2020.02.06
A budapesti Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó, állagmegóvó felújítását a West Hungária Bau Kft., az Épkar Zrt. és a Build It Mérnökiroda Kft. alkotta konzorcium végzi.
2020.02.04
A létesítmény felújítása közben akadtak olyan előre nem látott események, amelyek lassították a kivitelezést.
2020.01.29
Az eddig bérelt termeket használó gazdasági képzés egy korábbi lakóházba kerül át, melynek homlokzatát helyreállították, belső tereit pedig átépítették.
2020.01.27
A fejlesztés részeként megújul a kastélyhoz tartozó park 77 ezer négyzetméteren, ahol rózsalugasokat és tematikus játszóteret is építenek.
2020.01.22
A modernizálás a Magyar Állami Operaház mellett további színházakat érint a fővárosban és vidéken egyaránt.
2020.01.19
A ménfőcsanaki Bezerédj-kastély 1770 és 1774 között épült, mai formáját egy évszázaddal később nyerte el. Utoljára 1988-ban kapott restaurációt.
2020.01.14
Mutatjuk melyik nyolc kastélyban és melyik várban érnek célba 2020-ban a kivitelezők.
2020.01.02
Megszülettek a tervek a Latinovits Színház befejezésére és a Csokonai Színház felújítására is.
2019.12.28
A létesítmény kivitelezését a ZÁÉV Zrt. és Magyar Építő Zrt., lebonyolítását és műszaki ellenőrzését pedig a Főber Zrt. és az Oviber Kft. konzorciuma végezte.
2019.12.17
A rekonstrukció során többek közt megújult az épület homlokzata, hőszigetelést kaptak a külső falak és a tetőfödém, valamint korszerűsítették a szellőző- és világítási rendszert is.
2019.12.16
A Pest megyei Aszódon lévő műemlék helyreállítása során többek közt felújítják a teljes tetőszerkezetet, valamint restaurálják a Sándor-szárny freskóját.
2019.12.01
A több mint 100 éves műemléképület felújítása a Market generálkivitelezésében, négy és fél év alatt valósult meg, több mint 13 milliárd forintból.
2019.11.20
A műemlékhez kapcsolódóan egy új kiállítóépületet is létrehoznak, valamint elbontják a várhoz kapcsolódó létesítmények egy részét.
2019.11.18
Az érdeklődők a panoráma mellett megismerhetik a torony működését és láthatják az épület belsejét is.
2019.11.11
Északkelet-Magyarország egyik legszebb műemléke helyreállításának legújabb munkálatait a Laki Zrt. vállalta el.
2020.02.04
Az újabb fejlesztés keretében újjáépül a Kaputorony, a Kapubástya és a Sáfárház is.
2020.02.03
A 250 éves egykori rendház ma a Szent István Király Múzeumnak ad otthont.
2020.01.28
A fejlesztés keretében többek közt városi közparkot és többfunkciós városi teret is létrehoznak, valamint 23 ezer négyzetméternyi zöldfelület rendezését végzik el.
2020.01.27
A kenderesi neobarokk állomás műemléki védelem alatt áll, a munkálatokat a restauráció területén elismert portfólióval rendelkező Épkar végezte el.
2020.01.22
A fővárosi Hunyadi téri épület egy 1,14 milliárd forintos fejlesztés során kapta vissza régi varázsát.
2020.01.17
A váli Ürményi-Dreher-kastély teljes felújítása mellett egy közút megépítése is a projekt része.
2020.01.02
A Benczúr-kúria épülete mellett a bástyáit és a kertjét is rendbe teszik, egy kiemelkedő magyar festőművész otthona újul meg a turisztikai beruházásban.
2020.01.01
A Károlyi-kastélyban a restaurátori munkák mellett 4300 négyzetméteren parkosítást is végeznek, amelynek részeként sétányokat építenek és különféle élményeszközöket is telepítenek.
2019.12.18
A régóta várt beruházásban a Nyugati pályaudvar tető- és homlokzatfelújítása is megvalósul.
2019.12.17
Az 1934-ben átadott fővárosi műemlékhez tartozó rendház is megújul: könyvtárat, közösségi teret, idősek otthonát és óvodát is fejlesztenek a beruházásban
2019.12.08
A budapesti Palotanegyedben egy különleges történetű épületegyüttest újítanak fel a Múzeum utca és a Reviczky utca között. A palotát elkészültével a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni, a fejlesztésről több alkalommal is beszámolt lapunk. Most kevésbé az építőiparra helyezve a hangsúlyt, nagyobb mértékben a történelmi és kulturális háttérről teszünk közzé írást. A legapróbb részletekbe is belemenő összefoglaló a jelenleg zajló restauráció és fejlesztés új tényezőire mutat rá.
2019.11.25
A fejlesztés jelenlegi, második ütemében többek közt papírmerítő műhelyet és függőkertet is kialakítanak, valamint bővítik a parkolót is.
2019.11.19
Szigetvár erődjének újabb részeit mutatják be egy uniós támogatású fejlesztéssel a nagyközönségnek.
2019.11.12
A ZÁÉV és a Magyar Építő munkájával újjáélesztették Kaposvár kulturális jelképét.
2019.11.06
3,8 milliárd forintból fejlesztik a város legjelentősebb múzeumának központjául szolgáló egykori rendházat.