2024.04.20, Szombat

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)

Négysávos út épül Szombathely és Kőszeg között

2020.07.06

Útépítés

Az új útszakasz Szombathely északkeleti elkerülőjéhez csatlakozva egészen a Kőszeg-Centrum csomópontig tart majd.

Tihannyal szemben kap 5 kilométernyi modern kerékpárutat a Balaton déli partja

2020.07.01

Útépítés

Szántód, Zamárdi és Balatonszárszó területén építkezik a Reaszfalt 510 millió forint értékben, kerékpáros pihenőhelyet is kialakítanak.

Az utolsó munkák is lezárultak az M15-ös autópályán

2020.06.26

Útépítés

Az autós forgalomnak már decemberben átadott 14,5 kilométernyi 2x2 sávos út utolsó befejező munkáival is elkészült a Strabag.

Megvannak a tervezők a Dunántúlon épülő 120 kilométeres gyorsforgalmi folyosóhoz

2020.06.24

Útépítés

A Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft.

A Közvágóhídnál találkozik a Déli körvasút a megújult HÉV-vonalakkal

2020.06.22

A Déli Körvasút fejlesztése során Kelenföld és Ferencváros között egy, – egyes szakaszokon két – új vágánnyal és három vadonatúj vasúti megállóhellyel bővül. Ha elkészül a bővítés, a Déli körvasúton 10-15 percenként járhatnak majd a vonatok.

Átszervezték az M85-ös csomópontjának építkezését: kisebb a dugókra az esély

2020.06.16

Útépítés

A 2x2 sávos M85-ös Csorna és Sopron közötti szakaszán a Dömper és a Subterra-Raab is építkezik: most a pálya nyugati végpontja közelében lépett új szakaszba a munka.

Eddig nem látott mértékű kerékpárút-fejlesztés valósul meg Magyarországon

2020.06.12

Útépítés

A NIF Zrt. beruházásában országos kerékpáros úthálózat készül el, amely a Duna mentén fog haladni, a Budapest-Dunakeszi közti szakaszt a Penta kivitelezi.

Új felüljárót vehet mától birtokba a forgalom a 84-es főúton

2020.06.09

Útépítés

Keddtől Nagycenknél már az új szakaszon hajtanak át az autósok a Dömper és a Subterra-Raab kivitelezésében épülő M85-ös felett.

Fontos közlekedési folyosó nyert vasúti felüljárót Budapesten

2020.05.28

Vasútfejlesztés

A Cinkotai útnál mostantól nem kell a vasúti sorompó miatt felgyűlt dugóknál várakozni az autósoknak.

Júniusra elkészül az M44-es gyorsforgalmi út turbókörforgalma

2020.05.22

Útépítés

A kivitelezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt Kft. végzi.

Egy lépéssel közelebb került a Keleti és Kőbánya közötti új vágány megépítése

2020.05.16

Vasútfejlesztés

Az R-Kord mintegy 9,5 milliárd forint értékben fejleszti a két állomás közti vonalat, melynek része egy 3 kilométeres új vágány megépítése és három vasúti híd felújítása is.

Így halad a kaposvári intermodális csomópont építkezése – galéria

2020.05.12

Mi épül?

A városrendező beruházás szimbolikus központi elemei kezdik felvenni végső formájukat a SWIETELSKY munkájával.

Rövid időn belül bezárul a Tisza-tó körüli bringakör

2020.05.06

Útépítés

A Hódút kivitelezésében egy Tiszán átívelő kerékpáros híd is épül, a kerékpárút pedig illeszkedik majd az EuroVelo hálózatába.

Így haladnak a Balaton északi partján a vasútépítkezéssel - galéria

2020.05.04

Vasútfejlesztés

Az R-Kord és a Vasútvill konzorciuma 55 kilométeren dolgozik a Szabadbattyán-Balatonfüred pályán.

Pár hónapon belül elkészül Eger gyorsforgalmi kapcsolata

2020.04.24

Útépítés

Az M25-ös autóút 15 kilométerét két építési szakaszban a Colas Hungária Zrt. illetve a HE-DO Kft. és a Colas Út Zrt. konzorciuma építi meg.

Közelebb kerül Szolnok a fővároshoz: átadáshoz közel jár az M4-es 18 kilométeres szakasza

2020.07.01

Útépítés

A Duna Aszfalt kivitelezésében egy 17,6 kilométeres szakasz épül meg.

