három épületszárnyban.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz statikus tervező kategóriában.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz vezető tervező kategóriában.
2022.09.18
A RailCert Hungary Kft. nemzetközi kapcsolatait kívánja erősíteni és partneri körének bővítésében bízik.
2022.09.15
Több mint kilenc kilométeren magasítják a töltést az Alsó-Tisza vidékén a KÖTIVIÉP'B Kft. munkájával.
2022.09.14
Egyedi tervezésű PERI zsaluzókocsikkal épül a hídpálya.
2022.09.14
Multifunkcionális tanulási és alkotóterekkel bővül a budapesti komplex oktatási intézmény az EBH INVEST munkájával.
2022.09.12
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházását a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi a 18,9 kilométeres szakaszon.
2022.09.12
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. a „Mozogj Újra” Alapítványon keresztül 15 millió forinttal támogatta a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház új eszközeinek beszerzését.
2022.09.09
A SWIETELSKY Építő Kft. kivitelezésében a megyei kórház forgalmát áteresztő kereszteződés teherbírását növelték, többek közt új kanyarodósávok épültek.
2022.09.27
Szakmai előrejutás, tanulmányi lehetőségek, fejlődés – a lehető legszélesebb spektrumon támogatja fiatal dolgozóit a vállalat.
2022.09.26
Az új Ipoly-híd magyar oldali fejlesztését a Colas Közlekedésépítő Zrt., és a Colas Út Zrt. végzi el.
2022.09.23
Újabb mérföldkőhöz érkezett a WING beruházásában épülő Kassák Projekt. Második üteme, a Kassák Passage megkapta használatbavételi engedélyét, ezzel megtörtént a 263 lakásos projekt átadása, melynek szerkezetépítési munkáit az Épszerk-Pannónia Invest végezte el, a munkálatok során pedig a MEVA zsalurendszerei is fontos szerepet kaptak.
2022.09.21
Magyar hálózathoz illeszkedő jelző- és biztosítóberendezési eszközök közös gyártásáról állapodott meg a magyar vasútépítésben vezető szerepet betöltő V-Híd Zrt., és a piacvezető cseh fejlesztő és gyártó AŽD Praha s.r.o.
2022.09.20
Az analóg és féldigitális korszakból a valódi digitális korszakba léphet a magyar vasúthálózat felmérése, diagnosztikája és tervezése a megállapodással.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz acélszerkezet tervező kategóriában.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz vasalásszerkesztő kategóriában.
2022.09.19
Kiválasztották a nyertes hallgatókat az ösztöndíjprogram pályázói közül, a megállapodásokat ünnepélyes keretek között írták alá a fiatalokkal.
2022.09.17
Fonyód, Balatonfűzfő és Zánka településeket érinti a kerékpárutak előkészítése.
2022.09.15
Beköszöntött az ősz, sokan még a hideg idő beállta előtt belevágnak a tetőfelújításba, és vannak akik a tervezés fázisába lépnek. Energetikai korszerűsítés szempontjából nem mindegy, hogy milyen tető fedi a házat, hogyan védi a környezeti hatásoktól. Ahogy az is rendkívül fontos, hogy a tetőszerkezetre milyen súlyú cserepek kerülnek.
2022.09.14
Környezetbarát technológiával, óránként 240 tonna aszfaltot állítanak elő.
2022.09.13
Ősszel látványos ütemben halad a kivitelező V-Híd Zrt. a Budapest − Belgrád vasútvonal magyarországi részén.
2022.09.12
Három szakember több évtizedes szakmai pályafutását ismerték el a MAÚT kiskőrösi rendezvényén.
2022.09.10
Az Y-alakú híd befejezéséhez már csak az aszfalt kopóréteg terítése, a szalag- és gyalogos korlátok kihelyezése, valamint a forgalomtechnika felfestése hiányzik.
2022.09.09
Tavaly több nagy kiterjedésű hídroncsot találtak; a pénteki munkák során a régi korlát egy darabját emelték ki a szakemberek.