2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Fontos lépés a bajai déli elkerülő út projektjében

2023.09.21

Kiviteli tervek készülnek a Duna-parti város forgalmi terhelését enyhítő 3,93 kilométeres új úthoz.

Ismét dolgozott a KIAG a BKV járműtelepének vágányain

2023.09.21

A nagygépet szabályozási munkákra vetették be az M3-as metróhoz kapcsolódóan korábban felújított vágányokon és kitérőkön.

Európai szinten is az élmezőnybe tartozó állattenyésztő központot adtak át Békéscsabán

2023.09.20

A sertésnevelő telep négy épületében összesen mintegy 14 ezer négyzetméteren nevelnek sertéseket.

Dübörög a Pécsi Tudományegyetem hatalmas energetikai projektje, újabb épületeket újítanak fel

2023.09.20

A Pécsi Tudományegyetem átfogó energetikai beruházásokat indított az utóbbi időben. A számos épületet érintő programban most az egyetemhez tartozó közoktatási intézmények felújítására nyílik lehetőség.

A zempléni táj vizei is tisztábbá válnak ezzel a beruházással

2023.09.19

A Strabag Sátoraljaújhelyen egy új szennyvíztisztító telep próbaüzemét zárta le.

Püspökladány − Biharkeresztes: újabb 55 kilométerrel bővült a villamosított vasútvonalak hossza

2023.09.19

Az Erdély elérhetőségét is javító óriásprojekten a Strabag Rail Kft. mint konzorciumvezető dolgozott.

Inkubátorházat és ipari csarnokot épít Békés

2023.09.19

650 négyzetméteres ipari csarnokot épít és egy a területen álló, jelenleg használaton kívüli irodaépületet alakít inkubátorházzá Békés vármegye névadó települése.

Munkába álltak a nagygépek az 1-es vasútvonalon - videó

2023.09.18

A pályafelújítás megkezdésével már csak egy vágányon közlekednek a személyszállító vonatok, életbe lépett a részleges vágányzár a vonalon.

Megnyílt Debrecen felújított színháza, a Csokonai Teátrum

2023.09.18

Három év alatt állították helyre a 150 éves színház két épületét.

Újabb utak aszfaltozásával fejlődik Soroksár

2023.09.17

A HE-DO csoport kivitelezésével még idén befejeződnek a munkálatok a városrészben.

Közel négyszáz kistelepülésen indulnak el hamarosan útfejlesztések

2023.09.15

Összesen 5 milliárd forintnyi állami támogatásról döntöttek a Magyar falu programban.

Eldőlt, ki építheti át a Miskolci Egyetem kollégiumépületeit

2023.09.15

Korszerű, kényelmes lakó- és tanulószobákkal teszi majd könnyebbé a hallgatók mindennapjait a Miskolci Egyetem E/5 és E/6 számú, 1950 körül épült kollégiumi épületeinek teljeskörű felújítása.

Hatalmas energetikai fejlesztési programot jelentett be a kormány

2023.09.14

7000 milliárd forintnyi beruházás indulhat el, többek között új zöld ipari parkokat, hálózati infrastruktúrafejlesztést és geotermiai fejlesztéssorozatot is terveznek hosszú távon. Több száz milliárd forintot szánnak lakossági programokra is.

FINA minősítést is szerezhet majd Kazincbarcika új uszodája

2023.09.14

Hazánk ”legszínesebb városa”, Kazincbarcika új sportlétesítményének uszodai részét nagyjából egy éves kivitelezés után, 2024-ben vehetik birtokba a pihenni és sportolni vágyók.

Új harang szól a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban

2023.09.13

Befejeződött a székesegyház teljes körű felújítása, ez alkalomból újraszentelték.

Rekordösszegű adománnyal segítette a kecskeméti kórházat a Duna Aszfalt

2023.09.21

A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.

A csapatmunkán alapuló vállalati kultúra egész évben a Ride-ra készíti fel a Szabadics közösségét

2023.09.21

Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.

Nem csupán a jégkorong sportot szolgálja ki a Baján felépült új csarnok

2023.09.20

Az egész évben biztosított jégfelülethez 21 kilométernyi hűtővezetéket fektettek le az INETON által kivitelezett fejlesztésben, a telepített technológia az épület fűtését és hűtését egyaránt támogatja.

Modern fejlesztésű autóbusz telephely szolgálja ki mostantól Nyíregyházát

2023.09.19

A területen javítóműhely, vizsgáztató állomás, üzemanyagtöltő állomás és többszintes irodaépület létesült.  

Egy év alatt építette fel Nyíregyháza új nővérszállóját a SWIETELSKY

2023.09.19

A 118 férőhelyes létesítményben minigarzonokat alakítottak ki a kórház bejáró dolgozói számára.

Rég várt út épülhet meg Pápán

2023.09.19

A Pápa határát keletről érintő új elkerülő a 8315-es és 832-es utakat köti majd össze, ezzel a várost övező gyűrű újabb fontos szakasza épülhet meg.

Egy lépéssel közelebb került a Természettudományi Múzeum költözése

2023.09.19

Három éve ismert, hogy a kormány Debrecenbe kívánja áthelyezni a Természettudományi Múzeumot. Most részletes megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására írtak ki közbeszerzést a Múzeum új épületegységének kialakításához.

Bokrétával ünnepelték Székesfehérvár egyik legfontosabb építkezését

2023.09.18

A Fejér-B.Á.L. és az Épkar közös munkájával elkészülő három és félszintes épület hasznos alapterülete mintegy 6100 négyzetméter lesz.

Hamarosan a burkolati jelek festése is elkezdődhet az M6-os autópálya zárószakaszán

2023.09.18

A Duna Aszfalt és a STRABAG kivitelezésében zajló projektben elkészült a főpálya kopóréteg építése az autópálya országhatárig tartó szakaszán.

Innováció a mélyépítésben: lézerszkennerrel felszerelt drónokat tesztel a STRABAG

2023.09.16

A szerkezet a lombkoronaszintek alatt is tud geodéziai méréseket végezni, ezáltal pontosan látható a földmunka mennyisége már a kivitelezés megkezdése előtt.

Az épületek megvalósulása húzta felfelé az építőipari termelést júliusban

2023.09.15

A megkötött új szerződések volumene csökkent, legnagyobb mértékben az egyéb építmények építésére vonatkozóké.

Megkezdődhet az iváncsai közúti felüljáró tervezése

2023.09.14

Fejlesztik a Fejér vármegyei település közúti és vasúti kapcsolatait.

A tanév kezdetére az új orosházi bölcsődében közel 80 gyereket tudnak fogadni

2023.09.14

Több mint háromszáz millió forintból újult meg kívül-belül az épület, melyet ki is bővítettek.

A szakemberek legalább olyan fontosak, mint a cégek – megalakult az ÉVOSZ Mélyépítési Tagozata

2023.09.13

A hazai építőipar meghatározó részét képviselő mélyépítők szakmai érdekképviseletük vezetőjének Varga Antalt, a Duna Aszfalt vezérigazgatóját és igazgatósági tagját választották meg.

A PERI innovatív, íves falzsalu technológiáját alkalmazták a Debrecen és környéke vízgazdálkodását fejlesztő projektben

2023.09.13

A PERI RUNDFLEX rendszert kifejezetten íves falak kialakításához tervezték. Az elemek gyorsan és egyszerűen a kívánt sugárba állíthatók.