2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Hamarosan folytatódhat a Lónyay-Hatvany Villa felújítása

2016.10.03

Konferencia és rendezvényközpont lesz a Vár oldalában újjáépülő háromemeletes villában, mely a Pallas Athéné Alapítvány tulajdona. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés eredményét rövidesen közzéteszik.

Nógrád megyében is elindult a kormányhivatalok energetikai felújítása

2016.10.02

2018 tavaszáig bezárólag, összesen 1 milliárd forintból megújul Salgótarjánban a Megyeháza és a közlekedési felügyelet épülete is.

A keleti országrész autóipari bástyája Nyírbátorban épül meg

2016.09.30

8 ezer négyzetméteres új üzemet hoz létre a Rosenberger cég, ahol négyszázan találhatnak majd munkahelyre. A beruházás költsége 3,1 milliárd forint.

15 ezer Tolna megyei lakos juthat tisztább ivóvízhez

2016.09.30

Több mint két és fél milliárd forint értékben kezdődnek vízminőség-javító beruházások tíz Tolna megyei településen a KEHOP keretében.

Megtisztul a tatai Fényes fürdő legnagyobb forrástava

2016.09.29

Az iszapkotrás után megszűnik majd az algásodás a Grófi-tóban, a tófelújítási munkák során pedig fövenyes part alakul ki a beton helyett.

Újjáéled Nagykőrös zöld szíve, a Cifrakert

2016.09.29

A Norvég Alap és Nagykőrös önkormányzata finanszírozásában megújul a Svájci Ház, a Zenepavilon, valamint játszóteret és fitness parkot is kap a Cifrakert.

1200 P+R parkolóhelyet kapnak a fővárosban közlekedők

2016.09.28

Új P+R parkolók létesítéséről és meglévők bővítéséről döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a projekt összköltsége több mint 3,3 milliárd forint.

Feléhez közeledik a modern Budafok kocsiszín építése

2016.09.27

Az épületeket a Strabagnak áprilisig kell befejeznie – az újonnan épült szerkezetek már sejtetik a végső állapotot.

Bővült a Graboplast kecskeméti gyára, új piacokat nyithat meg

2016.09.27

Az elkészült ingatlan- és technológiai beruházás 50 főnek jelent új munkahelyet, s a padlóburkológyártó termékeinek egy részét mostantól outletben is megvásárolhatjuk.

Óriási gyémánthajó díszíti Antwerpen kikötőjét

2016.09.26

A történelmi hagyományt az ultramodernnel ötvöző, szemet gyönyörködtető iroda 500 ember új munkahelye. Megépítése 17 milliárd forintnak megfelelő összegből négy évig tartott.

Májusra elkészül a hatemeletes lakópark Győrszigetben

2016.09.26

A Westbau által épített, 201 lakásos társasházban a másfél szobástól a penthouse lakásig terjed majd a méretskála. Az első lakók az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál résztvevői lesznek.

Jégpálya épülhet a Déli pályaudvar nem használt területére

2016.09.23

Rektora beszámolója szerint jövőre már az új főépületben kezdené a tanévet a Testnevelési Egyetem.

Bérlakásprogam induhat az olimpiai beruházásokra alapozva

2016.09.23

Széles társadalmi csoportok számára megfizethető bérlakásszektort célzott meg egy fővárosi előterjesztés.

Meghatározó európai szerepre tör a Nitrogénművek

2016.09.23

A világmárkát gyártó magyar cég 140 milliárd forintos beruházásával 50 százalékkal bővíti műtrágyagyártását, telephelyeinek számát 13-ról 40-re emeli.

Így néz ki a 2500 milliárdos gyorsforgalmi útfejlesztés ütemterve

2016.09.22

Aki tudni akarja, hogy a lakóhelye mikor kap gyorsforgalmi elérhetőséget a főváros vagy a szomszéd országok felé, vagy épp mikortól mentesíti elkerülő út, annak régiókra lebontva mutatjuk a részleteket.

