2022.03.23
A NIF Zrt. beruházásában a KM Építő Kft. munkájával a meglévő nagykátai, illetve sülysápi csomópontot alakítják át egy három-, illetve egy négyágú körforgalommá.
2022.03.23
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány első alkalommal szervezett rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémián, melynek során a Lánchíd felújításáról is előadást tartott a kivitelező A-Híd projektvezetője.
2022.03.21
Gazdag és színes pályakép áll a szakember mögött, eredményeit az állam is elismerte.
2022.03.18
Ennek érdekében vásárolta meg az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztőként a Bayer Property a PRO-MOT HUNGÁRIA Kft.-t.
2022.03.17
Lezárult a VI. kerületi Podmaniczky utca felújításának előkészítése, a Penta Kft. átvette a munkaterületet és elkezdte a kivitelezést.
2022.03.11
A Jendrassik-Venesz Technikum 1200 négyzetméteres tanműhelye teljes körű energetikai korszerűsítésen esett át a VEMÉV-SZER Kft. munkájával.
2022.03.10
Szakmai bejáráson vettek részt az ÉVOSZ tagjai, tagvállalati vezetők és mérnökök a Lánchídon, az A-Híd Zrt. meghívására. A cég vezérigazgatója röviden kitért a projekt közbeszerzési hatósági vizsgálatára is.
2022.03.10
A HE-DO által kivitelezett projektben a Bogács felé vezető útvonal csomópontja 360 méter hosszon átépül, és új gyalogátkelőkkel is gazdagodik.
2022.03.07
A Weinberg ’93 Kft. generálkivitelezőként járult hozzá a nagyszabású projekthez.
2022.03.04
A most átadott beruházás részeként többek között másfél kilométeren megújult a Balatoni Bringakör.
2022.03.01
Gyorsan tapasztalatot szerzett a nagyméretű csarnokok építésében, és lépésről lépésre fejlődve jutott el pályafutása eddigi legjelentősebb projektjéig. Az MVM Dome Magyarországon eddig nem tapasztalt kihívások elé állította Silling Balázst, de a Market Építő Zrt. főépítésvezetője többek közt a 14 ezer négyzetméteres tetőszerkezet és a kulcsfontosságú napi kommunikáció területén is megtalálta a legjobb megoldásokat.
2022.02.28
A nagy múltú városligeti villa a LAKI Épületszobrász Zrt. és Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. kivitelezésében újul meg.
2022.02.23
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés a STRABAG munkájával készül el.
2022.02.21
Két állomás – Veresegyház és Őrbottyán - terveit mintának is szánják, a cél, hogy az egész vonalon egységes stílusban újuljon meg az összes állomás és környezete.
2022.02.19
A Duna Aszfalt kivitelezi a NIF projektjét, mellyel Szentgotthárd, a város ipari parkja és az M80-as közúti összeköttetése javul.
2022.03.23
Az Inpark Nagykanizsa néhány órányira található Koper, Rijeka és Trieszt kikötőitől, valamint félúton Budapest és Zágráb között.
2022.03.22
A Fejér-B.Á.L. és az Épkar munkájával háromszintes épülettel gazdagodik a megyeszékhely.
2022.03.21
Körbe járható várfalak, várteraszok és a tornyok tetején kilátók jönnek létre az Épkar és az FK Raszter munkája által.
2022.03.18
A Horváth Építőmester Zrt. és a Possibuild Kft. konzorciuma az intézmény műemléképületének belső átalakítását is elvégezte.
2022.03.11
A Hídépítő Zrt. munkájával épülő átkelő hozzájárulhat a kiskereskedelem élénkítéséhez és a két ország közötti munkaerőáramlás javulásához.
2022.03.11
Gimnázium, szakközépiskola, uszoda, két tornacsarnok, két sportpálya - ezek alkotják majd a Pest megyei város új diáknegyedét, amelyet a Laterex és a WHB alkotta konzorcium kivitelez.
2022.03.10
Hamarosan a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit az egykori Postapalota újjászületett épületében a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont. Az ország első irodaházát az 1924-es eredeti tervek alapján restaurálták.
2022.03.10
Átadták az 50 ezer négyzetméteres irodaházat, amely a KÉSZ Csoport generálkivitelezésével valósult meg.
2022.03.05
A Jégcsarnok melletti kihasználatlan területen magas minőségű egybefüggő simított beton burkolatokat építenek a kivitelezők.
2022.03.03
A QUARZOLITE TONACHINO PRO S egy teljesen új termék, amely ötvözi a szilikon vakolatok extra könnyű feldolgozhatóságát és a szilikon vakolatok öntisztulási képességét.
2022.02.28
A híd gyártmány és technológiai terveiért a Speciálterv Kft. felelt, amely fontos szerepet tölt be a majdan létrejövő intermodális csomópont szempontjából.
2022.02.24
A fővárosi Schulek Frigyes Építőipari Technikum burkoló-kőműves szakos diákjait látta vendégül az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó vállalat.
2022.02.22
Az autópálya új, 27 kilométeres szakasza Szolnokot elkerülve Abonyt és Törökszentmiklóst köti össze.
2022.02.21
Összesen mintegy 13 kilométeres főút jön létre, amelyből 3 kilométer lesz négysávos.
2022.02.18
Új épületszárnnyal bővült a Weinberg’93 Építő Kft. acélszerkezet-gyártó csarnoka.