2024.02.03
Dávid András, a Magyar Építő Zrt. létesítmény főmérnöke élete elmúlt mintegy három és fél évét Magyarország egyik legfontosabb építkezésével, a Nyugati Pályaudvar homlokzati részének és tetőszerkezetének műemléki felújításával töltötte. A hazai magasépítésben és műemlékfelújításban meghatározó szerepet betöltő vállalat 2020 májusában kötötte meg a Nyugati Pályaudvar felújításának első ütemére vonatkozó szerződést, a második ütem utolsó, nagyobb részét pedig 2023 decemberében adta át. Dávid András volt az, aki ezt a folyamatot végig vezette.
2024.02.02
Megjelentek a látványtervek a főváros megújuló teréről, 2024 harmadik negyedévére zárul le a projekt.
2024.02.02
Elkezdték a homlokzati elemek felhelyezését a József főhercegi palotára, amelyet a Magyar Építő Zrt. szakemberei az eredetihez hűen rekonstruálnak.
2024.02.02
A KM Építőnek a kivitelezés közben biztosítania kellett a forgalmat a dunabogdányi bányát kiszolgáló átjárón.
2024.02.01
A mintegy 3000 négyzetméteres épületben a Szépművészeti Múzeum részeként működik majd 2025-től az intézmény.
2024.01.31
A Leier szinte teljes szortimentjét felvonultatja a Zafitrade kivitelezésében épülő Andrássy Garden épületegyüttesében Csorna belvárosában.
2024.01.31
Svájci gyártócég technológiájának használatával csökkenti székesfehérvári aszfaltkeverő üzemében a környezeti terhelést és a gyártási költségeket a nagymúltú építőipari cég.
2024.01.31
A négy méter feletti belmagassággal, ívelt falformákkal épülő amorf alakú balatonfüredi vendéglátó-és üzleti pavilonnál, a PERI zsaluzat- és állványrendszerei segítették a kivitelezést.
2024.01.30
Layher Keder XL védőtető segítségével akár szakadó esőben is dolgozhatnak az Épkar ács és tetőfedő kollégái.
2024.01.30
Lindab szellőztetési és akusztikai megoldásokat választottak a Tömő utcai Klinikai Tömb előadótermének felújításához.
2024.01.30
A Colas és a DÉLÚT többek közt két csapadékvíz tározót is épít, mintegy 25 ezer köbméternyi földmunkával.
2024.01.29
A VEMÉV-SZER Kft. és a FODOR Kft. új műszaki megoldást alkalmazott a Pannon Egyetem hőszivattyús fűtési rendszerénél, ezáltal pedig a mérési adatok szerint is jelentős megtakarítást értek el.
2024.01.29
Napi használatban az Épszerk-Pannónia Invest Kft. K+F fejlesztésének eredménye.
2024.01.28
A 2020 óta nagykanizsai székhelyű vállalat már egy évtizede támogatja választott otthonának teremfocitornáját.
2024.01.26
A Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a mai napon lényegében előállt az a végleges statikai váz, mely az átadást követően legalább 100 évig átkelőként fog szolgálni a folyam felett.
2024.02.03
A szerződésmódosítás a koncesszor általi kivitelezésébe adta az érintett szakasz sávbővítési, valamint az M1-M100-103 különszintű csomóponti rendszer építési és üzemeltetési feladatait.
2024.02.02
Már javában zajlik a Bélapátfalvai Ciszterci Apátság felújítása, ahol a rekonstrukciós munkálatokhoz a Cemix széleskörű termékpalettáját alkalmazták a szakemberek.
2024.02.02
Egyre több mutató jelzi, hogy csökken a különbség, ami korábban megvolt az ország keleti és nyugati része között.
2024.02.01
A technológiát pontosan meg kellett tervezni, mert előregyártott épületszerkezet lévén csak a megfelelő elemsorrend tartásával lehetett elvégezni a bontást.
2024.02.01
Az ország közúti forgalmának jelentős részét lebonyolító budapesti körgyűrűn Törökbálint és Érd térségében, illetve az M5-ös kapcsolódási pontjánál is elvégezték a felújítást.
2024.01.31
A Grafit Műterem és az ARCHI.DOC közös pályázata kapta meg az első díjat.
2024.01.31
Egész Siófok karakterét befolyásoló eredményt hozott a MEVA szakértelmét is dicsérő megfeszített munka és a gondos tervezés.
2024.01.31
Többszáz évre szánja a KE-VÍZ Sárospatak egykori Tanítóképző Főiskolájának megújítását.
2024.01.30
Egy birkózóteremmel és egy súlyemelő edzőteremmel épült fel a város új sportcentruma, amely egy ötéves projektben valósult meg.
2024.01.30
A BYD több milliárd eurós beruházásához szerződést írtak alá.
2024.01.29
Önkéntes ESG jelentést készített a Pureco Kft.
2024.01.29
Szatmárnémeti és Óvári között 11 kilométer hosszú négysávos út épül; a másik oldalon az M3-astól Csengerig kiépülő M49-es lesz a folytatása.
2024.01.29
A könnyűszerkezetes házak betonalapra épültek, önfenntartók, és megújuló energiát hasznosító technológiákat alkalmaznak.
2024.01.27
A celldömölki csarnokban ütemterv szerint végzik az éves karbantartásokat, javításokat.
2024.01.26
Saját technológiával előállított, újrahasznosított anyagokkal faragja le nyersanyagigényét a műanyagipari és környezetgazdálkodással foglalkozó Vertikál Dombóváron. A dél-dunántúli városról nem az első alkalommal írunk az elmúlt időszakban.