2025.02.11, Kedd

Keresés: út

V-Híd-vezérigazgató: uralni kell az energiaválság miatt kialakult helyzetet

2022.08.02

Sárváry István, a hazai vasútfejlesztés piacvezető vállalatának vezérigazgatója a Mészáros Alapítvány Balatonalmádiban tartott konferenciájának nyitónapján üzent az ágazatnak.

Felkerült az aszfalt kopóréteg Sümeg új körforgalmának útburkolatára

2022.08.02

A műveletet július végén hajtották végre, a munka ütemterv szerint halad, hamarosan a végéhez ér a kivitelezés.

Elindultak a tehervonatok Szeged, Röszke és az országhatár között

2022.08.02

Elkészült a vasúti pálya a MÁV beruházásában megvalósuló Szeged–Röszke vonalon, így augusztus 1-jén este áthaladt az első tehervonat.

„Az vonzott mindig is a hídépítéshez, hogy ezek a különleges építmények akár évszázadokig is szolgálják a mindennapi életünket”

2022.08.01

Első alkalommal készítettük a Hónap Mérnöke interjút egy beruházó vállalat képviselőjével: Varga Lászlóval, a NIF Zrt. debreceni projektiroda-vezetőjével beszélgettünk. A debreceni születésű építőmérnök pályája során mindvégig az ország keleti felén maradt, és dolgozott a Hortobágyi Kilenclyukú Híd felújításán, a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd újjáépítésén, valamint 2012-től ő felügyelte Debrecen és térségének az elmúlt időszakban igencsak jelentős mértékben fejlődő gyorsforgalmi úthálózatának fejlesztését is.

Fővárosi útfejlesztések: elkészült az Október huszonharmadika utca és az Irinyi József utca felújítása

2022.08.01

Létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása is Budán a Colas Út Zrt. munkájával.

Exkluzív, 4 csillagos szálloda épült az V. kerületben

2022.07.31

A Horváth Építőmester Zrt. szakembereinek a kivitelezésen túl a belvárosi elhelyezkedésből fakadó organizációs kihívások és a kiviteli tervek részleteinek újragondolása is nagy kihívást jelentett.

Budapest kertvárosának utcái sorban újulnak meg a Penta Kft. munkájával

2022.07.30

A Penta Kft. munkájával négy utcában is nagyszabású útfejlesztési beruházás valósul meg Budapest legnagyobb méretű kerületében.

Ha nyár, akkor táborozás: Tematikus programokkal indult el az első Merkbau Nyári Tábor

2022.07.29

Idén első alkalommal rendezték meg a Merkbau kiskunhalasi székhelyén a Merkbau Nyári Tábort, amelyen öt napon keresztül, interaktív programokban és változatos közösségi élményekben vehettek részt a vállalat dolgozóinak gyerekei.

Magyar kivitelezőt választott a világpiaci vezető cég a debreceni gyárához

2022.07.29

A sanghaji központú Semcorp első külföldi gyártóegységének számító, 100 ezer négyzetméteres üzem első – 50 ezer négyzetméteres - ütemének befejező munkálatai jelentős részben a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. munkájával valósulnak meg a debreceni Déli Gazdasági Övezetben

M3-as metró: fél évszázad után megújulnak a teljes vonalat felügyelő diszpécserház fontos részei

2022.07.29

Bővítik a diszpécserek helyiségeit, valamint modernizálják a gépészeti és elektromos berendezéseket. Az említett feladatok kivitelezője a Swietelsky Vasúttechnika Kft.

Már szerkezetkész a 22 éve árvízben elveszett, most újjáépülő határhíd

2022.07.29

Újabb fontos szakaszához érkezett az Ipolydamásd - Chľaba (Helemba) között épülő, 71 m hosszú új Ipoly-híd kivitelezése. Az eredetileg a II. világháborúban megsemmisített, majd a 2000-es jeges ár áldozatává vált, rekonstruált műtárgyhoz a magyar oldalon 540 méter hosszú, míg a szlovák oldalon 175 méter hosszú csatlakozó út épül.

Átadták az Airbus új gyulai gyárát

2022.07.28

A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemet a Market Építő Zrt. építette.

Exkluzív környezetben, a Balaton partján épülnek lakások a Leier előregyártott termékeivel

2022.07.28

A lakások megvalósításához a Leier Hungária Kft. előregyártott kéregelemek, illetve tömör vasbeton elemek gyártását és helyszínre szállítását végzi el.

Ilyen hatással van a klímaváltozás a fiatalokra: nagymintás kutatást támogatott az Indotek Group

2022.07.28

Az UNICEF felmérésében a hazai fiatalok 90 százaléka állítja, hogy valamilyen mértékben szorongást él meg a klímaváltozással kapcsolatban.

