2018.05.31
A hazai építőipar legjobbjai képesek a világszínvonalú munkára, ebből indul ki a Mapei Ideális Szakember Képzése. A vállalat év végéig száz olyan szakembert képez ki, aki az összes építési problémát a legmagasabb szinten tudja kezelni, ugyanakkor a kommunikációban, az értékesítésben és a vállalatirányításban is jártas. A részletekről Markovich Béla ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
2018.04.11
A közel hatszáz kiállítót felvonultató eseményen díjat nyert termék tartós védelmet nyújt a környezeti hatásokkal szemben.
2018.03.21
Az Ybl hallgatói által szervezett szakmai nap idén is nagyot lépett előre, szervezői egy az egész ágazat számára fontos üzenetet is megfogalmaztak.
2018.02.05
Többek közt cégvezetői képzésre, összefogásból adódó kedvezményekre, csoportos felelősségbiztosításra és ajánlásra a megrendelők felé – az ezeket biztosító közösségnek ugyanis másfél év alatt tízszeresére nőtt a tagsága.
2017.10.12
A Mapei addig csak magyarországi vásárlókat szolgál ki, amíg el nem készül sóskúti gyára 2,5 milliárd forintos bővítésével.
2017.06.15
Hobbikerékpárosok céges csapatai indulnak a szombaton megrendezésre kerülő Szabadics Ride-on, ahol az értékes nyeremények mellett a nevezési díjakból parasportolókat támogatnak.
2017.03.22
Megduplázza raktárát és új gyártósort is kialakít az építőipari alapanyaggyártó, mely ugyanakkor iskolai kampányt indít az iparág népszerűsítéséért.
2016.11.18
Egy százalékos fluktuáció, folyamatos növekedés és a piacvezető szerep bizonyítja: az etika jó üzletpolitika. Üzleti Etikai Díjat nyert a Mapei Kft.
2016.10.20
A segédanyaggyártó a felújítási piac felfutásáról számolt be, aminek köszönhetően az árbevétele felülmúlja az idei terveket. A szakemberhiányt nyomasztónak érzi a cég, ugyanakkor pozitív fordulatot is lát.
2016.06.15
Június 11-én Budapesten tartották az első Országos Építőipari Szakember Találkozót. A háromszáz fős rendezvényen megalapításra került a Magyar Szakember Közösség, melynek célja az építőipari szakemberek támogatása.
2016.04.06
Díjátadóval nyitott Budapesten a régió legnagyobb otthonteremtési és építőipari kiállítása: a Construma-díjat a Mapei, a Bramac és az Internorm termékei nyerték el.
2016.03.01
Az előadásokon az építőipari szaktudás mellett a versenyképességet növelő vállalkozási, vezetési és értékesítési ismereteket is lehet majd bővíteni a földrajzi akadályokat áthidalva, interaktív formában. Az alapanyaggyártó cég a tervek szerint tavasszal indítja a képzést, az első évben ezer főt szeretne elérni, az előadásokból tudásbázis létesül.
2016.01.14
Az építőipari segédanyagokat gyártó cég 2015-ben közel került a 10 milliárdos belföldi forgalomhoz. Az idei évre sóskúti üzemének duplájára bővítését tervezi a Mapei Kft., melynek ügyvezetője szerint jók az építőipar kilátásai 2016-ban.
2015.11.17
Először adták át a kimagasló építőipari szakmunka elismeréséért járó Mesterek Mestere Díjat. A szakmai zsűri döntése alapján Filó Mihály budapesti burkoló lett Magyarország Mesterek Mestere. A közönségdíjat Kiss Tamás, Nagykereki burkoló kapta. Az elismerést a díjazottak tiszteletére rendezett ünnepségen adták át.
2018.04.13
A legjelentősebb gyártókkal interjúzva elég sok értékes dolgot találtunk, amit kizárólag a vasárnapig tartó kiállításon gyűjthetünk be. Többek közt jelentősen olcsóbbá téve az építkezésünket, megnyerve a legújabb fejlesztéseket vagy éppen megkapva a megfelelő, akár 20-30 perces szaktanácsadást.
