2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Iskolát bővítettek Debrecenben – új emeletet adtak át

2024.06.22

A vármegyeszékhely belvárosában dolgozó Dryvit Profi az intézmény 34 tantermét is felújította.

Tatabánya melletti autóipari gyár erősített önszabályozó naperőművel - videó

2024.06.21

A már üzembe is állították az első hazai ipari naperőművet, amelynek termelése automatikusan, a pillanatnyi igények szerint finomhangolható.

Sikeres negyed évszázadról emlékezett meg a közutas szakma meghatározó alapítványa

2024.06.20

Az ágazat elismerésének kifejezését zászlójára célul kitűző Közúti Szakemberekért Alapítvány 25 éves lett.

Az Etele Pláza projektje és a kövesdi templomrom rekonstrukciója is téma volt a Mapei mérnöki konferenciáján

2024.06.20

Összetett esettanulmányokat mutattak be a résztvevőknek.

Ebben a Duna-parti városban nyitva tábla került a skandináv bútoráruház bejáratára

2024.06.19

Felújította a 950 négyzetméteres mohácsi áruházát a Jysk. További két, - jászberényi és fóti - üzletét is modernizálva adja át a vásárlóknak.

KÉSZ Csoport: Tetriszezve lehet felfedezni az építőipart

2024.06.19

Egyedi fejlesztésű online játékokkal ismerhetik meg az építőipar világát az érdeklődők, napi nyereményeket és akár 250 ezer forintos fődíjat is nyerhetnek.

M44-es: fontos lépés a határig vezető 43 kilométeres szakasz megvalósításához

2024.06.18

A 2x2 sávos út projektjéhez megvannak a tervezők.

Két projektben modernizálják a főváros egyik szennyvíztisztító telepét

2024.06.17

Újabb beruházásokkal teszi hatékonyabbé Budapest Főváros Önkormányzata az Észak-Pesti Szennyvíztisztító telepet. Átalakítják és fejlesztik a csatornaiszap fogadó létesítményt és a telep levegőellátását. A munkálatokat a Colas Alterra Zrt. végezheti el.

Ütős napot tartottak a nyíregyházi építőipari cégnél

2024.06.16

A KE-VÍZ 21. Zrt. hagyományos sportnapján, ezúttal pingpong és teniszmeccseket vívtak egymással a nyíregyházi székhelyű cég dolgozói.

Megépül a bor városa és a népszerű zarándokhely közötti bringaút zárószakasza

2024.06.14

A két és fél kilométeres kerékpárúttal Villány és Máriagyűd között kerekezhetnek majd.

Elkészült Rákosmente új útja, tehermentesítették a kerület központját

2024.06.14

A Penta Általános Építőipari Kft. közvetlen kapcsolatot épített ki a főváros XVII. kerületében a Cinkotai út és Keresztúri út között.

A cég, amely mindhárom építészeti Oscar-díjjal elismert projektben dolgozott

2024.06.14

A MOL Campus kettő aranyérmet, a Néprajzi Múzeum egyet, míg a Magyar Zene Háza ezüstérmet nyert a szakmai zsűri döntése nyomán az idei FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton. A díjesőben triplázott az Óbuda Group, amely mindegyik idei nyertes projekt megvalósításában szerepet vállalt.

Indul Tokaj első fogadójának felújítása

2024.06.13

Kiválasztották a kivitelezőt, aki újjáépítheti Tokaj barokk fogadóját.

Családbarát szálláshelyek és sportpályák épültek a festői szépségű nemzeti emlékhelyen

2024.06.12

Tizenhat apartmanház és multifunkcionális sportpálya várja a zarándokokat és a turistákat Mátraverebély-Szentkúton, a római katolikus nemzeti kegyhelyen.

Iskolából gyermekkórház

2024.06.12

Elkészült az Épkar a negyedik ütemmel is: átadták az Újbudai Gyermek Egészségügyi Központot.

