2024.04.20, Szombat

útépítés

Közúti hidak és körforgalom is épül a jászberényi elkerülő harmadik ütemében

2021.03.04

Mi épül?

Az elkerülő útszakasz harmadik ütemének kivitelezését a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. alkotta konzorcium végzi, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.

Ezekkel a lépésekkel halad az M85-ös Sopront elkerülő szakaszának építkezése

2021.02.25

Útépítés

A gyorsforgalmi úton a Dömper, a Subterra-Raab és a Pannon-Dobrastav is dolgozik.

Jelentős közlekedésfejlesztési beruházások indulnak Szentesen és térségében

2021.02.18

Útépítés

A beruházás része az 1926-ban épült Kurca-híd felújítása is, mely a szentesiek régi tervei között szerepelt.

Elrajtol az M5-ös autópálya új csomópontjának előkészítése

2021.02.16

Aktuális

A beruházások célja, hogy biztonságosabbá és gyorsabbá tegyék a környéken élő családok közlekedését, és megkönnyítsék a térség vállalkozóinak munkáját.

Májusban már a pályán dolgozhatnak a Szerencsig vezető 2x2 sávos út építkezésén

2021.02.10

Útépítés

A Duna Aszfalt közel 20 kilométeren épít gyorsforgalmi utat Északkelet-Magyarországon, a HE-DO pedig új csomópontot ad majd át.

Csomóponttal fejlesztik Miskolc északi határánál a 26-os főutat

2021.02.08

Útépítés

A beruházás mintegy 900 millió forintból készül el, a szirmabesenyői gyárak könnyebb elérhetősége és a lakosok életkörülményeinek javítása a célja.

Kalocsai Duna-híd: átadták a munkaterületet, indul a kivitelezés

2021.02.05

Útépítés

Nem csupán híd épül Közép-Európa meghatározó folyója felett, hanem mintegy 25 kilométernyi úthálózat is – a munkát a Duna Aszfalt végzi el.

Eldőlt: magyar cégek építik meg Szerencsig a 2x2 sávos 37-es főutat

2021.02.01

Útépítés

A mintegy 19 kilométert érintő beruházást a Duna Aszfalt és a HE-DO kivitelezi.

Jelentős hiányt orvosol a Vereb, Vál, Gyúró és Etyek összekötésére épülő út

2021.01.29

Útépítés

A Speciálterv Építőmérnöki Kft. az új út tervezésekor figyelembe veszi a településen élők igényeit, emellett a környezetvédelem és a forgalombiztonság lesz a legfőbb szempont.

Már tervezik a Ferihegyi repülőtérre vezető új gyorsforgalmi utat

2021.01.27

Útépítés

A Főmterv és az Utiber közösen nyerte el a repülőtér közúti elérhetőségéről szóló megbízást, amelynek köszönhetően javulhat teljes dél-pesti kerületek közlekedése.

Közel két évtizedes projekt végére tett pontot a Főmterv

2021.01.13

Útépítés

Egyszerre három tervező csapat dolgozott az az M85-ös egységes műszaki megoldásain.

Kétszer kétsávossá válik Zalaegerszeg és Nagykanizsa között a 74-es főút

2021.01.06

Útépítés

Idén további 40 kilométer hosszúságban folytatódik a Zalaegerszeg és az M7-es közötti M76-os gyorsforgalmi út építése.

Három évtizede építi a közép-magyarországi térséget a Penta Kft.

2020.12.21

Iparági hírek

Áldott ünnepeket kíván a 30 éves Penta Kft.!

Garanciakezelés megrendelői szemszögből - vendégcikk

2020.12.16

Egy mindenkit érintő kérdés, mely nélkül beruházás manapság már szinte elképzelhetetlen. Hagyománya ugyan nem évtizedekre nyúlik vissza, a folyamatnak köszönhetően mégis kimutatható megtakarítások keletkeztek.

A HE-DO munkájával újul meg a leromlott állapotú K2-es út Egerben

2020.12.11

Útépítés

Az M25-ös autóút júliusi átadása után jelentősen megnövekedett a forgalom az Eger felé vezető K2-es úton, melynek burkolatfelújítását november végén kezdte el a HE-DO Kft., az út keleti szakaszán.

