2022.10.28
A felújítás során egy integrált Layher megoldás segíti a kivitelező szakemberek munkáját, mellyel szűk helyen, bonyolult helyi adottságok mellett, rendszerelemek használatával is megvalósíthatók komplex műszaki megoldások.
2022.10.14
A Magyar Építő Zrt. munkájával újjáépülő egykori József főhercegi palotában több különleges lelet is előkerült a régészeti feltárások során.
2022.09.15
A Market Építő Zrt. a műemléki épületek értékes részeinek megőrzésével és felújításával valósítja meg a belvárosi épületegyüttes újjászületését, melynek keretében egy ötcsillagos hotelkomplexumot alakítanak ki több mint 200 szobával.
2022.08.31
A szegedi műemléki épület bontási munkálatainak nagy részét már elvégezte a Possibuild és a FERROÉP konzorciuma.
2022.07.14
A Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templom felújítása nem annyira üzleti vállalkozás, inkább erkölcsi kötelesség volt a kivitelező KÉSZ-Csoport szakemberei számára.
2022.06.27
Bár az A-Híd Zrt. már 2021 első felében is dolgozott a Lánchídon, a Budapesti Közlekedés Központ beruházásában megújuló hidat csak 2021 június közepén zárták le teljesen a forgalom előtt. Lapunkban folyamatosan követjük végig a munkafolyamatokat az állványrendszerek felhelyezésétől a speciális darurendszer kiépítésén át az oroszlánok elszállításáig. Eközben a pályalemezek cseréje is zajlik modernebb technológiával készült elemekre számos másik feladat mellett a hídon: mindez a BKK egy évnyi kivitelezést összefoglaló, alább megtekinthető timelapse videóján is jól látszik.
2022.06.10
Emléktábla hirdeti a többszörös Építőipari Nívódíj nyertes Laterex Zrt. újabb szakmai sikerét.
2022.05.25
Immáron másodszorra volt lehetőségük a Krausz Palota kivitelezési kulisszatitkaiba bepillantani az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar diákjainak, akik az EBH INVEST hallgatói programjának részleteivel is megismerkedhettek.
2022.05.20
A KÉSZ Csoport kivitelezésével felújított Benczúr utcai lakó- és irodaépületben leleplezték és méltó helyére tették a Nívódíj-táblát, amelyet a projekt az építőipari szakma legmagasabb elismeréseképpen kapott.
2022.05.13
A szocializmus alatt felépített szárnyat elbontják, helyére a restaurálásra kerülő másik épületrészhez méltó új szárny épül.
2022.05.04
A nyertes ajánlattevőnek vállalnia kell a kivitelezés ideje alatti látogatóforgalom folyamatos, zavartalan biztosítását.
2022.05.02
Exkluzív bejárást kaptunk a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. szakembereitől az ország egyik legjelentősebb épületének újjászületett tereiben. A több mint háromórás séta minden percére jutott izgalom: mind a jelenkori építőipari megoldások, mind a projektnek köszönhetően felszínre kerülő múltbeli értékek tekintetében.
2022.04.12
A Lecpes Kft. kivitelezésében műemléki felújításon esett át, és a modern kornak megfelelő, új funkciókkal ellátott épületegyüttest és zöldövezetet alakítottak ki az egykori Rudolf-laktanya 120 éves épületeiből Kecskeméten.
2022.04.08
A főváros szimbolikus szobrait a híd felújításának generálkivitelezője, az A-Híd Zrt. megbízásából restaurálják.
2022.03.22
Több, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán végzett friss diplomás kezdte meg pályafutását az EBH INVEST-nél. Továbbá jelenleg is vannak olyan munkavállalói a vállalatnak, akik most is az egyetem hallgatói.
2022.10.14
A magyar magasépítő vállalat szerepvállalásának köszönhetően az építészeti örökségünk megóvását célzó országos program valósul meg, amelynek ez volt az első lépése.
2022.09.19
A fejlesztés méltó teret nyújt majd a világörökségi értéknek.
2022.09.07
Az ütemtervnek megfelelően halad előre az építkezés, a Magyar Építő Zrt. jelenleg már a második szint munkáit végzi.
2022.08.29
A Gellért-hegy tetején álló erőd a ZÁÉV és a Market munkájával születik újjá, amely során már elkészült az első, gondosan restaurált falszakasz is a rondella északi oldalán.
2022.07.04
A Layher Kft. filmjében a résztvevő szakemberek mesélnek a grandiózus projektről.
2022.06.23
Kutatók és régészek munkája által határozták meg a vár védendő történeti értékeit, amely alapján öt építőipari kivitelező vállalat végzi el a fejlesztéseket.
2022.06.02
Az EBH INVEST Ybl-ös hallgatók számára rendezett programjában a részvevők egy izgalmas csapatjáték keretében ismerhették meg a kivitelezés részleteit.
2022.05.24
Újabb Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobrot avattak a cég vállalásának köszönhetően.
2022.05.16
Nem egészen három hónap alatt valósította meg a ZÁÉV a grandiózus lobogót és annak tartozékait.
2022.05.11
A ZÁÉV és a FÉSZ konzorciumának munkájával megvalósult, ilyen mértékű fejlesztésekre Széchenyi-kora óta nem volt példa a kastély-együttesben.
2022.05.03
Az épületgépészet kivitelezésben betöltött szerepéről, a laboratóriumi körülmények gyakorlatban történő alkalmazásáról Horváth Andrással, az EBH INVEST gépészeti és műszaki igazgatójával beszélgettünk.
2022.04.14
A Magyar Építő Zrt. kivitelezésében megkezdődött a palota második ütemének kivitelezése.
2022.04.10
A Lechner Ödön keze nyomát látványosan magukon viselő műemléki épületek felújításával és bővítésével nyer új otthont a Kada Elek Szakgimnázium.
2022.03.31
Az ötszintes torony, a palotaszárny és a tetőszerkezet is megújult a Cemix Hungary termékeivel véghezvitt fejlesztésben, amelyet az SZ-L Bau Kft. kivitelezett.
2022.03.21
Körbe járható várfalak, várteraszok és a tornyok tetején kilátók jönnek létre az Épkar és az FK Raszter munkája által.