2021.08.11
Az M3-as metró alagút- és vágányrendszerének Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakasza a Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkájával újult meg. Összefoglalónkban visszatekintünk az elvégzett feladatokra, és bemutatjuk a projekt legnagyobb kihívásait.
2021.08.03
Változtatás nélkül közöljük a vállalat szerkesztőségünknek megküldött közleményét.
2021.07.26
Kilenc állomás felújításán dolgozik az M3-as metró projektjének utolsó, belvárosi ütemében a SWIETELSKY Építő Kft., most a Deák tér mellett a Ferenciek tere állomásról is részletes információkat kaptunk arról, hogy halad a munka.
2021.06.22
Tovább dolgozik a Swietelsky Vasúttechnika az M3-as metró felújításán. A cég élére az év elején új ügyvezetők kerültek. Mindketten igen tapasztalt szakemberek, dolgoztak már számos építőipari beruházáson, de mindkettőjüknek a vasút jelenti a szakma csúcsát. Vadkerti-Tóth Tihamérral és Vingelmann Szabolccsal, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetőivel beszélgettünk a kinevezésük óta eltelt fél év munkájáról, és arról, hogy mit szeretnének elérni a több mint 360 főt foglalkoztató cég élén. Mindemellett megkérdeztük őket az M3-as metró építkezéséről is az aktuális sajtóhírek kapcsán.
2021.05.31
A Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkájával újult meg az M3-as metró északi szakasza. Most visszatekintünk az elvégzett feladatokra, és bemutatjuk a projekt legnagyobb kihívásait.
2021.05.30
A látványos ferdeliftek beépítését hamarosan több állomáson is megkezdheti a SWIETELSKY Építő Kft.
2021.04.22
A Deák téri állomás több mint 40 évig a budapesti metró egyetlen csomópontja volt, most a műemléki elemek megtartása mellett kap új köntöst. A SWIETELSKY munkájával komoly erőkkel zajlik az építkezés a felszín alatt.
2021.04.07
A Corvin-negyednél a SWIETELSKY Építő Kft. már befejezte a mozgólépcsők elbontását és újak telepítésébe kezd.
2021.03.25
Az M3-as metrón középső szakaszának állomásairól rendszeresen tájékoztatunk a BKV Zrt. és a SWIETELSKY Építő Kft. szakembereinek segítségével. Most az óriásprojekt beruházójának projektigazgatója adott lapunknak interjút, új részletekre is rávilágítva.
2021.02.15
Közel 30 méterrel a föld alatt, a Belváros épített környezetében dolgoztak. Próbafúrások, mérések és dedikált mérnökcsapat segítségével oldotta meg a SWIETELSKY Építő Kft. a liftépítéshez szükséges feladatot.
2021.01.20
A SWIETELSKY Építő Kft. munkájának köszönhetően az állomásokon néhány motívumtól eltekintve már semmi sem idézi az egykori látványvilágot.
2020.12.29
Cikkünkben bemutatjuk milyen feladatokon dolgozik jelenleg a SWIETELSKY Építő Kft. azokon az állomásokon, melyek közül az első kettőt tavasszal, további kettőt nyáron, a legutóbbi hármat pedig november elején zárták le.
2020.12.05
Az M3-as metró Corvin-negyed állomása komoly várostörténeti jelentőséggel bír, amelyet a SWIETELSKY munkájával korszerűsítenek. Mi történt eddig és mi várható a metróállomás fennállása során?
2020.11.09
A belvárosi szakasz összes állomását átvette a hétvégén a SWIETELSKY, újabb helyszíneken vált nagyobb fordulatszámra a munka. Már üzemelnek a pesti fonódó villamos első ütemének járatai is a pótlóbuszok mellett.
2020.11.06
A SWIETELSKY Magyarország a Lehel tér és a Nagyvárad tér között kezdi meg a rekonstrukciós munkákat a legforgalmasabb metrószakasz újabb állomásain.
2021.08.08
Hetente 60-80 vagon fordul meg a cég Kőér utcai telephelyén.
