2024.04.19, Péntek

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)

Így halad a 48-as főút felújítása és a 471-es út négysávosítása Debrecen térségében

2020.04.21

Útépítés

Jelenleg a Ke-Víz 21 és a Zemplénkő munkájával 6 szakaszon zajlanak a 48-as főút munkálatai, az út Euroaszfalt által kivitelezett vámospércsi szakaszát korábban már átadták.

Ezzel a kelet-alföldi kerékpárúttal már a nyár elejére elkészül a HE-DO

2020.04.20

Útépítés

A beruházással elkészül a Debrecent Nagyváraddal összekötő kerékpárút egy újabb jelentős szakasza.

Jelentős fejlesztést kap az 51-es és 55-ös számú főút

2020.04.14

Útépítés

A két útszakaszon összesen közel 35 kilométernyi burkolatot erősítenek meg, valamint párhuzamos kerékpárutakat is kiépítenek.

Már a próbacölöpözésnél tart Miskolc háromágú hídja

2020.04.08

Mi épül?

A HE-DO a rendkívüli helyzetben is tartja a tervezett ütemtervet az átfogó közlekedésfejlesztésben; a vasútállomás mellett egy frekventált városrész elérhetősége is javul.

23 kilométeres négysávos út épülhet az ország keleti csücskében

2020.04.05

Útépítés

A 2x2 sávos autóút kialakításánál fontos szempont, hogy a későbbieken autópályává legyen fejleszthető.

Megvan a tervező Debrecen tehermentesítő útjához

2020.03.26

Útépítés

Teljessé válik a város nyugati határában futó összekötő út, tehermentesül a Vezér utca és a Böszörményi út egy nagy gyár teherforgalmától.

M85: egyre nagyobb szakaszon folyik az aszfaltozás

2020.03.22

Útépítés

Az ország északnyugati sarkában épülő négysávos úton a Dömper és a Subterra-Raab többek között a hídépítési folyamatokkal is jól haladt az elmúlt időszakban.

Fontos lépéseket tett a NIF a koronavírus visszaszorítására

2020.03.20

Iparági hírek

A fokozott higiéniai intézkedések mellett a személyes kontaktot mellőző megbeszéléseket javasolják.

Már épül a Békéscsabát elkerülő új út

2020.03.19

Útépítés

A Duna Aszfalt által kivitelezett fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a jelenlegi leromlott, keskeny önkormányzati út is jelentős teherforgalmat bonyolít le.

Így halad a munka a Debrecent és Hajdúsámsont összekötő 471-es négysávosításán

2020.03.19

Útépítés

5,9 kilométert fejleszt a Ke-Víz és a Zemplénkő, 2,5 kilométer hosszan már a kötőszintig elkészült az aszfalt. Folyamatosan építkeznek, a kültéri munkát nem kellett leállítani a koronavírus miatt.

Egy lépéssel közelebb került Paks nyugati elkerülőjének megvalósítása

2020.03.14

Útépítés

A fejlesztés keretében egy több mint 6 kilométer hosszú útszakasz épül meg 2x1 sávos új nyomvonalon a város elkerülőjeként.

Így halad a Budapest-Pécs vasútvonal Fejér megyei fejlesztése

2020.03.10

Vasútfejlesztés

Átfogó projektben fejleszti az Intercity járatok által is használt 40a vonalat a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vasútépítők Kft konzorciuma.

Egyre közelebb van az átadáshoz Eger gyorsforgalmi kapcsolata - galéria

2020.03.04

Útépítés

Az M25-ös autóút 15 kilométerét két építési szakaszban a Colas Hungária Zrt. illetve a HE-DO Kft. és a Colas Út Zrt. konzorciuma építi meg.

Egy lépéssel közelebb került a paksi autópálya-lejárat megvalósítása

2020.03.02

Útépítés

A fejlesztés részeként egy új nyomvonalú utat is megépítenek az M6-os és a 6-os főút között.

Megvan a kivitelező a Debrecen és Füzesabony közötti vasútvonal korszerűsítéséhez

2020.02.28

Vasútfejlesztés

A beruházás keretében több állomás is megújul, valamint új biztosítóberendezéseket és távközlési hálózatot építenek ki a teljes vonalszakaszon.

