2026.06.12, Péntek

Keresés: tartó

Nem tartana itt a bolygónk, ha ez lenne a vezérfonal: így építenek át egy bécsi vasútállomást

2023.08.13

A Strabag leányvállalata már évek óta arra szakosodott, hogy bontás helyett a meglévő épületeket hasznosítsa, és a korábbi építőanyagok nagy részét újrahasznosítsa.

Fókuszban az InfraBIM a negyedik Duna Group Szabadegyetemen

2023.08.11

A Duna Group háromnapos rendezvényén a jövő mérnökei terepen ismerkedhetnek meg az infrastruktúra-építés digitalizált folyamataival.

Festői balatoni környezetben épített superior szállodát a LATEREX

2023.08.11

Az exkluzív, harmonikus belsőépítészeti megoldásokkal kialakított négycsillagos Sirius Hotel május óta fogadja vendégeit Keszthelyen.

Megújult úttal készült el a Duna Aszfalt és a Strabag Szentes és Hódmezővásárhely között

2023.08.10

A Magyar Közút beruházásában modernizálták a 4521-es Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő 4,4 kilométeres részét.

ÉVOSZ: verseny nélkül jelennek meg unión kívüli kivitelezők a beruházásokban

2023.08.09

A kormányzat keresletkiegyenlítő hatását hiányolja, és az új építésügyi törvény elfogadását sürgeti a szövetség, amely 30 százalékos csökkenést mutatott ki a rendelésállományokban. Azt is összegezték, hogy mely programokban várnak előrelépést az ágazat szereplői.

Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményének épített hallgatói centrumot a LATEREX

2023.08.09

Elkészült a 18 ezer diákot oktató Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) új központi könyvtárának és hallgatói centrumának kivitelezésével a LATEREX Építő Zrt. A beruházás a 14. kerületi Bagolyvár utcában valósult meg a BGE Számviteli és Pénzügyi tanszéke melletti Bagolyvár Kollégium átalakításával.

Így testesül meg a hatékonyság filozófiája az építőiparban

2023.08.08

Az ÉVOSZ kihelyezett elnökségi ülése nem csupán a rendkívüli helyszín miatt volt érdekes, hanem amiatt is, hogy az elnökségi tagok a stratégiai szintű céloknak ezúttal a kézzel fogható, gyakorlati szintű megvalósulását is megvizsgálhatták az INETON gyárában.

Magyarország meghatározó magasépítője a beszerzésekről: „A változás az egyetlen, ami jelenleg állandó”

2023.08.05

A WHB a kihívást jelentő időkben is helytáll, annak ellenére, hogy sorban szembesül újabb és újabb megoldandó helyzetekkel. A vállalat beszerzési csoportvezetője mutatta be lapunknak ezek természetét és a cég megoldásait rájuk.

Elkészült a Lánchíd, átadták a főváros történelmi jelentőségű szimbólumát

2023.08.04

Ünnepélyesen átadták az A-Híd kivitelezésében megújult átkelőt, másfél hónappal az eredetileg tervezett időpontot megelőzve.

Hamarosan fellélegezhet Sajószentpéter és Berente: jól haladnak az elkerülő út munkálatai

2023.08.03

A több mint 10 kilométeres szakaszon 8 új híd épül, melyből a Sajó ártéri hídjának kivitelezéséért a KM Építő Kft. felel.

Felújítás a föld alatt - Mapei termékekkel újult meg az M3 metróvonal középső szakasza

2023.08.02

A Mapei Kft. az M3-as metró középső szakaszán megvalósult munkálatai során két területen is részt vett termékeivel és szakmai támogatásával.

Egyedi ötlettel segíti a családokat a magyar magasépítő vállalat

2023.08.02

A Weinberg odafigyelt a praktikusságra, így közvetlenül az iroda melletti épületet választottak a napközis jellegű táborhoz.

Hotel és irodaház egyben a Népliget új központja, a Liberty - videóval

2023.08.01

A Swietelsky szerkezet- és a HBM mélyépítésével felépített látványos homlokzatú komplexum első ütemébe beköltöztek a bérlők.

