2025.05.11, Vasárnap

Keresés: híd

Már zajlik az algyői vasúti híd próbaterhelése a tram-train számára

2018.10.04

A Swietelsky Vasúttechnika megerősítette az épülő Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalon fekvő algyői hidat, már folyamatban vannak a kötelező tesztek.

Tizenhét Bács megyei településen javítja az ivóvizet a Duna Aszfalt

2018.10.03

A közel egymilliárd forint értékű program kivitelezése során új kutakat fúrnak, a meglévőket felújítják és számos egyéb járulékos munkát is elvégeznek a megye északi részében.

Megépül a Budapest-Varsó gyorsvasút: legalább 250 km/órával halad majd

2018.10.02

Hamarosan már a vonal tanulmánytervén dolgozhatnak a mérnökök, miután együttműködési nyilatkozatot írtak alá a V4-ek érintett miniszterei.

Évtizedek óta várt árvízberuházások indultak a Közép-Dunántúlon

2018.09.27

A Szabadics és a Mészáros és Mészáros munkájának köszönhetően hamarosan a Szent László patak és a Váli-víz mentén élők is fellélegezhetnek.

17 éve várt árvízvédelmet épít a Szabadics a Rába-folyó mentén

2018.09.26

A folyó teljes magyarországi szakaszán létrejövő töltések hatására az árvízkárok megelőzhetőek lesznek.

Újabb jelentős vízgazdálkodási projekt indul el: Pest megye kerül sorra

2018.09.20

A Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt konzorciuma mintegy 1,3 milliárd forintból fejleszti Bugyi község szennyvízfeldolgozó telepét és csatornahálózatát.

Egyszerre irodanegyed, lakóövezet és közpark: szerethető városrészként épül fel a BudaPart

2018.09.19

A Kopaszi-gát szomszédságában épülő új városnegyed minden irodaháza és lakóépülete megtervezésére külön építészt kérnek fel, miközben nagy hangsúlyt helyeznek az 53 hektáros projekt városrendezési tervének betartására is. Interjú.

Brit elismerésben részesült Szombathely egyik legnagyobb sportberuházása

2018.09.14

A tavaly átadott Haladás Stadion építésének mérnöki teljesítményéért többek között a ZÁÉV, a Swietelsky és a Weinberg is oklevelet kapott.

Rangos díjat nyert Magyarország ötödik legnagyobb nyílású hídja

2018.09.11

A Hódút által kivitelezett Mosoni-Duna-híd a szépsége mellett a különleges tolási technológiának és a betartott rövid határidőnek is köszönhette a sikert.

A Duna, a Tisza, a Rába és a Répce vízvédelmét fejleszti a Strabag és a Hídépítő

2018.09.07

A négy folyón összesen több mint 13 milliárd forintból korszerűsítenek számos nagyműtárgyat: többek között a dunakiliti vízlépcső is megújul.

Akár 500 tonnás uszályokat is partra lehet húzni majd a megújult tiszalöki sólyatérben

2018.09.06

Egy daruzási mólót és egy szállítóutat is átadnak az A-Híd kivitelezésében a hajókarbantartó létesítményben.

Drégelypalánknál újabb hidat nyernek vissza az Ipoly-menti magyar települések

2018.09.04

Eddig csak egy fából készült gyalogos átkelő kapcsolta össze a két községet.

Elkészült Érd új hídja az iskolakezdésre

2018.09.02

Az A-Híd kivitelezésében egy év alatt felépített átkelőrendszer jelentősen megkönnyíti a város északi és déli része közötti közlekedést. A fejlesztést a tervezett határidő előtt adták át.

Új határátkelővel kötnek össze két magyar települést

2018.08.31

A Délút munkájával a Csongrád megyei Kübekháza és a vajdasági Rábé között 2,3 kilométernyi új utat építenek és felújításokra is sor kerül.

