2021.12.10
A NIF Zrt. és a DS Konzorcium munkájával újabb szakasszal bővült a Sopront északról elkerülő út megépítése.
2021.12.09
A szokás szerint az ÉVOSZ idén is kiosztotta az elismeréseket az ágazat kiemelkedő képviselőinek.
2021.12.09
A 18 tagú Bíráló Bizottság részletes dokumentáció és helyszíni bejárások alapján döntött a díjakról.
2021.12.09
A West Hungária Bau Kft. alakíthatja ki a kőszegi volt MÁV gyermekotthonból a Kutatási és fejlesztési központot és campust, ahol többek között foglalkoznak majd a globalizáció-, illetve a trendkutatással is.
2021.12.08
A 2004 óta eredményesen működő hazai generálkivitelező vállalat az építész szakma elismerései mellett a Superbrands díjat is bezsebelte.
2021.12.08
A Colas és a Strabag munkája során több műtárgy is megépül a Csepel-sziget északi csücskén, emellett gépészeti, energetikai és épületszerkezeti felújítás is zajlik majd.
2021.12.08
Szinte egyedülálló az az innováció, ami az M3-as metró hat állomásán teszi lehetővé a mozgáskorlátozottak, az idősek és a babakocsisok komfortos közlekedését.
2021.12.07
A rendezvény keretében számos építőipari cég mutatkozott be a főváros VIII. kerületében található szakiskolában.
2021.12.07
A tervek már megvannak, most a gyorsforgalmi út Kunszentmártonnál terezett csomópont kivitelezőjét keresi a NIF.
2021.12.06
A Penta és a Vianova 87 közös munkájának köszönhetően, mintegy 11 ezer négyzetméternyi közterület fejlődik a ferencvárosi Bakáts téren és környezetében.
2021.12.06
Az interaktív könyvtár és levéltár a ZÁÉV kivitelezésében épül meg.
2021.12.06
A Göncz Árpád városközpontnál található aluljáró az egyik legkomplexebb rendszer M3-as metróvonal mentén.
2021.12.04
A tervek szerint decemberben befejezi a III. líra átépítését a BKV Kőér utcai járműtelepén a Swietelsky Vasúttechnika.
2021.12.03
A Grabarics Kft. által felépített uszoda illeszkedik abba, amit magyar építészeti hagyománynak neveznek.
2021.12.03
A NIF beruházásában az STR végzi el a Duna mentén haladó, közel 14 kilométer hosszú kerékpárút kiépítését.
2021.12.10
Megújult a 80a vasútvonal Gödöllő-Hatvan közötti része, a pályaépítést a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végezte.
2021.12.09
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. munkája is hozzájárult a kevesebb, mint két hónap múlva hazánkban megrendezendő sportesemény megvalósulásához.
2021.12.09
Képekben mutatjuk meg az utolsó simításokat, a Swietelsky Vasúttechnika szakemberei még ebben a hónapban befejezik a munkát a metróalagútban a Deák Ferenc tér - Nagyvárad tér között.
2021.12.08
A Duna Aszfalt és a NIF a Déli összekötő vasúti Duna-híd második szerkezetét adja át hamarosan a forgalomnak.
2021.12.08
264 milliárd forint értékű beruházást jelentettek be, 631 új munkahelyet teremt a városban, 2024-ben indul az építkezés.
2021.12.08
Szeged, Kaposvár és Szolnok után Győrben és Pécsen folytatja a munkát az Indotek. A bevásárlóközpontok ráncfelvarrása során fontosak a vezető trendek, de elsősorban a magyar viszonyokhoz és igényekhez igazodik a cégcsoport.
2021.12.07
A NIF beruházásában a Strabag, a V-Híd és a Thales Group végzi a belföldi távolsági és nemzetközi vonatközlekedésben egyaránt meghatározó jelentőségű vasúti vonalszakasz korszerűsítését.
2021.12.07
Másfél milliárd forint értékben építészeti fejlesztést hajtanak végre az Egészséges Budapest Program forrásaiból a Budapesti Gottsegen Intézetben.
2021.12.07
Közvetlenül Marosvásárhely mellett.
2021.12.06
Ha elkészült házat vásárolunk, amelyen nincsen hőszigetelés, de a szomszéd házak közel vannak, így nem rakhatunk fel - csak meghatározott vastagságú - lemezeket, ideális választásnak bizonyulhat a MAPETHERM PIR SYSTEM.
2021.12.06
A ZÁÉV kivitelezésében épült sportcsarnokot a fenntarthatóság érdekében hőszivattyú és napelemes rendszer látja el energiával.
2021.12.05
A létesítmény kivitelezése a ZÁÉV ZRT. és a Magyar Építő Zrt. konzorciumával jön létre.
2021.12.03
Az Akadémiaújtelep elnevezésű megálló szervesen kapcsolódik több szálon is a főváros és az agglomeráció közösségi közlekedéséhez.
2021.12.03
A beruházás a KM Építő Kft. generálkivitelezésében valósul meg a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében.
2021.12.03
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten ünnepélyes gála keretében.