2021.10.21, Csütörtök

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)

Minden fejlesztés elkészült Székesfehérvár vasútállomásán

2016.12.19

Mi épül?

Két év és több ezer ember munkája zárult le a 33 milliárd forintból korszerűsített vasútállomáson, melyet hétfőn adtak át. A beruházás során megújult a vasúti pálya, a biztosítóberendezések és az állomásépület is.

Tervezés alatt a két új budapesti Duna híd és a kapcsolódó utak

2016.11.25

Mi épül?

Januárra elkészülnek a Galvani híd és a Soroksári híd, valamint a hozzájuk csatlakozó hét kilométernyi közút építésének megvalósíthatósági tanulmányai. Az útszakasz mentén kerékpáros infrastruktúra is épül.

Újabb 15 kilométeren újul meg az 55-ös főút, kerékpárút is készül hozzá

2016.11.08

Útépítés

A Duna Aszfalt újíthatja fel Csongrád megyében az 55. sz. főút eddig kimaradt szakaszát, s vele párhuzamosan kerékpárutat is épít. A beruházás összköltsége meghaladja a 6 milliárd forintot.

Egyre közelebb Veszprém gyorsforgalmi elérhetősége

2016.10.07

Útépítés

Elindult az építkezés a 8-as főút várpalotai elkerülőjének második, befejező szakaszán, ami 6 milliárd forintból az SDD konzorcium kivitelezésében valósul meg.

Már keresik a komáromi új Duna-híd kivitelezőjét

2016.09.27

Útépítés

A 600 méter hosszú, Észak- és Dél-Komáromot összekötő közúti híd kivitelezésének közbeszerzési eljárása folyamatban van. Építése a jövő évben kezdődhet meg, az átadása pedig 2019-re várható.

Zajlik az előkészítő munka az M35 első szakaszán

2016.09.02

Képriport

Az M35-ös autópályán két hónapja történt meg az alapkőletétel. A NIF tájékoztatott a 4-es főút és a 481-es út közötti munka jelenlegi állapotáról.

NIF: télen már ráhajthatunk a 21-es főút megújuló szakaszaira

2016.08.30

Útépítés

Jelenleg 15 kilométer zajlik a munkavégzés az út bal pályáján, a téli hónapokban ezt már használhatják az autósok, ekkor kezdődik majd a jobb pálya bontása és újjáépítése.

Az autópályáról közvetlenül elérhetővé vált Törökbálint

2016.08.19

Útépítés

Péntek délután vehették birtokba az autósok az M7-M0-s autópálya új törökbálinti csomópontját. Az 1,37 milliárd forintos beruházás során a le- és felhajtóágak mellett két körforgalom és új csapadékvíz-elvezető árkok is épültek.

Az utolsó simításokat végzik Hegyfalu és Csorna között az M86-oson

2016.08.18

Útépítés

Ütemterv szerint haladnak az M86-os munkái, az aszfaltozás már júliusban befejeződött. Októbertől gyorsforgalmi úton elérhetővé válik Szombathely.

Csaknem 3 év után közel a befejezéshez a zalalövői elkerülő

2016.08.10

Útépítés

Az aszfalt kopóréteg építése, valamint a befejező tereprendezési és forgalomtechnikai munkák zajlanak a 86-os utat tehermentesítő elkerülőn. A NIF szerint a szakaszt ősz végétől vehetik birtokba a közlekedők.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a fehérvári vasúti beruházás

2016.07.26

Mi épül?

Az utasközönség szerdától birtokba veheti a főépület utascsarnokát. A helyiséget felújították, biztonságosabbá tették a gyengén látók számára, s az aluljárót is kiszélesítették.

Ez épül meg a vasúton a következő négy évben

2016.07.01

Mi épül?

A Pusztaszabolcs, Székesfehérvár és Püspökladány környéki szakaszok erősen érintettek az építkezésben, emellett a MÁV közlekedésbiztonságot javító programjában is számos fejlesztés valósul meg.

A Colas és az EuroAszfalt kivitelezésében folytatódik a 21-es főút négysávosítása

2016.06.06

Útépítés

A Hatvant Salgótarjánnal összekötő 21-es főút 26,1 kilométeren vár még fejlesztésre. A munkálatok júniusban kezdődnek, a teljes beruházás várhatóan 2018-ban zárul.

2018-ra bekerül a gyorsforgalmi hálózatba Vác

2016.06.02

Útépítés

Gyorsúttá alakul az M2-es Budapest és Vác közötti közel 20 kilométeres szakasza.

Két év alatt 14 milliárdból újulnak meg utak Békésben

2016.05.27

Útépítés

A Hódút már megkezdte a munkálatokat Kondorosnál és Gesztnél. Idén mintegy 30 km-nyi utat, jövőre további 60 km-t fejlesztenek Békés megyében.

