Mi épül?

Hárommedencés versenyuszoda épül Gödöllőn

2016.12.30

Az egyetemi sétány helyén épülő uszodát két ütemben kivitelezik.

Már lehet pályázni a szegedi tram-train kivitelezésére

2016.12.29

A 13 milliárdos beruházás által átszállásmentesen lehet villamosozni Szeged és Hódmezővásárhely villamosmegállói között, a járművek a tervek szerint 20 percenként közlekednek majd.

Zöld sportcsarnokot kap a kelet-budapesti régió

2016.12.29

A tömegsport és a versenysport igényeit is kielégítő, egyúttal vásároknak, kongresszusoknak és koncerteknek is helyt adó sportközpont épül Rákosmentén. A XVII. kerület által már 1990 óta tervezett csarnok mellett tenisz-, streetball- és focipályák, valamint futókör jön létre.

Közel a rajthoz a debreceni óriásprojekt

2016.12.29

Kiírták a közbeszerzést az intermodiális csomópont kivitelezésére, mely többek közt a föld alá tereli a 4-es főűt forgalmát.

KPMG: sorban nyílnak majd a szállodák a következő két évben

2016.12.28

Mivel hazánkban a vendégéjszakák száma 6 éve folyamatosan nő, új hotelszobákra van szükség, de az itt rendezendő sport világversenyek is az új férőhelyek létesítését sürgetik.

Egyéves várakozás után elstartolt a balmazújvárosi uszodaépítés

2016.12.27

2017 végére, 605 millió forintból készül el a több mint ezerötszáz négyzetméteres épület, ahol hat pályán úszhatnak majd a környék lakosai.

Új uszoda építésével indul el a gyulai Szigeterőd-projekt

2016.12.27

A gyulai palánkvár turisztikai célú rekonstrukción fog átesni, ennek érdekében már két éve folynak régészeti feltárások a területen. A munka során a majdani kivitelezéshez szükséges egyre több információra derül fény.

Jövő év végére fejeződhet be a siófoki sportcsarnok építése

2016.12.27

A szerkezetkész állapotú csarnok építését egy kormánytámogatásnak köszönhetően februárban folytatják, s az állam a sportkomplexum területét is megvásárolja.

Már keresik a kivitelezőt az észak-balatoni vasútfejlesztéshez

2016.12.23

A Szabadbattyán és Aszófő közötti szakasz villamosításával jelentősen csökken a menetidő.

Szecessziós Házként újul meg Szentes egykori fő turistaattrakciója

2016.12.22

A 19. század végén épült Petőfi Szálló mára teljesen leromlott állapotban van, a megújítását hosszú ideje tervezik. A Norvég Alapnak köszönhetően végre indulhat a rekonstrukció.

A Westbau megvásárolta és felújítja a bodajki Hochburg-Lamberg kastélyt

2016.12.21

A Fejér megyében található, igen leromlott állapotú épület a felújítás után turisztikai célokat szolgál majd, és akár vadászati kiállításoknak is helyet adhat.

Kutatóintézet költözik a megújult hegyvidéki Hild-villába

2016.12.21

Bővítésen és teljes körű rekonstrukción esett át a Budapest XII. kerületében található villaépület, ahol januártól a Művészeti Akadémia egyik intézete működik.

Modern kollégiumi épülettel bővül a Debreceni Egyetem

2016.12.20

Az agrártudományi campuson épülő szállás mellett a már meglévő kollégiumok felújítására is sor kerül a felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégia keretéből.

Minden fejlesztés elkészült Székesfehérvár vasútállomásán

2016.12.19

Két év és több ezer ember munkája zárult le a 33 milliárd forintból korszerűsített vasútállomáson, melyet hétfőn adtak át. A beruházás során megújult a vasúti pálya, a biztosítóberendezések és az állomásépület is.

