2024.04.20, Szombat

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)

Országhatárig tartó, kiemelt jelentőségű vasúti vonalszakaszt kétvágányúsítanak

2021.12.07

Vasútfejlesztés

A NIF beruházásában a Strabag, a V-Híd és a Thales Group végzi a belföldi távolsági és nemzetközi vonatközlekedésben egyaránt meghatározó jelentőségű vasúti vonalszakasz korszerűsítését.

Új vasútmegálló várja hamarosan a közlekedőket Kelet-Pesten

2021.12.03

Vasútfejlesztés

Az Akadémiaújtelep elnevezésű megálló szervesen kapcsolódik több szálon is a főváros és az agglomeráció közösségi közlekedéséhez.

Folytatódik a 471-es főút fejlesztése, megvannak a nyertes kivitelezők

2021.12.01

Útépítés

Debrecen belterületén 1850 méter hosszan a meglévő 2x1 sávos szakaszt 2x2 sávra bővíti a Debreceni Mélyépítő Kft., a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. és a Zemplénkő Kft.

Elstartolt a tram-train: már utasokat is szállít Hódmezővásárhely és Szeged között

2021.11.29

Vasútfejlesztés

A menetrend szerinti szerelvény november 29-én, hétfőn hajnali fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról. Ezzel a NIF és a Swietelsky Vasúttechnika újabb nagy projektje valósult meg. Stábunk videot is készített a korábbi próbaútról.

Így halad a kétszer kétsávos 83-as főút építkezése - videó

2021.11.25

Útépítés

23 híd cölöpözésén dolgoznak Pápa gyorsforgalmi kapcsolatán. A fejlesztés a Soltút és a Duna Aszfalt fővállalkozásával és az Euroaszfalt munkájával valósul meg.

Tíz hónappal határidő előtt készült el a Duna Aszfalt Békéscsaba az M44-eshez kapcsolódó új elkerülő útjával

2021.11.24

Útépítés

A Fürjesi út mintegy nettó ötmilliárd forintért épült meg a megyeszékhely határában.

Két keréken a pannonhalmi világörökséghez: 18,4 kilométer hosszú kerékpárút épült

2021.11.22

Útépítés

A kerékpáros útvonal fejlesztése a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg. A kivitelezést a Colas Út Építőipari Zrt. végezte.

Jó hír a Kecskemétre Nagykőrösről ingázóknak: megvan az átfogó útfejlesztés kivitelezője

2021.11.19

Útépítés

A több mint 7 kilométert érintő projektben a 441-es főútnak egy jelentős kecskeméti szakasza négysávosra bővül.

Vonat helyett hordó gurult át elsőként a DÖVH második hídján

2021.11.15

Vasútfejlesztés

A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) együttműködésében valósul meg, a generálkivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi.

Történelmi tempó: újabb elkészült Tisza-híd felett gurult át a hordó

2021.11.13

Útépítés

Rövid időn belül a Tisza felett kettő, a Duna felett egy új hidat avatnak fel a Duna Aszfalt generálkivitelezésében zajló projektekben.

Új négysávos út épül Pest megyében

2021.11.09

Útépítés

A jövőbeli beruházásban két út épül majd meg új nyomvonalon, ezek előkészítése lesz a nyertes feladata.

Egy lépéssel közelebb Gyöngyös nyugati elkerülőjéhez: keresik a kivitelezőt

2021.11.04

Útépítés

A 3. számú főút irányába, új nyomvonalon körülbelül 1,6 kilométeres útszakasz épül meg.

M85: hatalmas érdeklődés övezi az alagútépítést

2021.10.27

Útépítés

Magyarország harmadik leghosszabb alagútját építi a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. alkotta SDD Konzorcium Sopronban. A bal járat fejtési munkái már meghaladták a 450 métert.

Hidász Napok: a hídépítés harmadik aranykorában a funkcionalitás mellett az esztétikum is szerephez jut

2021.10.25

Iparági hírek

A hidász szakma rangos eseményén szó esett az ágazat új irányvonalairól, a fejlődési lehetőségekről, emellett a nemzetközi szakmai kapcsolatok ápolása is kiemelt szerephez jutott.

