2021.08.16
Biztonságosabb lesz a közlekedés a Délút munkájával.
2021.08.08
Hetente 60-80 vagon fordul meg a cég Kőér utcai telephelyén.
2021.08.01
Lapunk fotósa is betekinthetett az ország egyik legegyedibb táborába, ahol idén 27 diákot fogadtak, és minden második fiatal már visszatérőnek számít.
2021.07.23
A 354-es út és az M35-ös találkozását a Duna Aszfalt építi át, míg Józsa új autópályacsomópontját a Colas kivitelezi.
2021.07.16
Elsőként reagált a megerősített pályázók közül a cég.
2021.07.01
Az A-Híd kivitelezésében felújítást és restaurációt kapó fővárosi híd beruházását két daru segíti.
2021.06.15
A projekt legfontosabb eleme az Oskola utca – Híd utca – Stefánia utca, így a munkák Szeged belvárosának jelentős részét lefedik.
2021.06.09
A Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft. konzorciumának köszönhetően már egészen a Balf csomópontig el lehet jutni 2x2 sávon.
2021.05.25
A vasútvonal felett átívelő kétsávos felüljáró által számottevően csökkenni fog a reggeli és délutáni forgalmi csúcsokban a várakozási idő.
2021.04.29
A köztársasági elnök a MAÚT innovációs fórumán szólalt fel, majd közvetlenül utána többek között a MÁV, a Magyar Közút és a NIF vezetői is reflektáltak szavaira, egy délutánig tartó konferencia során.
2021.04.21
Magyarországon elsőként építenek ilyen típusú hidat.
2021.03.31
A beruházás egyik célja, hogy kapcsolatot teremtsen a Lencsési lakótelep és a város gazdasági területei között.
2021.02.22
Mától bárki szavazhat arra a 175 kórházi dolgozóra, akiknek márciusban összesen 100 millió forintos felajánlást fognak eljuttatni.
2021.02.04
A Balatoni turistáknak és a városnak is fontos projekt haladását mutatták be sajtóeseményen.
2021.01.26
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján vasárnap délutántól a Dunántúlon elsősorban Baranyában, valamint Bács-Kiskun megye déli részein friss, tapadó hó hullhat az éjszakai órákig. A Duna vonalától keletre hétfőn gyakorlatilag minden megyében intenzívebb havazás kezdődhet, amely a reggeli, forgalom szempontjából csúcsidőszakot is érintheti majd. Vasárnap késő délutántól az ország nagy részén, főleg a Dunántúl déli és középső tájain, valamint a Dél-Alföldön viharos, 40-60 km/órás széllökésekre is számíthatnak a közlekedők, éppen a havazásban érintett területeken, amelyek hófúvást is eredményezhetnek.
2021.08.09
A hallgatók az M44-es Tiszán épülő különleges ekhósszekér alakú hídjához és a Pápát a gyorsforgalmi úthálózatba bekötő 83-as út építkezésére is ellátogattak, az estéket pedig sör- és borkóstolók zárták.
2021.08.02
A Debreceni Mélyépítő, a Zemplénkő és a KE-VÍZ kivitelezésében egy több mint egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg.
2021.07.28
A csapadékvíz-főgyűjtő csatorna felújítását és kibővítését a Délút Építő és Bányászati Kft. már elvégezte, több utcában pedig készül a csatorna kiépítése vagy bővítése.
2021.07.20
A közel 2 milliárd forint értékű építkezés 2022 elején készül majd el.
2021.07.01
A Strabag kivitelezésében zajló beruházásban a veszprémi elkerülő dugókat okozó kereszteződéseiben különszintű csomópontokat alakítanak ki.
2021.06.22
Elkészült a városban a WHB és a FÉSZ munkájával a 115 éves fürdő területén az új uszoda.
2021.06.10
A közel egy kilométeres híd a Duna Aszfalt kivitelezésben jön létre, és új főút is épül hozzá.
2021.05.31
Egy 3,2 kilométeres új mezőgazdasági út javítja az Nemzeti Ménesbirtok létesítményeinek és földterületeinek az elérhetőségét.
2021.05.18
Kedden reggel az ünnepélyes szerződéskötéseket követően a tervezett 16 fő helyett 18 mérnök hallgatóval elkezdődött a hét hónapos Duna Group tehetséggondozó program. A többek között a Duna Aszfalt, a Hódút, a Közgép által alkotott Duna Group vezetői, a 2020-ban lezajlott, rendkívül sikeres Duna Group Szabadegyetem tapasztalatából kiindulva segítették életre a vállalatcsoport tehetséggondozó programját, amely ilyen formában előzményektől mentes a hazai építőiparban.
2021.04.27
A Délút mintegy 550 millió forint értékben dolgozik a megyeszékhely közművein.
2021.04.09
A jövő héten elrajtol Orosházán az építkezés.
2021.02.24
A Délút és a Norbo-Ép több, szegedi helyszínen valósít meg belterületi csapadékvíz-elvezetést.
2021.02.08
A beruházás mintegy 900 millió forintból készül el, a szirmabesenyői gyárak könnyebb elérhetősége és a lakosok életkörülményeinek javítása a célja.
2021.01.27
A Délút által kivitelezett beruházás a Lencsési lakótelep és a város nyugati ipari területeinek megközelíthetőségét fejleszti.
2020.12.28
A Délút Kft. munkájával hozták rendbe Kiszombor és Óföldeák több utcáját.