Bepillanthattak a BME hallgatói Zugló nagyszabású fejlesztésébe

2023.07.31

A fiatalok a Bayer Construct Zrt. által kivitelezett új városnegyed építkezésén szakmai délelőttöt tölthettek el.

A legmodernebb védelmi technológiát gyártó Rheinmetall-üzem építkezésen bizonyított az AGO Steel

2023.07.31

A fémszerkezet-üzletben folyamatosan fejlődő magyar vállalat a zalaegerszegi üzem építkezéséről osztotta meg lapunkkal a tapasztalatait.

Budapest már nem ellenzi a Déli Körvasút beruházást

2023.08.11

Az Európai Bizottság által kiválóra értékelt projekt környezetvédelmi engedélyezési eljárása ismét folyamatban van.

A Nyugati pályaudvar újabb részein kezdődik felújítási munka

2023.08.11

A használaton kívüli peronfelvonó helyére új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, aknával szerelt villamos meghajtású liftet építenek be.

M85: ezzel a megoldással pörög fel a betonozás a soproni alagút északi járatában

2023.08.10

A déli járatban a tervek szerint augusztus közepén lezárul a betonozás, míg az északiban csak most indul be igazán az M85-ös zárószakaszán épülő alagútban.

Hat beruházást adtak át a mai napon ebben a tolnai kisvárosban

2023.08.09

Többek közt bölcsődei résszel bővült az óvoda, új útburkolatot kapott a Malom utca, illetve egy felújított a irodaházat is átadtak.

Innováció és egészségmegőrzés: magyar fejlesztésű padló segíti az allergiások hétköznapjait

2023.08.09

A Graboplast saját, Magyarországon gyártott antiallergén termékeit közületi és sportcélú felhasználásra is ajánlják.  

Újabb szintet lép az autóipari oktatás Debrecenben: mini tesztpálya és járműlabor épül

2023.08.08

Az új létesítménnyel tovább bővül a felsőoktatási intézmény science parkja, 2700 négyzetméteren szolgálja ki az elméleti képzést.

Új magasságokat értek el a STRABAG szakemberei

2023.08.06

A több ország dolgozóiból álló elhivatott csapat egy nap alatt szerelt össze egy 78 méteres darut egy bécsi építkezésen.

Úton a ROM Vándor – újabb templom szépült meg a Market munkájával Aszófőn

2023.08.04

A Veszprém megyei Kövesdi templomrom értékmentése önkéntes munkával történt.

Új futballpálya és lelátó készült a Zánkán táborozó gyerekeknek

2023.08.03

A most átadott sportlétesítmény futókörrel ellátott, 600 néző befogadására alkalmas.

Felkészültek a jövő mérnökei: a terepen ismerhetik meg az alkalmazott digitalizációt

2023.08.02

A gyakorlati digitalizáció lesz a központi témája az idei, negyedik alkalommal megszervezett Duna Group Szabadegyetemnek. A tematikában nagy hangsúlyt kap a hightech gépek és technológiák által zajló infrastruktúra fejlesztés.

Körös-parti üdülőhelyre vezet a most elkészült gyulai kerékpárút

2023.08.02

A műszaki átadás-átvétel már meg is történt.

Minden szempontból Budapest legmodernebb lakásai épülnek Zuglóban

2023.08.01

A 2024 elején elkészülő korszerű, hőszivattyús rendszerrel ellátott otthonok zöld környezete biztosítja a lakók pihenését, feltöltődését.

Birtokba vehetik Miskolc új kerékpáros hídját a biciklisek

2023.08.01

Az Y-híd nagyszabású beruházás részeként kialakított új bicikliút megkönnyíti a kerékpárosközlekedést a borsodi vármegyeszékhelyen.  

Több mint két kilométeren tisztult meg az ágyazat a Budapest-Cegléd vasútvonalon

2023.07.31

A szakaszon a SWIETELSKY Vasúttechnika gépparkjának meghatározó tagja, az RM 80 UHR típusú ágyazatrostáló gép dolgozott.

Így épül a Jégkorszak a nyári hőségben Nyíregyházán az állatkertben – FOTÓK

2023.07.31

A ”KE-VÍZ 21” zRt. a főépülettel már el is készült. A látványosság többek között csónakkal bejárható vizes pályán acélszerkezetű pályával is várja majd az érdeklődőket.