2018.03.29
A GKI 12%-os növekedést jósol az építőiparban 2018-ra, ez volt a felütése Markovich Bélával folytatott beszélgetésünknek, aki a Mapei Kft. ügyvezetőjeként jól átlátja az iparágat. A hazai építőanyag-piac egyik vezető vállalata jelentős lépéseket tesz a szakmai utánpótlás biztosításáért.
2018.02.16
A tavalyi évre megosztott győzelmet hirdetett a zsűri az Országos Építőipari Szakember Találkozón.
2018.01.10
A hazai piac kiszolgálására koncentráló építőipari gyártó 27,8 százalékkal növelte árbevételét az elmúlt évben.
2017.08.03
A klímát kiváltó vakolatot kifejlesztő Lassersberger-Knauf 22 százalékos növekedést könyvelt el hat hónap alatt, év végére átlépi a 9 milliárdos árbevételhatárt. A feltöltött raktárkészlet is kellett a gyorsan növekedő építőipari igények kielégítéséhez.
2017.05.17
Szerdán történt meg az új, Sóskúton épülő üzem ünnepélyes alapkőletétele. Az épület kivitelezését a Market Építő Zrt. végzi.
2017.01.24
Az Olaszországban családi vállalkozásként alapított Mapei mára 32 országban található meg. A magyar leányvállalat tavaly lett 25 éves, s árbevétel szempontjából is rekordot döntött.
2016.11.16
Második alkalommal adták át a kimagasló építőipari szakmunka elismeréseként járó Mesterek Mestere Díjat. A szakmai zsűri egyhangú döntése alapján az acsai Vancsó László burkoló lett a győztes.
2016.08.19
Harmadszor hirdettek nyertest a Megszépül A Városom projektben, melyben hét cég közreműködésével városrehabilitációs munkákat valósítanak meg.
2016.04.19
Bár több termékvonalának csökkent a forgalma, az építőipari segédanyaggyártó idén eddig 1,7 milliárdos árbevételig jutott. Az ügyvezetője júniustól az útépítések, szeptembertől az ingatlanépítések beindulásától vár élénkülést az építőiparban.
2016.03.09
Ezzel a mottóval ismertette idei stratégiáját az építőipari cég magyar leányvállalata a 25 éves szülinapján. Az évfordulón az is kiderült, az 52 országban jelenlevő vállalatot alapvetően ma is olasznak tekinti a Mapeit irányító család, ahol a családfő akkor nyugodt, ha ők szegények, és a cég gazdag. A magyarországi leányvállalatot vezető Markovich Béla elárulta, mi a titka annak, hogy kétszer is a legjobb munkahelynek választották őket a hazai munkavállalók.
2016.01.21
Már a második évtől többszörösen megtérülne egy nagyívű országos program a lakossági ingatlanok energetikai felújítására a Knauf Insulation számításai szerint - új munkahelyek, költségvetési bevételnövekedés, csökkenő kibocsájtás és földgázimport által. A németek 1,4 milliárd euró állami támogatást szántak rá 2010-ben, 5,4 milliárd adóbevétel lett az eredménye. Egy kutatás rámutat, a projektek egyéni és lakóközösségi szinten is komoly nyereséggel járhatnak, van olyan társasház, amelyiknél hőszigeteléssel és ablakcserével 62 százalékos energia- és rezsiköltség-csökkenést lehet elérni.
2015.12.16
Látványosan változnak a lakosság vásárlási szokásai az építőipar területén. Jelentősen megerősödött az interneten való tájékozódás, információszerzés, egyre tudatosabbak a megrendelők és erősödött az online építőanyag vásárlás 2015-ben. Az országgyűlés által most megszavazott áfa csökkentés miatt várható élénkülés tovább erősítheti e trendeket. 2016. online építőanyag kereskedelem éve lehet – állítja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.