2020.05.21
A külföldről hazaérkezett építőipari szakemberek közel 20 százaléka biztosan Magyarországon maradna a járvány után, legnagyobb részük fizikai munkavállaló.
2020.05.21
A gazdaság valamennyi ágazata, így az építőipar szereplői is megküzdenek a jelen időszak kihívásaival, amely a nehézségek mellett újszerű megoldásokkal is szolgál. A PERI Kft. is levonta a tanulságokat az egyedi helyzetből.
2020.05.20
A vállalat a versenyképesség-növelő program keretében jut a forráshoz, az üzemépítés mellett a nyílászárógyártás egy nagyobb telephelyre kerül át.
2020.05.20
A beruházásban az EBH INVEST és a Pesti Építő közös munkájával megújul többek közt a keleti szárny és a várudvar is.
2020.05.19
Látványos kamionsorok vonultak át a hétvégén Magyarország legújabb Duna-hídján, Komáromban a próbaterhelésen: az átkelő átadása egyre közeledik. A Magyarország és Szlovákia között magyar-magyar kapcsolatot teremtő híd a Hídépítő, valamint a Mészáros és Mészáros fővállalkozásában, illetve a Hódút jelentős alvállalkozói munkájával épül: a feladatok túlnyomó része pedig már jól láthatóan elkészült.
2020.05.19
A szakemberek a befejezési határidő előtt több mint két héttel elkészültek a munkálatokkal.
2020.05.19
A Mazsihisz budapesti Szeretetkórházának II. épülete 1,56 milliárd forintból újul meg.
2020.05.18
Új poggyászosztályozó csarnok épül Ferihegyen, a 2000 négyzetméteres létesítmény munkálatait februárban kezdték el, a beruházást a Weinberg kivitelezi.
2020.05.18
A Hídépítő, a Mészáros és a Hódút közel jár a befejezéshez: már a közvilágítási oszlopok, korlátok és hajózási jelzések felszerelése zajlik.
2020.05.17
A komplexumot várhatóan június végén vehetik birtokba a sportolók, a szakemberek és a vezetők.
2020.05.15
A körforgalom egyik oldalán 70 hektárral bővül az ipari park, a másik oldalon pedig 20 hektár önkormányzati terület feltárása kezdődik meg.
2020.05.15
A beruházás során többek közt teljes tető- és homlokzatfelújítást végeznek, valamint megújul a főlépcsőház és a kilátótorony is.
2020.05.15
Többek közt új víztorony és nyolc új kút létesült a Főber Zrt. és a Szabadics Zrt. közreműködésével zajló projektben, melynek eredményeként tíz baranyai és somogyi településen javul az ivóvízminőség.
2020.05.14
A vállalat többek közt dolgozóknak szervezett kihívásokkal és faültetéssel támogatja a fenntarthatóságot, emellett különféle szervezeteknek nyújt folyamatosan támogatást.
2020.05.14
A tavalyi magas bázist lényegében megismételte az ágazat az év első negyedévében.
2020.05.21
A mobil képalkotó röntgenkészülék egyrészt könnyen eljut a súlyos betegek ágyához, másrészt hatékonyabbá teszi a diagnózist és csökkenti a koronavírus terjedésének a kockázatát.
2020.05.20
A kontinensen egyedülálló beruházás mélyépítési munkáit a Duna Aszfalt és a Szabadics végzik el, az épületeket a ZÁÉV alakította ki. A teljes óriásprojekt várhatóan 2021-re készül el.
2020.05.20
A SWIETELSKY a Ferenciek terén és az Arany János utcában is jól halad a fővárosi M3-as metró állomásainak felújításával.
2020.05.20
Az új létesítményben automata szabályozórendszer felhasználásával a szennyezett lakossági csomagolású üvegeket is fel tudják dolgozni.
2020.05.19
A római kori falak miatt áttervezett parkolóház 1880 négyzetméteren 235 autó számára biztosít helyet a belvárosban.
2020.05.19
Közvetlen járat indulhat majd a Nagyvárad tér és a Jászai Mari tér között, melyet a metró középső szakaszának felújítását váltja ki részben.
2020.05.18
Átfogó vasútfejlesztési stratéga készül, amely a főváros és az elővárosok közlekedését forradalmasíthatja a vasúti hálózat fejlesztésével és jobb kihasználásával. A Nyugat pályaudvar megújulása csak az első lépés.
2020.05.18
A közép-európai bankpiac meghatározó szereplőjének új üzleti központját a Market valósítja meg a fővárosban: 30 méter magasra helyezték fel a bokrétát.
2020.05.18
Az 51 éves régi átjáró helyén új híd épül Tivadarnál, a kormány határozatban biztosított forrást az előkészítésre.
2020.05.16
Az R-Kord mintegy 9,5 milliárd forint értékben fejleszti a két állomás közti vonalat, melynek része egy 3 kilométeres új vágány megépítése és három vasúti híd felújítása is.
2020.05.15
A beruházás keretében többek közt hulladékudvar épül Békéscsabán, és több település hulladékátrakó-állomását is fejlesztik.
2020.05.15
A Duna Aszfalt kivitelezésében újjáépülő hídnál jelenleg a budai hídfő cölöpalapozását végzi a HBM Soletanche Bachy, és közben zajlik a híd acélszerkezetinek gyártása és előszerelése.
2020.05.14
Kaposvár több városfejlesztési beruházásba kezdett az elmúlt években, hogy elindítsa a település 21. századi újraiparosítását, ezzel növelje a versenyképességét, elérje a teljes foglalkoztatottságot.
2020.05.14
A 200 négyzetméteres épületben interaktív kiállítást és gyerekfoglalkoztatót is kialakítanak.
2020.05.14
A Terület- és településfejlesztési operatív programból közel 8 milliárd forint összegű beruházás valósul meg, a Modern városok program keretéből pedig több tízmilliárd forintot fordítanak a város fejlesztésére.