Még az idén megindulhat a közlekedés az Y-hídon

2022.07.27

Közeledik a NIF Zrt. beruházásában zajló miskolci fejlesztés vége, az új körforgalmú csomópont, a Vörösmarty utca négysávosítása, illetve az Y-híd építése 2022. október végére készül el.

Megújul a Népliget: tájépítészeti ötletpályázatot hirdetnek a park felvirágoztatására

2022.08.02

A cél, hogy a Népliget történeti kert jellegét megőrizve, egy élettel teli közparkként újuljon meg.

KÉSZ Csoport: A fenntarthatóságban is nagy jelentősége van az építőiparnak (videó)

2022.08.02

A felelős jövőépítő hozzáállást zászlójára tűző vállalatcsoport pozitív irányú mozgást szeretne elérni saját tevékenységével a teljes iparágban.

Így négysávúsítják az 52-es utat Kecskeméten

2022.08.02

A NIF beruházásában mintegy 2 kilométer hosszan szélesítik ki 2x2 sávosra az útvonalat, illetve újítják fel a már korábban is széles útszakaszokat.

Átadták a Dél-Komáromba vezető 13-as főút közel 6 kilométeren felújított útszakaszát

2022.08.01

A Duna Aszfalt és a STRABAG munkájával újult meg a 13-as főút mintegy 5,5 kilométeres szakasza, mely összeköttetést biztosít az M1-es autópálya és a 200 hektáros komáromi ipari park között.

Kiderült, kik tervezik meg a Balatontól a horvát határig húzódó főút felújítását

2022.08.01

Összesen 67 kilométernyi főút újul meg a Dunántúl egyik jelentős közlekedési folyosóján.

Így halad a Tatabánya két városrészét összekapcsoló építkezés

2022.07.31

A NIF és a város önkormányzatának közös projektjében a vasúti híd és a vágányok már elkészültek, az alattuk található aluljárón, illetve az azon keresztül vezető úton pedig jelenleg is dolgoznak.

Bokrétával ünnepeltek: elérte legmagasabb pontját a Miskolci Egyetem legújabb épülete

2022.07.30

Állandó egyetemtörténeti kiállítás és kulturális funkciók, mini tudományos látvány- és élményközpont is helyet kap a létesítményben.

Operaház: a projekt résztvevői mondják el, hogyan zajlott a magyar kultúrtörténet egyik legfontosabb épületének felújítása

2022.07.29

Amíg alapvetően egy beruházás során 5-10 résztvevő van legfeljebb, az Operaház esetében több mint 20 volt. Többek között külön vállalkozót bíztak meg a hangtechnikával, a hatásvilágítással, a speciális technológiával és az IT-val.

Kiemelt szerepet tölt be a tanúsító szervezet a Déli összekötő vasúti híd projektjének lezárásában

2022.07.29

A már elkészült két hídszerkezet megfelelőségértékelésének lefolytatását követően, most a teljes projekt lezárása előtt áll a RailCert Hungary Kft.

Két évvel meghosszabbították a lakásépítések öt százalékos áfáját

2022.07.29

A lakásépítések áfájának átmeneti, 25-ről 5 százalékra történt csökkentése az év végén kifutott volna - ez módosult a mostani döntéssel.

Nyíregyházi stadion: a lelátó falait már szinte teljesen felhúzták

2022.07.28

A multifunkciós létesítmény projektjében az Épkar Zrt. és a Nyír-Wetland Generál Zrt. konzorciuma jelenleg a stadion és a mellette épülő sportközpont szerkezetét építi, illetve összetett közműkiváltási munkákat is végeznek.

Több lesz, mint menhely: Így épül az új Állatvédelmi Kompetencia Központ Veszprémben

2022.07.28

A Vemévszer munkájával épül a veszprémi Északi-körgyűrű mellett található komplexum, mely az országban egyedülálló mintaprojekt keretében hívja fel a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.

M3: zajlik az azbesztmentesítés a Lehel téri metróállomáson  

2022.07.28

A szakemberek komoly biztonsági intézkedések mellett bontják a veszélyes anyagot.

Békéscsaba – Lőkösháza: folyamatos az előrehaladás a nemzetközi vasútvonal korszerűsítésén

2022.07.27

A V-Híd Építő Zrt. kivitelezésében megvalósuló szakaszon már befejeződtek az országhatárt érintő új vágány építési munkái, ezen kívül lezajlott a régi pálya bontása is, melynek helyére újat létesítenek.

Újabb szakasszal bővült a BUBA: a fővárostól egészen a Velencei-tóig lehet tekerni

2022.07.27

A Budapest–Balaton kerékpárút Velencei-tóhoz kapcsolódó újabb szakaszán a NIF beruházásában a Swietelsky és a Colas dolgozott.