2019.07.04
A ország északnyugati sarkában haladó új gyorsforgalmi út 57,5 kilométeres építkezésén a Betonútépítő, a Dömper, az Euroaszfalt, a Strabag-csoport, a Subterra-Raab, valamint a Swietelsky is dolgozik.
2019.04.08
A Dömper és a Subterra-Raab által kivitelezett Sopron-közeli két útszakaszon jelenleg is használják az ideiglenes vasúti vágányokat és már dolgoznak egy híd kialakításán is.
2019.03.25
A kivitelezők szerint a 2020-as átadást már kőbevésettnek lehet tekinteni.
2019.01.30
Az északnyugat-magyarországi gyorsforgalmi út Nagylózs és Fertőrákos közötti 21,8 kilométeres szakaszán a Dömper és a Subterra-Raab dolgozik március óta.
2019.01.18
A Csik Ferenc Strand több mint 40 éves épülete helyén a WHB és a FÉSZ alakít ki egy modern, világos üvegfelületekkel megtervezett épületet.
2018.09.29
A román kori kápolnáját máig megőrző Szent Mihály-templomot, a templomkertet és a szomszédos Sekrestyésházat a Swietelsky munkájával újítják fel.
2018.08.30
Nagylózs és Kópháza között kész a szállítóutak építése, zajlanak a közműkiváltások és a próbacölöpözések, a fertőrákosi szakaszon pedig a növényzetirtás és a lőszermentesítési munkák kezdődnek.
2018.06.15
Debrecenben, Sopronban, Szegeden és Zalaegerszegen is fejlesztik a városok fontos bevásárlóközpontját. A beruházások során a létesítmények nem zárnak be.
2018.05.14
Az eklektikus stílusú műemlék, melynek kertjében barokk sírkert található, 1,2 milliárd forintból újul meg a Modern Városok Programban.
2018.03.21
A 120 éve a városban működő gyár mintegy 400 ezer hektoliterrel növeli az évente előállított sör mennyiségét.
2018.02.28
A két cég konzorciuma Sopron mellett dolgozik az új gyorsforgalmi úton.
2017.12.01
Az ajánlatok értékelése alapján a közel 60 kilométeres gyorsforgalmi szakasz kiépítésében összesen nyolc mélyépítő társaság vehet részt.
2017.09.17
Többek közt 14 kilométernyi útfelújításra és útépítésére, 12 ezer négyzetméternyi járda kialakítására, valamint kerékpárutakra vonatkozik a keretszerződés.
2017.07.16
A Csorna és Sopron közötti 57 kilométeres gyorsforgalmi utat négy részre osztva kivitelezik.
2017.04.21
A nővérszálló fejlesztésében napelemes rendszer épül ki, és utólagos hőszigetelés történik.
2019.05.27
Többek között a Kis-Rába medre is biztonságosabbá válik az útépítésben, melynek különböző szakaszain a Betonútépítő, a Dömper, az Euroaszfalt, a Strabag-csoport, a Subterra-Raab, valamint a Swietelsky gépei végzik el a kivitelezést.
2019.04.06
Öt medencével és 1300 fős lelátóval jön létre új uszoda a 115 éves fürdő területén.
2019.02.26
A Dömper és a Subterra-Raab belekezdett egy vasúti átkelő kialakításába a Sopron közelében futó új gyorsforgalmi út építkezésén.
2019.01.28
Egymilliárd forintot szánnak a fejlesztésre, mely a rendezvény mellett a környéken lakók ivóvízellátását, szennyvízelvezetését is javítja.
2018.11.29
A gyorsforgalmi utat Nagylózs és Fertőrákos közötti összesen 21,8 kilométeren építő Dömper és Subterra-Raab elkészült a próbacölöpözéssel is.
2018.09.26
A Dömper és a Subterra-Raab látványos előhaladást ért el a gyorsforgalmi út Sopron közelében zajló kivitelezésén.
2018.06.20
A két cég megkezdte az M85-ös építéséhez kapcsolódó munkálatokat Nagycenk térségében, az útvonalon nyomvonal korrekcióra is szükség lesz.
2018.05.30
A Dömper és a Subterra-Raab gőzerővel dolgozik az előkészítésen, júliusra a régészettől függően megtisztíthatják a gyorsforgalmi út leendő területét.
2018.05.14
Az útjait 13,9 ezer méteren, a járdákat 12 ezer négyzetméteren fejleszti a megyei jogú város.
2018.03.07
A Csornát Sopronnal összekötő gyorsforgalmi utat a Strabag, a Belfry PE, az Euroaszfalt, a Swietelsky Magyarország, a Betonútépítő, a Dömper és a Subterra-Raab építik meg.
2017.12.15
4,5 kilométernyi 2x2 sávos utat építettek, amivel Sopron és Budapest között 10 perccel csökken a menetidő.
2017.10.10
Az összességében tízmilliárdos nagyságrendű beruházás-sorozatban kulcsfontosságú területek újulnak meg, új parkolóház épül.
2017.07.18
Több mint másfél milliárdos útfelújítási és útfejlesztési program kezdődött meg Sopronban.
2017.07.03
Ősztől lehet pályázni a 300 milliárd forintos turisztikai keretre, a régiónként ütemezett program 14 évig tart majd.
2017.04.12
Kiemelkedően jó energiabesorolású házakat gyárt a TAEG állami erdészeti társaság üzeme. A termékek értékesítését ezentúl a szerdán átadott bemutató centrum is segíti.