2020.11.10
A sanghaji központú Semcorp vállalatnak ez az első Kínán kívüli gyára, az üzemben szeparátorfóliákat gyártanak majd.
2020.11.10
Kettéválasztott városrészeket kapcsol össze a SWIETELSKY munkájával elkészült kaposvári intermodális csomópont, amellett, hogy a busz- és vasúti állomások is egymás mellé kerültek.
2020.11.09
A falusi kerékpárutak építésére és felújítására első alkalommal írtak ki pályázatot.
2020.11.09
Elkészült az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai központja Fóton, a létesítmény egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója is.
2020.11.09
A fejlesztés során egy 10 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény jön létre, amelyben a tárolási hőmérséklet -25 Celsius fok lesz.
2020.11.08
Az új sportcsarnok és étterem egybenyitható lesz, így multifunkcionális lehetőségeket kínál a rendezvények terén.
2020.11.06
A KÉSZ Csoport kivitelezésében épülő, négy tömbből álló komplexum közel 30 ezer négyzetméternyi bérbeadható területet kínál majd.
2020.11.06
Megjelent a kormányhatározat Budakeszi és térsége buszközlekedése fejlesztéséről. Az előzetes elképzelések szerint már a város beépített területének külső széléről, az ott létesített P+R parkolók mellől fognak indulni a budakeszi buszok a főváros felé. Budakeszi Fő útján, majd Budapesten a Budakeszi úton – a távolabbi településekről érkező helyközi buszokkal együtt – buszsávokon előzik majd a dugóba szorult kocsisort, a kereszteződésekben pedig intelligens forgalomirányító lámpák engedik majd őket előre. A tervezésre a kormány 586 millió forintot biztosított a központi költségvetésből.
2020.11.06
A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély állaga az államosítás után teljesen leromlott, ám az utóbbi években lépésről lépésre nyeri vissza régi pompáját.
2020.11.05
Összesen hét katolikus épület kap felújítást a történelmileg és építészetileg is jelentős projektben.
2020.11.05
A Szabadics kivitelezésében megvalósuló 860 négyzetméteres épületben egy sportburkolattal ellátott küzdőteret is kialakítanak.
2020.11.05
A megyeszékhely a beruházással tiszteleg a nemzetközi hírű építész munkássága előtt, egyúttal új turisztikai célponttal gazdagodik.
2020.11.04
A projekt során egy 10.000 négyzetméteres játéktérrel rendelkező aréna jön létre. A kivitelezést a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. konzorciuma végzi.
2020.11.04
A Merkbau munkájával fog megvalósulni a domonkos nővérek új kápolnája.
2020.11.03
A projekt célja egyebek mellett olyan tavi halnevelő létesítmény megépítése volt, amely infrastruktúra hátteret biztosít többek között az intézet génbanki tevékenységéhez is.
2020.11.10
A metró, illetve a hozzá tartozó mozgólépcsők több százezer utas napi utazási szokásait érintik, ezért a mozgólépcsők felújításához a szakembereknek legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb megoldást kellett megtalálni, így a Layher lépcsőt választották.
2020.11.10
A piaccsarnok 40 elárusító helyet és 12 darab üzlethelyiséget foglal majd magába, a piac környékén pedig a parkosítást végeznek, és a parkolás feltételeit is fejlesztik.
2020.11.09
Az Építőipar 5 kontinensének 50 országa bízta már munkáit a COLAS valamelyik leányvállalatára, hiszen 85 év szakmai tapasztalat áll mögöttünk, ami alatt folyamatosan mindannyian fejlődtünk. A több mint 63 000 alkalmazott rengeteg tudást felhalmozott. Világszerte van több mint 100 000 projektünk. Mert világhírű a híd, mély és az útépítésünk, amelyet nagyban támogat egy kiemelkedő ágazat, mely nem más, mint a kőbányászat.
2020.11.09
Az ország északkeleti csücskében az M3-as autópálya Mátészalkához közeli szakaszától a csengeri határig vezető 2x2 sávos út újabb szakaszához keres előzetes tervezőket a NIF.
2020.11.09
A belvárosi szakasz összes állomását átvette a hétvégén a SWIETELSKY, újabb helyszíneken vált nagyobb fordulatszámra a munka. Már üzemelnek a pesti fonódó villamos első ütemének járatai is a pótlóbuszok mellett.
2020.11.07
A fővárosi VIII. kerületi Klinikák metrómegálló rekonstrukciójáért SWIETELSKY Kft. felel.
2020.11.06
A Ke-Víz 21 munkájával egy több mint 1000 négyzetméteres új, India élővilágát bemutató épület jön létre.
2020.11.06
A Haller delta projekt során új vágánypár létesült a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba.
2020.11.06
A SWIETELSKY Magyarország a Lehel tér és a Nagyvárad tér között kezdi meg a rekonstrukciós munkákat a legforgalmasabb metrószakasz újabb állomásain.
2020.11.05
A kivitelezési munkálatokat a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium végezte.
2020.11.05
A vállalat többek közt átadta Európa szerte egyedülálló bemutató lakását, és megkapta a szabadalmat az öntanuló fűtési algoritmusára.
2020.11.04
Nagyrécse, Nagybakónak és Újudvar turisztikai nevezetességeit fűzik fel a projektben; a szakaszok csatlakoznak a majdani Nagykanizsa-Zalakaros kerékpárúthoz.
2020.11.04
A magyar fogyasztókban növekedett a hazai termékek iránti elkötelezettség - a Terrán szerint fontos, hogy ez a folyamat jelentősebb vásárlói döntéseket igénylő építőiparban is jelentkezzen.
2020.11.04
Etyek és Tordas, valamint a 710-es főút és Balatonakarattya között jön létre új kerékpárút a Colas Út Zrt., valamint a Magyar Alagútépítő és Bányászati Kft. munkájával.
2020.11.03
Ezúttal sportos oldalát mutatta meg a vállalat: speciális körülmények között futottak a kőbányai pincerendszerben.