2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Építészeti értékek megtartásával sikerült megújítani Nagykanizsa gimnáziumát

2023.10.02

Két intézmény energetikai korszerűsítését is a Szabadics Zrt. végezhette Nagykanizsán. Az egy nyár alatt, egyszerre felújított Attila utcai óvoda és bölcsőde, valamint a Batthyány Lajos Gimnázium fenntartási költsége jelentősen csökkenhet már a következő fűtési idényre is.

Jelentős előrelépést jelent Pilisborosjenő infrastruktúrájában a most lezárult fejlesztés

2023.09.30

Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.

Így halad az Alba Aréna építkezése Székesfehérváron

2023.09.30

Nem csupán sportcsarnokot, hanem rendezvényközpontot is kap Székesfehérvár.

Üvegfalakon át beszűrődő természetes fényben ebédelhetnek majd a Budai VakVarjú vendégei

2023.09.29

A Horváth Építőmester kivitelezésében bővülő étterem megőrzi újbudai hangulatát és platánfáit, viszont közel kétszer annyi vendéget tud fogadni majd a jövő év elejétől, mint korábban.

Nem mindennapi feladatokat oldott meg a FŐMTERV a 83-as főút megtervezéséhez

2023.09.29

Repülőtér megközelítését, egykori TSZ-ek csőhálózatainak feltárását, és nem szabványos méretű műtárgyak megtervezését is meg kellett oldania a mérnököknek.

Új helyszínekkel bővült a veszprémi várnegyed megújítását bemutató kiállítás

2023.09.29

Már hét helyszínen várja az érdeklődőket a Work in Progress, a veszprémi vár felújítás közbeni, átmeneti állapotát bemutató tárlat.

Lézertechnológiának is otthont ad majd a Győr agglomerációjában épülő alkatrészgyártó központ

2023.09.28

Az MPC Steeltrade új kisbajcsi gyártócsarnoka az AGO-Steel munkájával készül el.

A Leier saját megoldásaival épül az új környezettudatos pinnyei üzeme

2023.09.28

Saját telephelyén, legkorszerűbb szerkezeti megoldásait és előregyártott elemeit felvonultatva építi raklapgyártó csarnokát és fűrészüzemét a Leier Hungária Kft. A beruházás célja a saját gyártású és felhasználású raklapok gyártása, de a jövőben EUR raklapok gyártását is tervezi a cég.

Nagyszabású zöld beruházást jelentettek be Kecskeméten

2023.09.27

Az előrejelzések szerint 2030-ra a maihoz képest kétszeresére nő hazánkban a napenergiás fotovoltaikus létesítmények kapacitása.

Egy lépéssel közelebb a Szombathely és Kőszeg közötti M87-es út építése

2023.09.27

Komoly változás jöhet nyugati határ környékén: tovább épülhet az M86-os és végre elkezdődhet az M87-es gyorsforgalmi út kialakítása is a friss kiírás szerint.

Íme az áttörés az épített környezetünk rendezésében!

2023.09.26

A mára legdivatosabb szóvá vált fenntarthatóság a különböző szabályok helyett a helyi felelősségvállalás által válhat élővé: ennek teremtett kiváló közeget a mára 35 ezer regisztrált felhasználóval működő Járókelő Közhasznú Egyesület. A Market Építő által támogatott közterületi hibabejelentő rendszer megszelídítette a bürokráciát, és bosszankodás nélkül nyújt sikerélményt a nyitott szemmel járó állampolgároknak. Egy hármas interjúban mutatjuk be a lényegét és a mozgató erejét.

Újra kétirányú Zalaegerszeg legfontosabb észak-déli tengelye

2023.09.25

Csaknem fél évszázad után ismét kétirányú úton közlekedhetünk Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalán, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.

Megszépült kilátón kortyolhatják a tállyai bort a turisták

2023.09.24

Különleges missziót teljesíthettek a SWIETELSKY Magyarország munkatársai.

Paks II: gyorsítják a beruházást, jelenleg 140 magyar beszállító cég dolgozik az építkezésen - galéria

2023.09.23

Már szerkezetkész a betonvas-szerkezeteket összeszerelő üzem; jövőre 2000-en dolgoznak majd a paksi beruházáson.

Célegyenesben a Balaton vízgyűjtőjének vízügyi rehabilitációja

2023.09.22

Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak KDTVIZIG munkatársai.

Különleges alkotást adtak át a 44-es főút lakiteleki körforgalmában

2023.10.01

A magyar szentcsaládot ábrázoló szoborcsoporttal bővült a település arculata.

