2016.02.01
Az NGM iskoláiban kiemelt létszámban képeznek kőművest és hidegburkolót, festőt, díszítőt, mázoló tapétázót, ácsot, valamint magasépítő technikust. Az előző tanévben több, mint 15 ezer tanuló kezdte tanulmányait építőipari képzésekben – derült ki a minisztérium közleményéből.
2016.01.26
Már telepíti a technológiát a kivitelező Market Építő Zrt. a mintegy 20 milliárd forintból megépülő mohácsi vágóhídra, ahol szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés.
2016.01.25
A város által hosszú évek óta tervezett vasúti és közúti híd a modern városok program részeként valósulhat meg mintegy 40 milliárd forintból. A Szegeden 1945 óta hiányzó vasúti hídhoz vasútfejlesztés is társul, továbbá Újszegeden új vasúti megálló létesül P+R parkolóval. A híd ugyanakkor a városi körutat is teljessé teszi.
2016.01.14
Az építőipari segédanyagokat gyártó cég 2015-ben közel került a 10 milliárdos belföldi forgalomhoz. Az idei évre sóskúti üzemének duplájára bővítését tervezi a Mapei Kft., melynek ügyvezetője szerint jók az építőipar kilátásai 2016-ban.
2015.12.30
Nyolcadik alkalommal írta ki az Év Homlokzata díjat építészek és kivitelezők számára a Baumit Kft., hogy értékelje a mai magyar építészet értékteremtő alkotásait. A díjra öt kategóriában lehet nevezni: családi ház, társasház, középület, műemlék és panelfelújítás.
2015.12.17
Megépült a Tisza jobb parti árvízvédelmi töltésén a Szolnok és Tószeg közötti kerékpárút első, mintegy négy kilométeres szakasza - közölte a projekt kommunikációját végző szolnoki Szféra-Tisza Kft. az MTI-vel.
2015.12.14
A Pilvax Szálloda és Kávéház a Dél-Alföldi Operatív Program keretéből, az Európai Regionális Fejlesztési Alap segítségével a Civis Core Invest Kft. projektje keretében került kialakításra.
2015.12.10
2015. december 09-én tartotta meg az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) a rendes évzáró ünnepségét, aminek a keretében az idén is öten kapták meg legjelentősebb építőipar kitüntetést a Lechner Ödön díjat. Az ÉVOSZ évzáró rendezvényeinek megfelelően továbbá átvehették a nyertes pályázók a 2015-bös Építőipari Nívódíjakat, de az ÉVOSZ elismert lakberendezőket és az építőipari elismerésekből eddig méltatlanul kihagyott műszaki ellenőröket is.
2015.12.04
2015.11.21
Befejeződött a 47-es út Algyő és Szeged közötti, 7 kilométeres szakaszának felújítása, a nettó 7,8 milliárd forintból megvalósult beruházást pénteken adták át.
2015.11.16
A Hidegkuti Nándorról elnevezett futballstadion kiviteli terveinek elkészítésére és kivitelezésére kiírt tendert a Z-W MTK Konzorcium nyerte, amelynek a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. a tagja. A hétfői alapkőletétel után az aréna 6,31 milliárd forintért épül fel, a lelátón 5322 ülőhelyet alakítanak ki, a munkálatok a tervek szerint legkésőbb jövő augusztus 31-ig befejeződnek.
2015.10.28
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ismételten szorgalmazza a kőműves és burkoló szakmák képzésének különválasztását. A két szakma 2012. évi Országos Képzési Jegyzékben való összevonása nem vált be, indokolt ezek ismételt különválasztása.
2015.10.25
Átadták csütörtökön az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti 12,3 kilométeres felújított szakaszát, a beruházás 4,29 milliárd forintba került.
2015.10.10
Európai uniós forrásból napelemeket szereltek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tetejére. A pénteki átadáson az intézmény főigazgató főorvosa azt mondta, a beruházással évente 11,5 millió forintot takarítanak meg.
2015.09.19
2016.01.27
A Korányi tüdőgondozó épületének felújítása évente 6,5 millió forintot és 112 tonna széndioxidkibocsájtást takarít meg. A szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation részletesen leírja a beruházásnál a hőveszteség megszüntetését, ugyanakkor azt is kifejtik, hogyan ronthatják le a rossz minőségű dübelek a legjobb szigetelést is.
