2020.12.11
A Duna Aszfalt által kivitelezett szakasszal immár 80 kilométeres, egybefüggő gyorsforgalmi úton közlekedhetünk Békéscsabáról a főváros felé.
2020.11.12
A csaknem 30 hektáros, modern ipari parkot teljes út- és közműhálózattal, kerítéssel alakították ki, amely iránt már most nagy az érdeklődés.
2020.11.06
A SWIETELSKY Magyarország a Lehel tér és a Nagyvárad tér között kezdi meg a rekonstrukciós munkákat a legforgalmasabb metrószakasz újabb állomásain.
2020.10.29
Püspökladány és a határ között villamosítják a pályát, így megszűnik a körülményes dízeles vontatás.
2020.10.22
Az állomásokat és a vasúti részt is modernizálta a STRABAG és a Swietelsky Vasúttechnika, a teljes M3-as vonal megnyílt a közlekedők előtt.
2020.10.06
A SWIETELSKY alagutat épít, elbontja a régi szerkezeteket és modern új eszközökkel látja majd el az M3-as középső szakaszának állomásait.
2020.09.28
Az EuroAszfalt, a Swietelsky és a Soltút munkája egy olyan útvonalat tett rendbe, amely a jövőben négysávosodó 63-ashoz kapcsolódik.
2020.08.27
A Szíjj László tulajdonában álló Duna Group látta vendégül azon a három napos szabadegyetemen a hallgatókat, ahol a zalai tesztpálya, a tiszaugi M44-es híd és a Hódút innovációs laboratóriuma voltak a szakmai programok, és sör- és borkóstolókon ismerkedett meg egymással informálisabb keretek között a következő útépítő generáció.
2020.08.05
Az A-Híd a várost átszelő vasútvonal keresztezésével alakítja ki Bánhida és Sárberek között a kapcsolatot, aluljáró épül és vasúti hídon is dolgoznak.
2020.07.16
Az iskolai tanév lezárását követően fokozatos nőtt az elmúlt hetekben az M7-es autópálya forgalma. Főleg hétvégenként nagyságrendekkel megnő a gyorsforgalmi úton közlekedők száma, így akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. A telített sávokban ezzel együtt megnő a balesetek és szakaszos torlódások kockázata, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen a nyári időszakban is.
2020.06.26
A két városrészben a kerékpáros és közösségi közlekedést kiszolgáló infrastruktúra elemek fejlesztését a Délút Kft. végzi.
2020.06.16
Ha Ön az építőiparban dolgozik, a Mapei Krónika Önnek szól.
2020.05.29
Egyebek mellett befejeződik a Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő út évek óta tartó felújítása is.
2020.05.04
A rekonstrukció részeként többek közt kicserélték a tetőt, felújították a nyílászárókat és restaurálták a templom óráit is.
2020.04.26
A Délút kivitelezésében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy olyan befektetők érkezzenek a térségbe, akik újabb munkahelyeket teremtenek.
2020.11.26
Miskolc mellett épít több mint 10 milliárd forint értékű gyárat egy indiai vállalat.
2020.11.11
A projekt részeként az útépítési munkákat a Délút Építő és Bányászati Kft. végzi.
2020.10.30
Street workout pálya és játszótér is helyet kap a Délút munkájával átalakított területen.
2020.10.28
A tavaly elkezdett helyreállítási munkálatok részeként az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán megújult az érintett szakasz minden sávja.
2020.10.16
A V-Híd és az R-Kord munkája a gazdasági szempontból egyre jobban fejlődő régiót támogatja.
2020.10.06
Az épület a reformkori Magyarország szellemiségét idézi, mégis modern.
2020.08.28
Egy több városrészt is érintő projektsorozatban vállalt el több feladatot a Délút Kft., most a Csillag téri csomópont és környéke alprojektjéről jelentkezünk képriporttal, ahol a szeptemberi tanévkezdésre várhatóan el is készülnek a munkákkal.
2020.08.18
A következő pár napban a dobogókői úton szinte végig dolgoznak a szakemberek, amelyhez váltakozó irányú forgalomirányítás kapcsolódik majd.
2020.07.29
A Délút Kft. a generál-kivitelezői feladatokat látja el a projekt során, ezen belül is az útépítési munkákat.
2020.07.01
Az ÉVOSZ elnökségi ülésén felszólaló Fürjes Balázs államtitkár elmondta: várhatóan a hónapban megszületik a törvény, mely alapján kijelölik az ötszázalékos lakásáfájú övezetek első ütemét - legkésőbb szeptemberre. Az építőipar képviselői ezt követően több területen is visszaeső megrendelésállományról számoltak be, különösen az önkormányzati költések kapcsán.
2020.06.17
A Szabadics Zrt. munkálataival épül meg a több sportpályát, épületet és még egy kisebb mű-sílejtőt is magába foglaló létesítmény.
2020.06.12
A NIF Zrt. beruházásában országos kerékpáros úthálózat készül el, amely a Duna mentén fog haladni, a Budapest-Dunakeszi közti szakaszt a Penta kivitelezi.
2020.05.21
A WHB kivitelezésében a régi parkolók helyén új közösségi teret hoznak létre, ugyanakkor egy kétszintes mélygarázs is felépül.
2020.04.30
Ternovecz Attila, az áprilisi Hónap Mérnöke közel két évtizede végzi munkáját az Épszerk-Pannónia Invest Kft.-nél. Rátermettségét számos alkalommal bizonyította és minden munkájából igyekezett a legjobbat kihozni műszakilag és pénzügyileg egyaránt, mindemellett teljes lojalitást mutatva cég felé.
2020.03.27
Az ügyfelek kiszolgálása a rendkívüli kialakult helyzetben is zavartalanul működik.