Így épül fel a rekordok korszaka a NIF-nél

2020.06.28

Aktuális

A hazánk infrastrukturális fejlesztéseiért felelős vállalatnál a projektek száma és összetettsége is jelentősen megnőtt: a beruházások jócskán túllépnek a klasszikus mélyépítő feladatokon, és a hatásuk is egyre szerte ágazóbb. Az elmúlt évek kiugró számai mögött hatalmas mennyiségű munkaóra és szervezetfejlesztés áll – a részletekről Nyul Zoltán, beruházási vezérigazgató-helyettest kérdeztük.

Elrajtolt a Szerencs gyorsforgalmi kapcsolatát megteremtő közbeszerzés

2020.06.24

Útépítés

A projektben a 18 kilométert érintő nyégysávosítás mellett egy tengelysúlymérő állomást is kap a 37-es főút.

Nyár végére elkészül a Budapest és Szentendre közötti kerékpárút

2020.06.23

Útépítés

A HE-DO munkájával egy 5,6 kilométer hosszú kerékpárút vezet majd a térségben, melynek egy szakasza természetvédelmi védettség alá esik.

Egy évtized alatt 300 milliárd forintnyi beruházást kapott a balatoni vasúthálózat és még folytatják a fejlesztéseket

2020.06.19

Iparági hírek

Többek között Kelenföldtől Balatonszentgyörgyig, Fonyódtól Kaposvárig megújultak vonalak és állomások, miközben jelenleg is folyik az északi parti szakasz villamosítása.

Így halad a Déli Körvasút beruházása Budapesten - galéria

2020.06.15

A Déli összekötő vasúti híd korszerűsítése a Déli körvasút projekt első üteme, amelynek keretében a múlt héten újabb hídelemet szereltek össze és emeltek hajóra Csepelen.

Hídépítésre készül a veszprémi elkerülő beruházásán a Strabag

2020.06.10

Útépítés

A balatoni dugókat várhatóan jelentős részben megszüntető útépítés nemrég rajtolt el.

Átépítik Várpalota kerékpáros és gyalogos hídját: egy műtárgy utóélete és újjászületése

2020.06.08

Útépítés

A hídon tervezett beavatkozást a kivitelező a saját költségén idén nyár végéig végzi el.

Tisza-tó: egy nap alatt három kerékpároshíd dinamikus próbaterhelése zárult sikeresen

2020.05.22

Mi épül?

A tó körül hamarosan teljes hosszon teljesen biztonságosan lehet kerékpározni, a munkálatokat a Hódút végzi.

Újabb Tisza-híd épül Északkelet-Magyarországon

2020.05.18

Útépítés

Az 51 éves régi átjáró helyén új híd épül Tivadarnál, a kormány határozatban biztosított forrást az előkészítésre.

Így halad Budapest egyik legjelentősebb projektjének megvalósítása

2020.05.15

Vasútfejlesztés

A Duna Aszfalt kivitelezésében újjáépülő hídnál jelenleg a budai hídfő cölöpalapozását végzi a HBM Soletanche Bachy, és közben zajlik a híd acélszerkezetinek gyártása és előszerelése.

M85: Fertőendréd és Nagylózs között is az aszfaltozáson dolgoznak már

2020.05.11

Útépítés

Az EuroAszfalt Kft., a SWIETELSKY Magyarország Kft. és Betonútépítő Zrt. által kivitelezett szakaszon 15,4 kilométeren zajlik a munka.

Nyáron már gyorsforgalmi úton lehet majd Egerből Budapestre utazni

2020.05.06

Útépítés

Jelentős előre haladásról számoltak be a kivitelezők az aszfaltozásban.

Stratégiai jelentőségű vasútvonal kap villamosítást Kelet-Magyarországon

2020.04.24

Vasútfejlesztés

Az 55 kilométeres szakaszon a Strabag és az R-Kord kivitelezi az átfogó fejlesztést, melyben többek közt a tengelyterhelés és a vonatok sebessége is nő.

Így újítják fel az észak-balatoni vasút egyetlen alagútját

2020.04.22

Vasútfejlesztés

A 95 méteres balatonakarattyai alagúton az R-Kord és a Vasútvill koalíciója dolgozik 55 kilométer vasútvonal villamosításának projetjében.