2025.01.12, Vasárnap

Korábbi cikkeink

Több mint 40 helyszínen dolgozik fennakadás nélkül a Híd-csoport

2020.05.29

A 70 éves Híd-csoport tavalyi évéről és jövő évtizedéről, illetve a koronavírus okozta kihívásokról és az azokból levont tanulságokról beszélgettünk Sal Lászlóval, az A-Híd Zrt. vezérigazgatójával. Az ágazat meghatározó cégcsoportjának vezetője a hazai építőipar kilátásairól is elmondta meglátásait, pozitív képet festve.

Fontos közlekedési folyosó nyert vasúti felüljárót Budapesten

2020.05.28

A Cinkotai útnál mostantól nem kell a vasúti sorompó miatt felgyűlt dugóknál várakozni az autósoknak.

Több tonnányi üveggerenda tartja majd a Magyar Zene Háza láthatatlan falát - galéria

2020.05.28

A létesítményt a Magyar Építő Zrt. kivitelezi Sou Fujimoto japán sztárépítész és magyar partnere, az M-Teampannon Kft. tervei alapján.

Öt utat újít fel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a HE-DO Kft.

2020.05.27

A felújítások néhány hónapon belül befejeződnek, a munkálatok érintik Abaújkér, Mezőcsát és Mezőnagymihály településeit.

Nyárra elkészül az M76-os autóút első üteme

2020.05.27

A kivitelezési munkálatokat a Strabag AG és a Strabag Általános Építő Kft. konzorciuma végzi, a szakasz legnagyobb hídja pedig a Doka zsalu- és állvány eszközparkjának alkalmazásával épül.

Ötcsillagos hotel épülhet a tatai Öreg-tó partján

2020.05.27

A Hell-csoport beruházásában érkezhet luxusberuházás a Komárom megyei városba: mind a környezetvédelemre, mind pedig a történelmi tájkép megőrzésére vigyáznának.

Új lehetőség a kkv-knak az ingatlanpiacon bérlőből tulajdonossá válni

2020.05.26

Az Indotek Group több mint 60 ingatlant kínál megvételre országszerte az NHP Hajrá program által lehetővé tett kedvezményes konstrukcióban.

Online innovációs fórumot szervez a MAÚT

2020.05.26

A szakmai platformot abból a célból rendezik meg, hogy az új, innovatív technológiákat és módszereket a szélesebb közvéleménnyel is megismertessék.

Újabb szakaszokon újítják fel az M1-es autópályát

2020.05.25

A helyreállítási munkálatokat a Strabag, a Swietelsky, a Reaszfalt, az Euroaszfalt és a Colas közösen végzik a pályaszakaszon.

A MOME campusa a világ élmezőnyében

2020.05.25

Ahhoz, hogy a kreatívipar Magyarország egyik sikerágazata lehessen, szükség van világszínvonalú oktatásra Budapesten. Ezt biztosítja egy valóban XXI. századi, a hagyományokra is építő, nemzetközileg versenyképes dizájnegyetem.

Továbbra sem hagy fel a jótékony cselekedetekkel a Mapei

2020.05.25

Az ügyvezető azt is kiemelte, hogy a mai napig az építési szakemberek nyugodt szívvel fordulhatnak a Mapei Kft.-hez, ha maszkra, vagy kesztyűre lenne szükségük.

Közel fél évvel határidő előtt készült el egy fővárosi kórházépítkezés

2020.05.23

A Szent Ferenc Kórház kapacitása egy korábban lezárult bővítéssel és a most lezárt korszerűsítési projekttel megduplázódott.

Tisza-tó: egy nap alatt három kerékpároshíd dinamikus próbaterhelése zárult sikeresen

2020.05.22

A tó körül hamarosan teljes hosszon teljesen biztonságosan lehet kerékpározni, a munkálatokat a Hódút végzi.

Júniusra elkészül az M44-es gyorsforgalmi út turbókörforgalma

2020.05.22

A kivitelezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt Kft. végzi.