Hét család költözhetett újépítésű szociális bérlakásba Csongrád megyében

2016.12.19

Új szociális bérlakásokat adtak át Maroslelén vasárnap. A beruházás a települési önkormányzat kezdeményezésére, kormánytámogatással jött létre.

Megjelent az új kispesti stadion ajánlati felhívása

2016.12.30

A Honvéd 1938-ban épült arénáját egy 8000 fős stadion váltja 8000 négyzetméternyi beépített alapterülettel.

Bővül és megújul a bonyhádi sportcsarnok

2016.12.29

A leromlott állagú épület területe közel kétszeresére nő, lelátóján 600 néző foglalhat majd helyet a tolnai településen.

A kerékpáros és a buszos közlekedést támogatja Pécs fejlesztési projektje

2016.12.29

Közel 800 millió forintot nyert Pécs a város kelet-nyugati irányú közösségi közlekedési tengelyének megvalósítására.

Környezetvédelmi felújításon esnek át a Mecsek barlangjai

2016.12.28

Abaliget és Tettye mésztufa barlangjaiban energiatakarékos világítás és monitoringrendszer épül ki, valamint kőzetmegerősítési munkálatokat is végeznek.

Műfüves pályával gazdagodik a Bicskei Torna Club sporttelepe

2016.12.28

A lelátók és a telephez tartozó épületek is bővülnek és felújításon esnek át a Fejér megyei sportklubban.

Év elején indul a termelés Gyöngyöshalász abroncsgyárában

2016.12.27

Az Apollo Tyres Heves megyei, a Market Zrt. által kivitelezett 475 millió eurós beruházása a terveknek megfelelően halad, 300 magasan képzett alkalmazottat már fel is vettek.

Kívül-belül megújul Harkány gyógyfürdője

2016.12.27

A fürdőfejlesztést, melynek tervei között gyermekfürdő részleg építése és a szauna bővítése is szerepel, egy egymilliárd forint összegű állami támogatás teszi lehetővé.

Díjmentes parkolók épültek a hűvösvölgyi villamos-végállomásnál

2016.12.23

Út- és parkolófejlesztési beruházásokat adtak át a főváros három kerületében.

Komoly fejlesztésekkel párosul az új makói könyvtár építése

2016.12.22

A Makovecz Imre által tervezett háromszintes épület környezetében kerékpárút, úttest, járda, parkolók és egy szökőkút jön létre, kiépül a közvilágítás.

Új orvosi rendelőt kap Rákospalota

2016.12.22

A Karácsony Benő parkban megkezdődött a Deák utcai összevont védőnői, háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelő építése, mely több mint 400 millió forintból valósul meg.

Átadót tartottak az új hevesi termáltó havas strandján

2016.12.21

Továbbb bővültek az Eger környéki wellness lehetőségek: Demjénben egész évben nyitvatartó termálfürdő nyílt kedden.

Elektromágneses sugárzást mérő kamrát építtet az NMHH

2016.12.20

Többfunkciós műszaki épületre írt ki építési tervpályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A kamra mellett az épület másik jelentős eleme egy biztonságos adat- és szerverközpont.

Jövőre is folytatja üzleteinek felújítását a Spar

2016.12.20

Két ütemben, több mint egymilliárd forintos beruházással korszerűsítik a zalaegerszegi Interspar áruházat, ahol a teljes gépészeti felújításon kívül éttermet is kialakítanak.

Édesipari gigaberuházás indul Hatvanban

2016.12.19

Prémium csokoládét gyártanak majd a szíriai Ghraoui cég 7,6 milliárd forintból létesülő üzemében. A termelés jövő ősszel kezdődhet, és több mint 500 főnyi új munkaerőre lesz hozzá szükség.

Négyévszakos sífelvonó épül Eplényben és Mátraszentistvánban

2016.12.19

800 millió forintos, a kormány által is támogatott beruházásba kezdenek a két sípályán, melytől az idegenforgalom fellendülését remélik, és a helyi iskolásoknak is jó szabadidős lehetőségeket biztosít majd.