2021.11.09
A külső fényekért 2800 világítótest, 3300 méter hosszú ledcsík és egy 700 négyzetméter felületű kivetítő felelős a Market által kivitelezett multicsarnokban.
2021.11.08
A páratlan természeti környezet megóvása érdekében a következő évek egyik legjelentősebb dunai környezetvédelmi beruházását jelentették be.
2021.11.08
Nyolc éve dolgozik az építőiparban Rofrics Alíz, az októberi Hónap Mérnöke, a Hídépítő és az A-Híd vezető mérnöke, akinek folyamatosan ível felfelé a karrierje, miközben változatos, de gyakran kifejezetten nagy jelentőségű projekteken dolgozik: villamosfelújítás és ivóvízberuházás mellett korábban a komáromi új Duna-híd munkálataiban is részt vett, jelenleg pedig a Hárosi híd munkálataiban és a Nemzeti Atlétikai Stadion épülő új gyalogos híd építésében is szerepet játszik.
2021.11.08
Bár 2020-ban érte el a zsaluzatokkal, állványzatokkal és mérnöki szolgáltatással foglalkozó PERI magyarországi leányvállalata a harmadik X-et, az ünneplést a pandémia miatt az idei évre halasztották. A 30. évfordulóból így lett 31., és a „három az egyben” szellemében születésnap, termékbemutató workshop és Oktoberfest.
2021.11.06
A fiatalember 18 előadó közül kapta a rangos elismerést. Prezentációjában az M85 gyorsforgalmi út hídépítési kihívásait mutatta be.
2021.11.05
A budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének a második üteme a BFK irányításával valósul meg.
2021.11.05
A HE-DO Kft. kivitelezésében a 37-es és a 38-as főút kereszteződése épült át körforgalommá, ugyanakkor egy vegyes rendeltetésű út is létre jön.
2021.11.04
Ötödével, közel 2500 milliárd forintra nőtt az idei év első kilenc hónapjában lefolytatott közbeszerzési eljárások összértéke.
2021.11.04
Nem csupán az építőiparban helyeződik egyre nagyobb hangsúly a minőségi megoldásokra, a biztonság és tartósság igényére, hanem például az élelmiszeriparban is. Emellett ez utóbbi iparágban rendkívül szigorú higiéniai és biztonsági előírásoknak is meg kell felelni, hiszen ezekkel biztosítható a zökkenőmentes, s egyúttal színvonalas termelés. Jelen cikkünkben a Mapei vegyszerálló, csúszásmentes borászati padlóbevonat megoldásáról olvashatnak.
2021.11.03
A fejlesztés hozzájárulhat Szarvas verseny- és népességmegtartó képességének növeléséhez is.
2021.11.03
Több különleges elemet is beépít a Merkbau a tűzoltók gyorsabb helyszínre érkezését lehetővé tevő új épületbe, amelyben már a gépészeti munkák zajlanak.
2021.11.02
Az idei 20 milliárd forint után most 10 milliárd forint értékű kötvénykibocsátást tervez Magyarország egyik legsokoldalúbb portfólióval rendelkező vállalatcsoportja, a KÉSZ Csoport.
2021.11.02
A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit 35 országban több mint 200 üzletlánc értékesíti.
2021.11.01
A fejlesztési munkálatokat közel félmilliárd forintos beruházás keretében, a SZABADICS Építőipari Zrt. és a Horváth-Ép Közmű- Út- és Mélyépítő Kft. konzorciuma végzi el.
2021.10.31
Mányon dolgozik a Soltút, decemberre végez az útfelújítással.
2021.11.09
A jövőbeli beruházásban két út épül majd meg új nyomvonalon, ezek előkészítése lesz a nyertes feladata.
2021.11.08
Akárcsak a tavaly elkezdett fejlesztési ütemben, a jelenlegiben is az innováción, illetve a környezetbarát megoldások alkalmazásán van a hangsúly.
2021.11.08
A Magyar Vakond a Tiszán és a Zagyván több mint 11 kilométernyi töltést fejleszt számos más projekt mellett, egy a kontinensen egyedülálló átvízvédelmi gyakorlópálya is elkészült.
2021.11.07
A Mapei legújabb programja a 2021-ben útjára bocsátott Minősített Szakember Képzés, amely a „Mekkmesterek” ellen kíván fellépni.
2021.11.05
A Dryvit Profi Kft. kivitelezésében több mint 4000 négyzetméteres, multifunkciós oktatási épület jött létre az egyetemen.
2021.11.05
Az ősrégészeti lelőhelyre és a Bükk természeti kincseire alapozó látogatóközpont a tervek szerint a jövő év végére készül el.
2021.11.04
Komoly kihívás elé állította a Swietelsky Vasúttechnika csapatát, hogy folyamatos metróközlekedés mellett kellett elvégezni a pályafelújítási munkálatokat a Nagyvárad tér metróállomáson.
2021.11.04
A hazánkban egyedülállónak számító közlekedési megoldás nagyvasúti kivitelezési munkáit a Swietelsky Vasúttechnika Kft. valósította meg.
2021.11.04
A 3. számú főút irányába, új nyomvonalon körülbelül 1,6 kilométeres útszakasz épül meg.
2021.11.03
Az 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd.
2021.11.02
A barokk épületegyüttes interaktív tárlattal, kávézóval és múzeumshoppal november 2-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
2021.11.02
A Szent Borbála Kórház új épülettel gazdagodik a Strabag munkájával.
2021.11.02
A Strabag munkájával megújult közel 2 kilométeres útszakaszon nő a forgalombiztonság, javul az út szolgáltatási színvonala, és az utazási időben is csökkenés lesz tapasztalható.
2021.10.31
A beruházás részeként egy különálló rendőrségi épület kivitelezése is a nyertes ajánlattevő feladata lesz.
2021.10.31
A Swietelsky Vasúttechnika a budapesti M3-as metró felújításának logisztikai központjában egyszerre több dolgot csinál: vágányokat épít át, ideiglenes közúti kapcsolatot épít, miközben folyamatosan kiszolgálja a metróépítést.