2021.08.03
Az M3-as metrófelújítás vágány és alagútrendszeri munkálatait végző Swietelsky Vasúttechnika és a beruházó BKV aláírta a középső szakasz munkáira vonatkozó szerződésmódosítást. A megállapodással elhárult a lehetséges jogi akadály a fejlesztés tervek szerinti megvalósítása elől.
2021.06.28
Immár a középső szakasz mind a kilenc megállóján dolgozik a SWIETELSKY Építő Kft., a síneket pedig a Swietelsky Vasúttechnika Kft. modernizálja a Nagyvárad tértől a Lehel térig is.
2021.06.19
A Kálvin téri állomás az észak-déli metróvonal legmélyebben fekvő állomása, a Deák Ferenc tér mellett az M3-as vonal másik fontos átszállási kapcsolata. Az állomás a SWIETELSKY Építő Kft. munkájával újul meg.
2021.05.30
Tények a hármas metróról: amit eddig esetleg nem tudtál.
2021.05.15
A fővárosi metrófelújítás során a SWIETELSKY Építő Kft. egészen különleges módszerrel oldja meg azt, hogy a mozgólépcsők lejtaknáján keresztül akadálymentesen elérhető legyen számos állomás.
2021.04.10
A metróépítés és a SWIETELSKY foglalja keretbe Horváth Péter karrierjét. A márciusi Hónap Mérnöke 13 évvel ezelőtt a M4-es metró kivitelezésén kezdte el a munkát a Kálvin téri állomás építkezésén. Most az M3-as metró projektjének kilenc állomásra terjedő középső szakaszán pedig már projektvezető, ahol 5 állomás felújítását koordinálja – többek között a Kálvin térit is.
2021.03.31
Az M3-as metró állomásain az utasokat kiszolgáló hálózat mintegy ötször annyi levegőt mozgat meg, mint egy hasonló méretű irodaházé, és pillanatok alatt reagál tűz esetén.
2021.03.09
Cikkünkben bemutatjuk, hogyan halad a SWIETELSKY Építő Kft. az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Corvin-negyed és a Klinikák metróállomásokon zajló munkálatokkal.
2021.02.03
A SWIETELSKY Építő Kft. folyamatosan halad a BKV megbízásából a belvárosi metróállomások rekonstrukciójával és modernizálásával. Ennek - számos más feladat mellet - az akadálymentes közlekedés kialakítása is a része a vonal legmélyebben fekvő megállóin. A Deák Ferenc térnél ehhez a korábban tervezett, ám csak az alapozási munkákig eljutott Nemzeti Színház építkezésének visszamaradt részeit hasznosították - itt alakítottak ki liftaknát. Ezt követően fúrtak bányászati munkával alagutat a hármas metró állomásáig, ahol már ki is nyitották a falat. A alagút másodlagos szerkezete is épül már.
2021.01.06
Az ÉVOSZ új online műsorának első adásában a SWIETELSKY területi igazgatója, a Főmterv elnök-vezérigazgatója és a VIV vezérigazgatója csatlakozott Náray Balázs műsorvezetőhöz.
2020.12.20
Az M3-as rekonstrukciójának északi és déli üteme már elkészült, a szerelvények járnak a szakaszokon, az akadálymentesítés azonban még folytatódik. Egy újabb megálló befejező feladatainak elvégzéséről állapodott meg a szakaszokon korábban is dolgozó STRABAG.
2020.11.10
A metró, illetve a hozzá tartozó mozgólépcsők több százezer utas napi utazási szokásait érintik, ezért a mozgólépcsők felújításához a szakembereknek legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb megoldást kellett megtalálni, így a Layher lépcsőt választották.
2020.11.07
A fővárosi VIII. kerületi Klinikák metrómegálló rekonstrukciójáért SWIETELSKY Kft. felel.
2020.11.02
Még negyven éves sincs, de már számos sikeres projektet tudhat maga mögött Vas Gábor, a SWIETELSKY Kft. projektvezetője, októberben a Hónap Mérnöke. A szakember többek között a Várkert Bazár és a fővárosi Hard Rock Hotel projekt vezetésében is részt vett, generálkivitelezői karrierjét metróépítéssel kezdte és most is ezen a területen dolgozik.