Innovatív fejlesztésekkel újult meg a főváros egyik kedvelt közparkja

2023.09.30

A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás jegyében az új park víztakarékos megoldásokkal, esővizet helyben megtartó rendszerrel és fúrt kúttal is rendelkezik.

A tudás továbbadása és az értékteremtés a legfőbb hajtóereje a Hónap Mérnökének

2023.09.30

A tudásvágy hajtja előre és annak továbbadása, valamint az értékteremtés motiválja leginkább a szeptemberi Hónap Mérnökét. Bálint Zsolt két és fél éve dolgozik a LATEREX Építő Zrt. kötelékében, ahol főmérnökként Magyarország legnagyobb oktatási beruházását vezetheti konzorciumi partnerével együtt. A Dunakeszi Diáknegyed jelenleg is zajló kivitelezésében kamatoztatni tudja korábbi, szerteágazó tapasztalatait, a problémamegoldásra pedig egyedi technikát alkalmaz.

Fenntarthatóságra nevelő játékok és veterán járművek is színesítették a VAMAV családi napját

2023.09.29

2023-ban már 69. családi napját szervezte meg a munkatársak és hozzátartozóik részére a VAMAV Kft. szeptember 8-án, ahol nem csak szórakoztató programokkal várták a résztvevőket, de hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra is.

Csúcson a magyarországi beruházásösztönzés - hatalmas a külföldi befektetők érdeklődése a magyar gazdaság iránt

2023.09.29

Magyarország az egyik legfontosabb befektetési helyszínként vesz részt az EXPO REAL-on, a világ egyik legrangosabb ingatlanos seregszemléjén.

Zöld megoldásokkal hasznosul az új nyíregyházi stadion területén az esővíz

2023.09.29

A Pureco Kft. által az épülő arénában telepített termékeket legalább 50 éves élettartam, nulla fenntartási költség, valamint könnyű és gyors kivitelezés jellemzi.

Így újul meg Miskolc ikonikus kilátója – videó

2023.09.28

Az Épkar Zrt. munkájával nemcsak maga az építmény, hanem a környezete is új köntöst ölt magára.

Új videón Ercsi szerkezeti előregyártó üzeme

2023.09.27

Az előregyártott vasbeton szerkezetek reneszánszukat élik. Az Épszerk-Pannónia Invest 2021-ben építette fel előregyártó üzemét Ercsiben, amelyet friss videónkból most közelebbről is megismerhetnek.

Ópusztaszert is védi az árvíztől a Tiszán átadott közel 10 kilométernyi töltés

2023.09.27

Az árvízvédelmi fejlesztés által nyújtott lehetőségeket a töltéseken kerékpárút kialakításával is kihasználták, a munkát a Kötiviép’B végezte el.

Az egri egyetemet és gyakorló iskoláját is fejlesztették ebben a beruházásban

2023.09.26

Jellemzően hő- és vízszigeteléssel, nyílászáró-, illetve kazáncserékkel, légtechnikai, hőszivattyús vagy napelemes rendszer kiépítésével tették korszerűbbé az intézményt.

Amit az M3-as metrófelújítás adott - öt és fél év tudását mutatták be egy nap alatt

2023.09.25

Kivételes mennyiségű szaktudás és tapasztalat gyűlt össze az M3-as metróvonal 5 és fél évig tartó rekonstrukciója alatt. A BKV szervezésében, a beruházás lezárásaként egész napos fórumon mutatták be a beruházó, a kivitelező és a résztvevő cégek szakemberei az elmúlt évek kihívásait, sikereit. A Magyar Építők az esemény médiapartnereként volt jelen.

Pár éven belül négy sávon autózhatunk hazánk egyik legforgalmasabb főútjának Debrecen környéki szakaszán

2023.09.25

A Tiszántúlon fut végig Magyarország leghosszabb másodrendű útja, amely három vármegyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most pedig a Debrecen vonzáskörzetéhez tartozó szakaszon elindulhat végre a tervezés.

Részleges vágányhálózat-felújításon esik át a szombathelyi pályaudvar

2023.09.23

A munkálatokat bő egy hónap alatt végzik el, ezalatt vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

Elérte legmagasabb pontját Európa legmodernebb lőszergyára Várpalotán

2023.09.22

A ZÁÉV és a KÉSZ kivitelezésében hatalmas üzem épül a dunántúli városban.

Szólóban épült meg Észak-Erdély legújabb autópályaszakasza, de így is sokat segíthet az erdélyi forgalomnak

2023.09.21

A Bihar megyéből Szilágy megyébe átvezető sztrádaszakasz megnyitásával 1004 kilométerre nőtt a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak teljes hossza.