2016.01.25
A mongol-magyar tárgyalásokon összesen 40 millió dollárról született megállapodás, ennek részeként magyar cégek újítják fel az ázsiai ország egyik legnagyobb biokombinátját. A két főváros vízművei között is megállapodás született, ami által a Fővárosi Vízműveké lehet az ulánbátori vízvezeték- és szennyvízvezeték-rendszer működtetése.
2016.01.20
A 2014-2020-as fejlesztési ciklusban Dunakilitinél, Balassagyarmatnál, Drégelypalánknál, Őrhalomnál, Ipolydamásdnál, és Hugyagnál is híd épül a magyar és a szlovák oldal között a Dunán, illetve az Ipolyon. A Nyírábrány-Érmihályfalva átkelőt a nagyhatárrá fejlesztik, emellett számos híd, mellékút, főút és kerékpárút újul meg a szomszéd országokba vezető határátkelőknél – derül ki a hétfői Közlönyből.
2016.01.12
A Lasselsberger-Knauf Kft. által kifejlesztett vakolat klímaberendezés nélkül kánikulában is 26 fok alatt tartja a hőfokot zárt térben. A termék híre már a piacra dobása előtt akkora durranást hozott, ami még a gyártót is meglepte. A jövőjéről a veszprémi székhelyű cég marketing és fejlesztési igazgatójával, Sipos Imrével beszélgettünk.
2015.12.23
Egy közel 16 milliárd forintos projektnek köszönhetően a budai villamosvonalak újra egységes hálózatot alkotnak: észak-déli irányban egész Budát átszelő, átszállásmentes vonalak jöttek létre – korábbi töréspontokat megszüntetve. A környező terek és zöldfelületek is megújultak, utcabútorokat és növényeket telepítettek, a Zsigmond térből parkot építettek. Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb budai kötöttpályás közlekedésfejlesztési beruházása zárult le szerdán.
2015.12.16
Befejeződött az 5-ös út szegedi bevezető szakaszának felújítása, a nettó 550 millió forintból megvalósult beruházást szerdán adták át. Idén 62 kilométernyi gyorsforgalmi út épült, 305 kilométeren fejeződött be a főutak burkolatának megerősítése, 86 kilométer elkerülő út, illetve négysávúra bővített szakasz készült el Magyarországon.
2015.12.11
Mintegy 8 milliárd forintból újul meg a Győr-Gönyű kikötő, ami által jelentős vasúti-vízi szállítási csomópont jön létre. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás során 2 ezer köbméter vasbetonszerkezetet, 8 ezer köbméter víz alatti betont, mintegy 1600 köbméter aszfaltot használnak fel, illetve mintegy 2200 méter vasúti pályát is kiépítenek. A kikötői kapacitás a kétharmadával bővül.
2015.12.09
Átadták az egyik legforgalmasabb magyarországi vasútvonal korszerűsített szakaszát a Szolnok és Szajol között. A 20,7 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően a vonatok 160 kilométerrel haladhatnak ezen a vonalon. A szakaszhoz tartozó Tisza-hidat mindössze hét nap alatt cserélték le 120 mérnök szakértelmének köszönhetően.
2015.11.24
Évi 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék hasznosítására lesz képes, és ötven új munkahelyet teremt a Homatech Recycling Zrt. Százhalombattán épülő üzeme. Az üzem szénhidrogén folyadékot, kokszot, valamint acélt állít elő ipari felhasználásra károsanyag kibocsájtás nélkül.
2015.11.18
Csaknem 6,5 milliárd forintból bővítették a szennyvízcsatorna-hálózatot és korszerűsítették a tisztítótelepet Orosházán. A fejlesztéssel megszűnik a talajszennyezés és az ivóvízbázis veszélyeztetettsége, továbbá megépült egy a szennyvíziszapból kinyert biogázt hasznosító villamos kiserőmű is.
2015.11.16
Mélykút Város Önkormányzata 3 378 726 850 forintot nyert az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával a Mélykút Város szennycsatornázási és szennyvíztisztítási beruházás megvalósítására. A beruházás másfél éves kivitelezési munkák után befejeződött.
2015.10.28
Magyarországon a gazdaságfejlesztés kulcsa a közlekedési ágazat fejlesztése - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Debrecenben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) által immár hatodik alkalommal megrendezett Nemzeti Közlekedési Napokon.
2015.10.20
2015.09.28
Az UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. által a Szent István téri vásárcsarnok és rendezvényközpont tervezésére és felépítésére meghívott vállalkozók közül a Hídépítő-Soletanche Bachy Mélyalapozó Kft. és a Kalotherm Építőipari Zrt. lett a nyertes - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2015.09.15