Egy hónap múlva szerkezetkész az új máriaremetei uszoda

2018.08.28

A szerkezetépítés mellett a környező utcák felújítását is megkezdte a kivitelező A-Híd Zrt.

Az útépítők arattak a focipályán is: megrendezték az Infrastruktúra Kupát

2018.10.03

A hatodik alkalommal megrendezett esemény jó lehetőséget kínált a kötetlen szakmai beszélgetésekre is.

Annyi acél, mint az Eiffel-toronyban: letették a MOL Campus alapkövét

2018.10.02

Elindult az építkezés a MOL 120 méteres új központján. A rendezvényen Tarlós István főpolgármester jelezte: lehetséges, hogy felülvizsgálják a 90 méteres fővárosi építési magasságkorlátot a közeljövőben.

Eddigi legnagyobb lakóingatlan projektjét menedzseli a Spányi Partners

2018.09.28

Ferencváros több mint ötszáz lakással lesz gazdagabb a 2020-ra befejeződő projekt keretében.

Másfél év alatt elkészül a Lánchíd és a Váralagút felújítása is

2018.09.27

A két projekt 7 milliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően indulhat el együtt.

Tizenkét kilométeres összekötő utat adott át a Swietelsky Túrkevénél

2018.09.21

A Kisújszállás-Mezőtúr útszakaszt utoljára 26 évvel ezelőtt újították fel, most közel 700 millió forintból kapott új burkolatot, pályaszerkezetet, padkát és táblákat.

Magasabb fokozatra kapcsol az Ebes-Debrecen vasútvonal

2018.09.19

A vonal felújításához kapcsolódóan fejlődik a közúti infrastruktúra is: körforgalmi csomópont és felüljáró is épül.

Skandináv hagyományok mentén épül újabb irodaház az Árpád hídnál

2018.09.18

Közel 10 milliárd forintos projekttel fejezi be a Skanska a Nordic Light komplexumot, melynek három épülete együtt több mint 40 ezer négyzetmétert tesz majd ki.

Ötmillió utassal növelte Ferihegy kapacitását a KÉSZ

2018.09.13

Az új utasmóló több mint tízezer négyzetméterrel bővítette a nem schengeni 2B Terminál utasforgalmi területét.

Fontos lépés az M0-s befejező szakaszán: megvannak a tervezők

2018.09.10

A budapesti körgyűrű teljessé válásával a nyugat-kelet irányú tranzit közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidül.

Határidő előtt fél évvel adták át Győr fontos bekötőútját

2018.09.06

A Strabag kivitelezésében létrejött út új forgalmi kapcsolatot teremtett a Szlovákiába vezető 14-es út és az 1-es főút között.

Újabb szakasz átépítése rajtolt el a Budapest-Pécs vasútvonalon

2018.09.04

A Kelenföld-Százhalombatta szakasz után a Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti elővárosi részen is növekedik a vonatok sebessége és tengelyterhelése.

A Laterex folytatja Óbuda kollégiumának újjáépítését

2018.09.03

A 11 éve üresen álló Kandó Kálmán Kollégiumban 150 két- és háromágyas szoba újul meg a második ütemben.

Visszakapnak egy sávot az autósok, enyhülhetnek a dugók az M2-esen

2018.08.31

A Strabag elkészült a bal pálya fejlesztésével Dunakeszi térségében, így az M0-ás felé közlekedők két sávot használhatnak szeptember közepétől.

Hatszintes vásárcsarnokkal újított Újpest

2018.08.28

A több mint 17 ezer négyzetméteres, klimatizált bevásárlóközpont a fővárosi kerület új közösségi központja is lesz. A jelentős épület a HBM és a Kalotherm kivitelezésében készült el.

Újabb magyar-magyar híd építése kapott zöld lámpát az Ipolyon

2018.08.24

Őrhalom és a felvidéki Ipolyvarbó között jelenleg csak egy gyalogos fahídon lehet átkelni.