Debrecen: ipari parkot bővít a Zemplénkő és a D-Profil

2020.05.21

A Határ úti létesítményben több mint 300 millió forintos uniós támogatásból építkeznek.

Újra nyitva a Hotel Silvanus

2020.05.28

Vajon milyen az élet most egy wellness-szállodában?

A Thyssenkrupp új gyárához alakították ki az infrastruktúrát Pécs ipari parkjában

2020.05.28

A B Build & Trade munkájával út- és közműépítés, valamint parkolók kialakítása is megtörtént a területen.

Így halad a Velencei-tavi partfal rehabilitációja

2020.05.28

A Colas Alterra és a SWIETELSKY kivitelezésében, valamint a Leier és a Colas által kifejlesztett egyedi műszaki megoldás segítségével valósul meg ez a nagy volumenű vízparti projekt.

Meghozták a döntést: jön az 5 százalékos rozsdaövezeti lakásáfa

2020.05.27

Az építőipari munkahelyek védelme is a projekt fő céljai között van, illetve az ingatlanpiac és a gazdaság erősödését várják az intézkedéstől. Felgyorsítják az engedélyezési eljárásokat is.

Minden tekintetben teljessé vált az M86-os út Szombathely és Csorna között

2020.05.27

Átadták a Colas beruházásában épített pihenőhelyeket, melyek elkészültével biztonságosabb lett az út.

Fontos útkapcsolat újul meg az ország délkeleti csücskében

2020.05.26

A Viharsarokból az M43-as autópályára vezető több mint 20 kilométeres útszakaszt a Duna Aszfalt és a Hódút teszi rendbe.

„Csak előre, hátrafelé soha!” – átfogó fejlesztést kap a Balaton

2020.05.26

A BAHART egy olyan hosszú távú fejlesztést indít el, amely évszázados léptékű változást hozhat a Balaton hajóközlekedésében. A vállalatnak 50-60 éve elmaradt munkákat és beszerzéseket kell pótolnia, de ezt világos terv és egy olyan szakember segíti, aki több vállalatnál is sikerrel kezelt hasonló helyzeteket. Interjú Szabadics Zoltánnal.

Látványosan halad a Sopront az országos gyorsforgalmi hálózatba bekötő útépítés

2020.05.26

A Dömper, a Pannon-Doprastav, a Subterra-Raab, a Strabag, a Belfry, az EuroAszfalt, a SWIETELSKY Magyarország és a Betonútépítő is dolgozik a feladaton.

Így folytatódik a ma 45 éves zánkai gyerektábor felújítása

2020.05.25

Az Erzsébet-tábor fejlesztésére kiírt újabb közbeszerzést a Fejér-B.Á.L. és a Szabadics nyerte el.

Megújul a Nyugati pályaudvar pénztárcsarnoka

2020.05.25

A felújításhoz a PERI állványrendszerének teherhordó tornyait és lépcsőtornyait kombinálták egymással.

Szürkemarhatartásra építenek majorságot a Mura mellett

2020.05.24

Közel fél milliárd forintos európai uniós támogatással alakítanak ki állattartó telepet Délnyugat-Magyarországon Letenye határában, a Mura mentén.

Már a belső munkálatokat végzik az új érdi járásbíróság épületén

2020.05.22

A háromszintes közintézményt az Épkar és a Fejér B.Á.L alakítja ki a budapesti agglomerációban.

Elérte legmagasabb pontját a Debrecenben épülő logisztikai és csomagolóüzem

2020.05.22

A Market építi fel a német Deufol délkelet-európai regionális központját az ország keleti csücskében.

Elrajtolnak a jászberényi elkerülő befejező ütemének munkálatai

2020.05.22

A Colas és a He-Do kivitelezésében épül meg az elkerülő út 2x1 sávos és 4,5 kilométer hosszú harmadik üteme.

Már bokrétaavatásnál tart a Tatabánya központjának új arcot adó beruházás

2020.05.21

A WHB kivitelezésében a régi parkolók helyén új közösségi teret hoznak létre, ugyanakkor egy kétszintes mélygarázs is felépül.