Családbarát és a 21. századi életmódhoz igazodó lakások épültek Budapesten

2024.06.21

Idén nyáron több, mint hatszáz új építésű lakást ad át Zuglóban és Újbudán a Bayer Construct cégcsoport.

Rövidesen elkészül Bátonyterenye új forgalomterelő útja

2024.06.21

Vághajrában a 23-as főúthoz kapcsolódó komplex beruházás

Megújulnak a történelmi borvidék központjának ikonikus épületei

2024.06.20

Felújítják Tokaj szívében a Járási Hivatalnak és a Városházának otthont adó műemlék épületeket. Kiválasztották a kivitelező céget.

Nyáron a csúcsforgalmat elkerülve újítja fel az M7-es rövid szakaszát az MKIF

2024.06.19

Az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet, összesen 8 kilométernyi sávhosszon Érd és Székesfehérvár között a biztonság érdekében szükségessé vált a munka. A hétvégéken (és hétfőn), illetve augusztusban nem lesznek terelések és munkát sem végeznek.

Túrázóknak és bringásoknak adják át az egykori bánya vasútjának nyomvonalát

2024.06.19

Folytatódik a profilváltás a Dorogi-szénmedencében, hat település összefogásával élményutat alakítanak ki a bezárt kisvasút helyén.

Az ország délkeleti sarkában fejlesztette erőforrásait hazai építőipari cég

2024.06.18

A békéscsabai Galéria Invest többek között új üzemet adott át.

Jövőbe mutató beruházás valósult meg a tetőtéri ablakok specialistájának legnagyobb régiós raktárában

2024.06.17

Fertődön június 14-én átadták a VELUX Magyarország Kft. L5B jelű csarnokát.

A tiszta levegőjű munkahely már nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés

2024.06.17

Az igényvezérelt szellőztetési megoldással a Lindab németországi irodaházának átalakítása során, közel 70 százalékos energiamegtakarítást realizáltak, miközben csökkent a dolgozók egészségügyi kockázata is.

Pályakezdőként egy nagyvállalatnál? Ilyen a Vasúttechnika a fiatalok szemével

2024.06.15

Három ambiciózus fiatallal beszélgettünk arról, milyen a SWIETELSKY Vasúttechnika munkatársaként megismerni jövendőbeli szakmájukat, de arról is szó esett, hogyan látja jövőjét egy frissen végzett mérnök.

Újabb épület támogatja Balatonfüred kétévszázados fürdőkultúráját

2024.06.14

A Balaton legelegánsabb strandjának területén új kabinépületet emelhet a VEMÉV-SZER.

Pozitív irányba mozdult az építőipari termelés

2024.06.14

A tavalyi évhez és az előző hónaphoz képest is tíz százalékot meghaladóan nőtt az építőipari termelés.

Mostantól a Katarina Birtok nevet viseli a Hajós-Bajai borvidék egyik meghatározó szálláshelye - FOTÓK

2024.06.13

Kibővült szolgáltatásokkal várja régi és új vendégeit az 1996 óta Knáb Panzió néven működő turisztikai létesítmény Nemesnádudvaron. A szálláshely új nevet is kapott: mostantól Katarina Birtok néven találhatják meg az érdeklődők.

Öt utca kapott aszfaltburkolatot a jászsági településen

2024.06.13

A Jászjákóhalma központjába vezető utakat a HE-DO újította fel.

Speciális üvegeket előállító cég nyitotta meg második gyártóközpontját a vasi községben

2024.06.12

Százhúsz munkahelyet teremt Vas megyében a SCHOTT Hungary Kft.. Elkészült a gyógyszeripari csomagolótermékeket gyártó vállalat gyártócsarnoka Lukácsházán.

Nyáron kezdődnek az üzempróbák a székesfehérvári kórház új belgyógyászati épülettömbjében

2024.06.11

Elkészültek a burkolással és a festéssel, jelenleg a beépített bútorok elhelyezése zajlik az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából megvalósuló 112 ágyas kórháztömbben, amelynek munkálatai a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma generálkivitelezésében valósulnak meg.