Ez a két cég fejezi be a jászberényi elkerülő építkezését

2020.04.21

Útépítés

Az észak-alföldi várostól északra két új híd is épül, melyek közül a hosszabb a Zagyvát szeli majd át.

20 kilométeren kezdődött meg a 44-es főút felújítása

2020.04.15

Útépítés

A Közgép munkájával a burkolatmegerősítésen túl két új csomópont is épül.

A tervek szerint halad a 87-es főút fejlesztése Kőszeg és az országhatár között

2020.04.11

Útépítés

A NIF beruházásában a következő lépés a főút korábbi nyomvonalának átépítése, a munkálatok idejére ideiglenes terelőutat építenek ki.

Elrajtolt a főváros egyik fontos projektje: megújul a Déli összekötő vasúti híd

2020.04.07

Vasútfejlesztés

A Duna Aszfalt az újjáépülő hídnál a meglévő, két egyvágányos szerkezetet elbontja és három új egyvágányos szerkezetet épít a helyére.

Gőzerővel épül az új kerékpáros híd Szentendrén

2020.04.01

Mi épül?

A HE-DO Kft. munkájával egy 5,6 kilométer hosszú kerékpárútvonal újul meg, ennek részeként épül híd a Dera-patak felett.

Ez a következő lépés az új budapesti híd megépítéséhez

2020.03.24

Iparági hírek

Folyamatosan halad előre az új Duna-híd projektje, melynek helyszínéről és támogatásáról a főváros és a kormány is megegyezett már.

Rengeteg új parkoló kialakításával folytatódik a tram-train építése

2020.03.20

Vasútfejlesztés

A 94 P+R parkoló mellett 288 B+R parkolót és 485 kerékpártámaszt is kialakít a kivitelező Strabag.

Látványos szakaszába lépett az észak-balatoni vasútvonal villamosítása

2020.03.20

Vasútfejlesztés

A rekonstrukció keretében mintegy 55 kilométeres vasútvonal villamosítását végzik el, illetve négy állomás is megújul az érintett szakaszon - a munkálatokban szerepet vállalt az R-Kord is.

Elkezdődhet Kalocsa nyugati elkerülőjének tervezése

2020.03.19

Útépítés

A beruházás keretében az 51-es számú főút is megújul közel 20 kilométeren, valamint egy Sükösdöt és Érsekcsanádot elkerülő főút is épül.

Hamarosan teljessé válik a Tisza-tó körüli biciklis kör

2020.03.18

Mi épül?

A projekt a NIF Zrt. beruházásában, a Hódút Kft. kivitelezésével valósul meg.

Újabb magyar-osztrák útkapcsolat állt helyre a Felsőőrvidéken

2020.03.11

Útépítés

Már 13 éve bárhol átléphető a határ, de csak kevés kiépített, korszerű átkelő van, ezt orvosolják a beruházások.

Ismét középpontba kerültek 2019 legelismertebb épületei - videó

2020.03.06

Iparági hírek

Az eseményen az építőipar legjobbjai széles szakmai kör előtt mutatták be építményeiket.

Hat szakaszon vált nagyobb sebességre a 48-as út építkezése

2020.03.03

Útépítés

A Hajdu-Bihar megyei út a Ke-Víz, a Zemplénkő és az Euroaszfalt közreműködésével lesz biztonságosabb.

Zöld lámpát kapott a Dél-Budát, Csepelt és Dél-Pestet összekötő híd

2020.03.02

Útépítés

Az új kapcsolat a túlzsúfolt a Könyves Kálmán körút-Rákóczi híd útvonal és a belvárosi hidak terhelését is enyhíti. A Lánchíd felújításához és a déli körvasút fejlesztéséhez szükséges megállapodás is megszületett.

Így halad az építkezés az M85-ösön Sopron közelében

2020.02.27

Útépítés

A februári időjárás kifejezetten kedvező volt az ország északnyugati sarkában elkészülő gyorsforgalmi út projektjének. Új hírek érkeztek a Dömper és a Subterra-Raab konzorciumában épülő szakaszokról.