A Strabag és a Hódút építi a győri elkerülő befejező szakaszát

2016.12.15

Útépítés

A NIF csütörtökön hirdetett eredményt a Győrt keletről elkerülő út harmadik ütemének kivitelezése ügyében. A szakasz közel 15 milliárd forintból valósul meg.

2018-ra teljessé válik Nyíregyháza nyugati elkerülője

2016.11.17

Útépítés

Várhatóan decemberre elkészülnek a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út következő, a 36-os és 38-as főutak közötti szakaszának kiviteli tervei. Az építkezés becsült költsége csaknem 10 milliárd forint.

Elkészült az M86-os: Szombathely gyorsforgalmi úton is elérhető

2016.10.25

Útépítés

A nettó 65,9 milliárd forintból megépített befejező, Hegyfalu és Csorna közötti szakasz ünnepélyes átadására kedden került sor. Az utat kora este nyitják meg a forgalom előtt, a régi 86-os főút menti települések tehermentesülnek.

Összemérték futballtudásukat az infrastruktúra-építés bajnokai

2016.09.29

Aktuális

Az elmúlt szombaton negyedik alkalommal került megszervezésre az infrastrukturális szektor legnagyobb szabadidősport programja, az Infrastruktúra Kupa és Családi Nap.

Ezen a nyomvonalon épülhet az Esztergom-M1 gyorsforgalmi út

2016.09.22

Útépítés

Elkészült a 102-es utat kiváltó, Pest megyei településeket elkerülő R11-es út lehetséges nyomvonalainak forgalmi becslése, mely alapján kialakulni látszik a végső terv.

A Balaton déli partján nem pihen a kétezer tonnás géplánc

2016.08.31

Mi épül?

Folytatódik az összesen 105 kilométeres vasútfejlesztés a Balaton déli partján, illetve a Fonyód és Kaposvár közötti szakaszon. Jövő nyárra a tervek szerint helyreáll a menetrend szerinti forgalom.

A NIF már kiírta a tendert a Budapest-Balaton kerékpárút tervezésére

2016.08.23

Mi épül?

Összesen csaknem 300 kilométernyi kerékpárút tervezése indulhat el ősszel, a projektet részben EU-s forrásokból finanszírozzák.

NIF: az ár 50 százalékban számít a közbeszerzési ajánlatok elbírálásánál

2016.08.19

Útépítés

A NIF 200 kilométernyi útépítésre várja jelenleg az ajánlatokat, melyek pontozásánál 20 százalékban a környezetterhelési érték is megjelent.

2018 tavaszára szabadul fel az átmenő forgalom alól Csorna

2016.08.17

Útépítés

Ütemterv szerint folytatódnak a csornai elkerülő út tavasszal kezdődött építési munkái.

NIF: ütemterv szerint halad a győri elkerülő építése

2016.08.08

Útépítés

A 813-as út év végére elkészülő második szakaszán már kész a CKT betonréteg, rövidesen kezdődik az aszfalt alapréteg lefektetése.

Irány Kassa: az EuroAszfalt megkezdte a munkát a szlovák határnál

2016.07.05

Útépítés

Lerakták az M30-as Tornyosnémeti és a határ közti szakaszának alapkövét. A közlekedők várhatóan a jövő év végétől használhatják majd az 1,7km hosszú utat.

Így épül a dél-balatoni új vasút - videó

2016.06.07

Technológia

A Balaton déli partján Szántód és Balatonszentgyörgy mintegy 53 km-en újítja meg a vasútvonalat az R-Kord, a V-Híd és a Swietelsky konzorciuma.

Az M1-esen is tengelysúlymérő állomás épül

2016.06.06

Mi épül?

A gyáli Lavinamix Építő nyerte a NIF közbeszerzési pályázatát, így az M1-es Lajta pihenőhelyén 3,4 milliárdból épít tengelysúlymérő ikerállomást. A beruházással az M7-es után itt is szigorúbban ellenőrzik majd a túlsúlyos kamionokat.

Ősszel indul az M44-es leghosszabb szakaszának építése

2016.06.01

Útépítés

Megjelent a Tiszakürt-Kondoros útszakasz kivitelezésére a közbeszerzési felhívás: 44 alul- és felüljáró, két híd és különszintű csomópontok is épülnek a 62 kilométeres útvonalon.

Újabb útépítés indul Győr-Moson-Sopron megyében

2016.04.17

Útépítés

Csorna teljesen tehermentesül a 86-os és a 85-ös forgalma alól, ami napi húszezer járművet jelent.