Elnyerték a tervezést Szolnok új tehermentesítő útjára

2021.03.04

Útépítés

Egy 200 méter szerkezeti hosszúságú, Tisza folyón átívelő új közúti híd is létesül.

Hiánypótló szakmai oldal indult útjára Útépítés Akadémia néven

2021.02.23

Útépítés

Útépítés Akadémia néven​ hozott létre weboldalt a HE-DO. Az építőipari szakmában hiánypótló honlap cikkei elsősorban az útépítés iránt érdeklődőkhöz és a pályaválasztás előtt állókhoz szólnak, de laikusoknak is praktikus tanácsokat adnak a betonozással vagy az aszfaltozással kapcsolatban. A szakmai tartalmat a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatóságának 2020-ban nyugdíjba vonult vezetője jegyzi.

Ezer kilométernyi úthálózat felújítása kezdődhet meg idén

2021.02.17

Útépítés

A tartósabb javítások és a teljes körű felújítási munkák a téli szezon után, várhatóan márciusban indulnak el.

80 nap helyett 35 nap alatt végezte el az abádszalóki útfelújítást a Strabag-csoport

2021.02.12

Útépítés

A beruházásnak köszönhetően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul 3216. jelű Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható.

Konkrét lépés az új horvát határhíd projektjében

2021.02.10

Útépítés

A 60 kilométeres közúti kitérőt kiváltó határátkelő a Mura folyón ívelhet majd át Nagykanizsa közelében.

Újabb földutakat számol fel Soroksáron a HE-DO

2021.02.08

Útépítés

Az aszfaltozás mellett az építőipari vállalkozás szakemberei kiépítik az utca csapadékvíz elvezetését, vízvezetéket és gyalogos járdákat is építenek.

Így halad a veszprémi elkerülő építése – fotók

2021.02.04

Útépítés

A Balatoni turistáknak és a városnak is fontos projekt haladását mutatták be sajtóeseményen.

Aláírták a megállapodást: márciusban rajtolhatnak el a magyar fejlesztéssel épülő híd munkálatai a Zambia-Kongó határon

2021.01.29

Aktuális

A Duna Aszfalt szakmai befektetésével és támogatásával, valamint leányvállalata, a GED Africa közreműködésével nem csak egy több mint 300 méter hosszú híddal, hanem közel 200 kilométernyi úttal is gazdagodhat Afrika. Zambia és a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányai aláírták a fejlesztésről szóló megállapodást.

Új utakat épít Pásztó északi ipari parkjához a HE-DO

2021.01.29

Útépítés

Pásztó északi szélén épülő új ipari park infrastrukturális fejlesztését kezdte el a HE-DO Kft. A beruházásnak köszönhetően aszfaltozott út vezet majd a területhez.

Kilenc szakaszra bontva végzi a mátyásföldi útfelújítást a HE-DO

2021.01.15

Útépítés

Burkolatot cserél, járdákat épít át és vízelvezető rendszereket újít fel a HE-DO Kft. a budapesti Csinszka utcában.

Ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg 2021-ben

2021.01.08

Útépítés

Több mint 350 projektekben összesen mintegy 190 milliárd forintot fordítanak útfelújításra idén.

Ezek a nagy útépítések jönnek a következő években: három újabb határig érő gyorsforgalmi kapcsolat is a projektek között

2020.12.28

Aktuális

Hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg, az állam összesen 82 milliárd forintot biztosít a projektekre – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Elkészült Debrecen új ötágú turbókörforgalma

2020.12.18

Útépítés

A Zemplénkő munkájával a 47-es úton épülő csomópont nemcsak a városban lakók életét könnyíti meg, hanem a Déli Ipari Parkhoz is könnyebb elérést biztosít.

Ezzel a fejlesztéssel régiós központtá válhat Debrecen

2020.12.13

Mi épül?

A tervek szerint az M3 és az M35 autópályák csomópontjában kiépítik a teljes leágazást.

Az 1-es főúton teszteli a jövő útépítési technológiáit a Strabag

2020.12.08

Technológia

Az egyik innováció a nyomvájúsodás kialakulását szorítja vissza, míg a másik a hazai útépítésben egyelőre nem kellően kiaknázott újrahasznosítást serkenti.