Az alkotók elfoglalták a megújult művésztelepet Hódmezővásárhelyen

2016.10.03

Felújították a MANK hódmezővásárhelyi művésztelepét és alkotóházát, a beköltöző művészek a szombati avatóünnepségen vehették át a kulcsokat.

Mi a gond a Közgép és az Itinera irreális árajánlatával?

2016.09.30

Ha el akarjuk kerülni a botrányokkal terhelt, rosszul megépített, fapados gyorsforgalmi utak, vagy épp meg sem épülő gyorsforgalmi utak elszaporodását, most kell észnél lennünk!

Még több ingatlanfejlesztést csalogathat Budapestre az Expo Real

2016.09.30

38 ezer ingatlanpiaci döntéshozó előtt mutatkoznak be Budapest fejlesztési projektjei és ingatlanfejlesztő vállalatai Münchenben.

Összemérték futballtudásukat az infrastruktúra-építés bajnokai

2016.09.29

Az elmúlt szombaton negyedik alkalommal került megszervezésre az infrastrukturális szektor legnagyobb szabadidősport programja, az Infrastruktúra Kupa és Családi Nap.

60 előadást állítanak színpadra a megújult Német Színházban Szekszárdon

2016.09.29

A harminc éve működő színház jól szigetelt nyílászárókat, székeket és hangtechnikát kapott, emellett megszépült a homlokzat és a főbejárat üvegajtaja is új.

A biciklisek javaslatcsomaggal támogatják a 8 milliárdos fővárosi fejlesztést

2016.09.28

A közeljövőben 11 kerékpárút-építő beruházás várható Budapesten, ami a Kerékpárosklub szerint nagy lépést hozhat egy bringabarát főváros felé.

Gyors ütemben készülnek és el is kelnek a logisztikai csarnokok

2016.09.28

Magyarországon egyre több ipari ingatlan épül spekulatív céllal, az üres ingatlanok aránya ezzel együtt még csökkent is – írja a portfolio.hu a CBRE legfrissebb kutatási adatai alapján.

A P&G 55 milliárd forintból fejleszti gyöngyösi és csömöri gyárait

2016.09.27

A kapacitásbővítő beruházás 250 munkahelyet hoz létre, s a P&G 40-nel több országba exportálja majd a magyar gyárakban előállított termékeket. A fejlesztés bejelentésével egyidőben az amerikai cég a kormány stratégiai partnerévé vált.

Már keresik a komáromi új Duna-híd kivitelezőjét

2016.09.27

A 600 méter hosszú, Észak- és Dél-Komáromot összekötő közúti híd kivitelezésének közbeszerzési eljárása folyamatban van. Építése a jövő évben kezdődhet meg, az átadása pedig 2019-re várható.

Szegeden építi meg új központját a British Petrol

2016.09.26

A nyolcmilliárdos beruházásban félezer új munkahely jön létre, az irodaház megépüléséig Szeged két önkormányzati ingatlant biztosít a világcég számára.

Közel kétszáz éves klasszicista kastély újult meg Szatmárban

2016.09.26

A különleges kialakítású cégénydányádi kastélyt a Magyar Mélyépítő újította fel a Szamos-parti településen.

Két új ipari park építéséről döntött a kormány

2016.09.23

Összesen 27 milliárd forintból épül ipari park Hatvan és Páty településeken az Országos Ipari Park Koncepció keretében.

Közel az átadáshoz a teniszezők fellegvára

2016.09.23

Félmilliárd forintból épült fel a Nemzeti Edzésközpont háromszintes új épülete, a munka során a létesítmény meglévő pályái és lelátói is megújultak.

Új iskolaépületet kivitelez Baján a Merkbau

2016.09.22

A közel félmilliárdos beruházásban háromszintes épület jön létre a bajai általános iskola felső tagozata számára.

Romosodó történelmi épületek újulnak meg, és sportpark épül a Normafán

2016.09.22

Többmilliárdos beruházásokkal folytatódik a főváros egyik legfontosabb zöldterületének fejlesztése.