2022.05.03
Helyére került a mindezt elismerő nívódíj emléktáblája a Hídépítő, illetve a Mészáros és Mészáros kivitelezésében elkészült több mint fél kilométeres határhíd magyarországi oldalán.
2022.05.03
Többek között új városnegyedet fejleszt a Market Csoport leányvállalata.
2022.05.02
Az M3 metró felújítását csak úgy tudják folytatni, ha lesz egy hosszabb idejű vágányzár. A soron következő feladatok ugyanis csak áramszünet mellett végezhetők el.
2022.05.02
A Mapei bevonatai tartós megoldást biztosítanak a közterek esztétikai és biztonsági jelöléseire, színezésére, továbbá területek elválasztásaira.
2022.05.01
Az egykori alsóerdei napközis tábor helyére a szabadidő eltöltésére alkalmas parkot hozott létre a Szabadics Zrt.
2022.04.30
Az Épkar és az FK-Raszter munkájával ölti magára újra Nagy Lajos király korabeli fényét az erődítmény.
2022.04.29
Bejártuk az M3 metró 3K-nak nevezett állomásait: a Kálvin, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomást. Megnéztük, milyen új burkolati elemekbe öltöztette a SWIETELSKY a felújított tereket, amelyeket május közepén már az utazóközönség is láthat.
2022.04.29
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekt a Duna árterületén épül, ezért különleges megoldásokat és nagy odafigyelést igényel.
2022.04.29
A több mint 100 éves Terrán azt vallja, hogy a mai kor építészeti igényeit korszerű építőanyagokkal és naprakész szaktudással kell kielégíteni, ezért folyamatosan arra törekszenek, hogy a minőség iránti elkötelezettség, valamint az általuk képviselt értékek a lehető legtöbb szinten megjelenjenek. Ennek érdekében évről évre továbbfejlesztik már tradicionálisnak számító projektjeiket, és folyamatosan új kezdeményezéseket hívnak életre, amelyek a vállalati kultúra alakításától az építészek megszólításáig, a kivitelező partnerektől kezdve az értékesítők edukálásáig terjednek.
2022.04.29
A Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma kivitelezésében több mint hatezer négyzetméteres épülettel bővül Székesfehérvár központi kórháza.
2022.04.29
A nyertes kivitelező 34,29 kilométeres hosszúságban hoz létre négysávos gyorsforgalmi utat Törökszentmiklós és Kisújszállás között.
2022.04.28
A B Build & Trade Kft. munkájával elkészült az épület és közvetlen környezetének kialakítása.
2022.04.28
A NIF Zrt. beruházásában épülő kerékpáros útvonal a turizmus fellendítése mellett a helyiek közlekedésének fejlődéséhez is hozzájárul.
2022.04.28
A FŐMTERV Zrt. készítette el – a többlépcsős, kihívásoktól sem mentes – engedélyezési tervcsomagot.
2022.04.28
A Leier Hungária Kft. nemcsak belső hőszigetelésű kéregfalat és kéregfödémet szállított, hanem mélyépítő elemeket, valamint díszburkolatot is biztosított.
2022.05.03
A Laterex Zrt. építi meg az egyetem új épületét.
2022.05.02
Megőrizni Magyarország épített örökségét, és lehetőséget adni a magyar építészetnek arra, hogy új, egyedi és saját irányt találjon önmagának – talán így lehetne legjobban összefoglalni Orbán Balázs államtitkár, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnökének gondolatait az ágazat következő éveiről. Orbán Balázs az MCC új, a Gellért-hegyen felépülő központi épületéről tartott szakmai konferencián adott interjút lapunknak.
2022.05.02
Exkluzív bejárást kaptunk a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. szakembereitől az ország egyik legjelentősebb épületének újjászületett tereiben. A több mint háromórás séta minden percére jutott izgalom: mind a jelenkori építőipari megoldások, mind a projektnek köszönhetően felszínre kerülő múltbeli értékek tekintetében.
2022.05.02
A Market által létrehozott BIMForShare elnevezésű új felület egyfajta BIM kézikönyvként funkcionál majd, az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára.
2022.04.30
Egy új szemszögből mutatjuk be az elmúlt évek egyik legjelentősebb közlekedési beruházását.
2022.04.30
A közösségi közlekedése fejlesztése érdekében születik meg az új létesítmény a KE-VÍZ 21 Zrt. munkájával.
2022.04.29
Egy új épületrésszel bővül a veszprémi Hotel Historia Malomkert, amely ezáltal 17 új, négy csillagos besorolású szállodai szobával egészül ki.
2022.04.29
A látványos gyógyfürdőt és élményközpont egy éve épül.
2022.04.29
Elkezdődött a medernyílás pályaszerkezetének, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme a Lánchídon, melynek projektjén az A-Híd Zrt dolgozik. A munkához sátrakat állítottak fel, amelyeket folyamatosan mozgatnak majd a szakemberek. Emellett már a parti nyílásokban is folyamatosan helyezik be az új acél pályatáblákat, és jól haladnak a helyszíni kőmunkák.
2022.04.29
A szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése a Strabag kivitelezésében valósult meg.
2022.04.29
A KE-VÍZ és a Zemplénkő konzorciuma nettó 1,6 milliárd forintos beruházást hajt végre a Tisza-parti kisvárosban.
2022.04.28
A projekt kivitelezése a Penta Általános Építőipari Kft. munkájával jön létre.
2022.04.28
A NIF Zrt. megbízásából a SWIETELSKY Építő Kft. dolgozik a megyeszékhelyen.
2022.04.28
Ha jól vizsgázik az összehangolt próbaüzem során az M3 középső szakaszának felújított 3 állomása és a kapcsolódó pályák, május közepén átadhatják a forgalomnak a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák közötti szakaszt.
2022.04.28
Az ÉPI jelenleg két szállásépület monolit vasbeton tartószerkezetének kivitelezését végzi.