Az ország egyik legnagyobb völgyhídjával épült meg az M80 újabb szakasza

2021.10.21

Útépítés

A Duna Aszfalt kivitelezésében elkészült 19,4 kilométer hosszú, Körmendtől Vasszentmihályig tartó második szakasz átadásával már a teljes – a magyar-osztrák határ előtti rész kivételével – 27,2 kilométeres autóúton lehet közlekedni.

Csomópont épül Kunszentmártonnál az M44-esnél

2021.12.07

Útépítés

A tervek már megvannak, most a gyorsforgalmi út Kunszentmártonnál terezett csomópont kivitelezőjét keresi a NIF.

Újabb szakasszal bővül hazánkban az Európát átszelő kerékpáros hálózat

2021.12.03

Útépítés

A NIF beruházásában az STR végzi el a Duna mentén haladó, közel 14 kilométer hosszú kerékpárút kiépítését.

Épülhet az M100-as gyorsforgalmi út Esztergomig: kiderült, kik tették a nyertes ajánlatot

2021.11.30

Útépítés

A két részre bontott projekt egyik felét a Strabag Építő Kft. nyerte, a másikat pedig a Dömper Kft. által vezetett konzorcium.

Ettől a beruházástól biztonságosabbá válik Gyula közlekedése

2021.11.28

Útépítés

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, a DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. kivitelezésében valósul meg.

M85: közeleg az újabb szakasz átadása

2021.11.25

Útépítés

Már idén év végén a NIF Zrt. és a DS Konzorcium teljeskörűen forgalomba helyezi az M85-ös autóút Balfi csomópont és Fertőrákos csomópont közötti szakaszát.

Hordó után tehergépkocsik gurultak át az új Tisza-hídon

2021.11.23

Útépítés

Sikeresen lezajlott a NIF Zrt. beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével megvalósuló Szapáry-híd próbaterhelése.

Különszintű kapcsolat készül Ferencvárosban: új vasúti hídon emelik át a személyszállító vonatokat

2021.11.19

Vasútfejlesztés

Az új híd terveit a Speciálterv Kft. és a Kontúr Csoport Kft. konzorciuma készíti a Déli Körvasút fejlesztés részeként a BFK és a NIF Zrt. közös beruházásában.

Évtizedek óta várt autópálya-kapcsolatot kap meg ez a Pest megyei település

2021.11.16

Útépítés

Az M1-es autópálya meglévő pihenőhelyéből indul majd az új nyomvonalon kiépülő kétsávos út.

A 32-es főút négynyomúsításával válik gyorsabbá Jászberény autópálya-kapcsolata

2021.11.14

Útépítés

Gyorsforgalmi kapcsolatot nyer a Jászság fővárosa, a Via Futura Kft. tervezi a projektet.

Somogyi és baranyai város között létesít kerékpárutat ez a projekt

2021.11.10

Útépítés

Kihirdették az összesen 55 kilométeres kerékpárút tervezőit, amely javarészt újépítésű szakaszokkal valósul meg.

November végén gördülnek ki a végállomásokról az első menetrend szerinti tram-train szerelvények

2021.11.04

Vasútfejlesztés

A hazánkban egyedülállónak számító közlekedési megoldás  nagyvasúti kivitelezési munkáit a Swietelsky Vasúttechnika Kft. valósította meg.

Öt vágányt ível át a Gödöllő közlekedését javító felüljáró

2021.10.28

Vasútfejlesztés

A Gödöllő és Hatvan közötti vasúti pályakorszerűsítés során a kivitelezési munkák fővállalkozója, a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. 143 méter hosszú közúti felüljáróval váltotta ki a korábbi szintbeni kereszteződést Gödöllőn, a Köztársaság útnál.

Létrejött Miskolc és Kassa autópálya kapcsolata, teljessé vált a magyarországi Via Carpathia

2021.10.26

Útépítés

A közel 57 kilométeres új út három szakaszban épült ki az M30-ason, Magyarország készült el a leghamarabb a Via Carpathia ráeső részével.

Elkerülő utat kap Soltvadkert, keresik a kivitelezőjét

2021.10.25

Útépítés

Új híd és több körforgalom is épül a projekt során.

Így halad a bicskei intermodális csomópont kiépítése - Galéria

2021.10.20

Vasútfejlesztés

A NIF Zrt. beruházásában épülő csomópont javítja a helyiek életminőségét, és hozzájárul a közösségi közlekedés színvonalának növeléséhez.